2020. április 29., szerda

„ILYEN SZÉPEN KEVESEN SZÓLTAK A NOSZTALGIÁRÓL” - BESZÉLGETÉS WERTHEIMER GÁBORRAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: VÁRKONYI BENEDEK
2020.04.24.


Vannak regények, amelyeknek saját léte is külön regény. Sorsuk van, néha hányattatáson mennek keresztül, máskor meg a csúcsra érnek. Ez a hullámzás biztosan független az író szándékától, aki állandóan a csúcson szeretné látni alkotását. A regény életébe persze beépül a szerzőé is, különösen akkor, ha az negyvennégy éves korában meghal. Francis Scott Fitzgerald 1924-ben megírta A nagy Gatsby című regényét. A nevezetes jazzkorszak világa ez, amely azóta már nosztalgiává távolodott Amerikában és Európában is. Különös, hogy e műnek most egyszerre három fordítása is „él”; a legutóbbi az Európa Könyvkiadónál jelent meg, és Wertheimer Gábor munkája...

...– A nagy Gatsby Amerikában kultuszregény lett, és amiből kultusz lesz, az gyanús. Ez jó regény?

– Szerintem jó regény, nagyon hitelesen tudja felidézni ezt a kort. Elsőként mutat rá ilyen kendőzetlenül és egyértelműen az amerikai álom mérhetetlen ürességére, arra, hogy mennyire elértéktelenedett, és nincs semmilyen tartalma. Gatsby az amerikai álom megszemélyesítője, a rongyokból a gazdagságba – from rags to riches – elképzelésnek a megtestesítője. Ennek ellenére a regény utolsó lapjain látjuk, hogy valójában nem kapott bebocsátást a felsőbb körökbe. Ebből a szempontból ez nagyon fontos regény, és ezt irodalmilag, nyelvileg igényes módon valósította meg. A másik szempont az, hogy ez a nosztalgia egyik örökbecsű regénye.

Mi iránti nosztalgia?

– A múlt boldogsága iránti nosztalgia. Az a kérdés, hogy lehet-e újraélni a múltat, vagy sem. A múltbeli boldogság a jelenünk épülését szolgálja-e, vagy éppen a jelenünk szomorúságát, mert már nem vagyunk részesei ennek a boldogságnak. Ilyen szépen és érzékletesen kevesen szóltak a nosztalgiáról.

Biztosan az sem véletlen, hogy sok filmet készítettek belőle, az elsőt 1926‑ban, de azt akkoriban Európában nemigen ismerték. Ugyanakkor 1927‑ben megjelent egy magyar esszékönyv, az Amerikai írók. A szerző, Reményi József A nagy Gatsbyt nem vette bele, Fitzgeraldot meg sem említi. Vajon miért nem figyeltek fel rá akkoriban?

– A maga idejében a Gatsby nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében Amerikában, az író korábbi műveit többre értékelték. Több kortársára viszont felfigyeltek. A ma már alig ismert Sherwood Anderson például, akit egyébként Reményi úgyszintén nem említ, jóval hamarabb ideért, az idő tájt elég népszerű amerikai író volt. Több regényét, novelláját is lefordították. Hemingwaynek is megjelent a harmincas évek második felében az első regénye, a második, a Búcsú a fegyverektől pedig már 1934-ben. John Dos Passos is jóval hamarabb ismertté vált. Nem világos, Fitzgerald miért maradt ki ebből a sorból. De hajlamosak vagyunk úgy gondolni Fitzgeraldra, mint csak a Gatsby írójára, jóllehet jegyez még néhány regényt, és remek novellákat is írt. És van egy nagyon fontos regénye, magyarul Az éj szelíd trónján címmel jelent meg, sokak szerint ez talán még a Gatsbynél is komolyabb. Ez azonban más közegben tűnt föl, akkor, amikor már túl vagyunk a tőzsdekrachon, a nagy gazdasági válság legsanyarúbb éveiben járunk. Életében nem sikerül a visszatérés, a csúcsra nem sikerült visszakapaszkodnia. 1940-es halála után eltűnt egy időre az amerikai irodalmi köztudatból, és az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején tért vissza.

Vagyis amikor meghalt, akkor a művei is vele haltak?

– Igen, eltartott egy ideig, amíg az amerikai irodalom újra fölfedezte magának a Gatsbyt, azóta viszont biztos helye van a kánonban. Még ebben a kánonokat oly intenzíven kikezdő korban is, amikor állandóan újak születnek. Magyarországi fogadtatása viszont nem mérhető a sikeres és népszerű, ismert, nálunk megjelent amerikai szerzőkéhez. Vannak olyan kortársai, akik a harmincas években úgyszintén nem kaptak nagy teret, viszont a hatvanas-hetvenes években felfedezték őket.

Például ki volt ilyen és miért?

– William Faulkner. Ő már 1928-ban egy elég komoly regényt letett az asztalra, A hang és a tébolyt, de a háború előtt Magyarországon csak novellái jelentek meg. A nagy Gatsby soha nem volt a figyelem középpontjában, talán az elmúlt néhány évben került oda. Egyébként pedig az is sokat mond, hogy az első és a második fordítás között csaknem hatvan év telt el.

Most van egyszerre három fordításunk, gyakorlatilag egyszerre mind a három forgalomban van, különböző kiadóknál. Az olvasó válogathat, ugyanakkor zavarba is hozhatja őt ez a Gatsby-gazdagság. Ehhez fogható eset talán nincs is még egy. Ez jót vagy rosszat tesz egy ilyen regénynek?
– Van egy kialakult gyakorlat: az új fordítás gyakorlatilag kitörli az előzőt. Erre sok példát tudunk, Theo­dore Dreiser nagyregénye, az Amerikai tragédia 1930 és 1964 között háromszor jelent meg magyarul, és ahogy megjelent a következő, az előzőt eltüntette a piacról. Ilyenről, hogy egyszerre három a piacon van, nem tudok. De nem lenne rossz, ha lenne hagyománya annak, hogy egy mű egyszerre több fordításban is hozzáférhető. Kérdés, hogy az olvasó mi alapján választ. Nem tudom, hogy mennyire „fordítótudatos”, az a félelmem, hogy kevéssé. Az olvasó azt látja, hogy három különböző formátumban, borítóval és különböző áron lehet megvenni ugyanazt a könyvet. Remélem, ez nem hangzik úgy, hogy le akarnám becsülni őket. És a címmel sem nagyon lehetett játszani, mind a háromnak ugyanaz a címe...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.