2020. augusztus 21., péntek

A TRIANON-RÁMPA ÉS A MAGYAR NAGY-MAGYARORSZÁG

MÉRCE
Szerző: BERECZ ÁGOSTON
2020.08.21.


Az Alkotmány utca torkolatában fölavatott Nemzeti Összetartozás Emlékhelye (Trianon-rámpa) az 1913-as hivatalos helységnevek fölsorolásával a magyar Nagy-Magyarország fikcióját viszi színre. Írásom amellett érvel, hogy ezzel a magyar nacionalizmus mélyen gyökerező aranykorképzete kap hivatalos támogatást, nem is olyan új köntösben. Az emlékhelyet címzettjei, lehetséges közönsége szemszögéből értelmezem az alapján, amit tudni vélek történelemről alkotott hiedelmeikről és történeti képzeletük bejáratott mintázatairól. Nem annyira szikár, elsődleges történeti tényekről lesz szó tehát, annál inkább történeti képzeletről és mítoszokról.

Egy idegen Magyarország

Előbb azonban néhány szikár tény. Az 1920 előtti Magyar Királyság településeinek anyanyelvi-etnikai megoszlásáról rögeszmésen részletes számításokat olvashatunk a militánsan nacionalista Balogh Pálnak az akkori magyar kultuszminisztérium által kiadott könyvében. Innen tudható, hogy az 1900-as népszámlálás az ország 12686 települése közül (Horvátország nélkül) 4718-ban (37%) talált magyar többséget. Ezzel szemben a magukat magyar anyanyelvűnek vallók 3458 faluban (27%) a Balogh által gavallérosan meghúzott egy százalékos küszöböt sem érték el. A magyarok kimutatott aránya ugyan folyamatosan nőtt az összlakosságon belül (a valós és statisztikai asszimiláció, illetve relatíve magas természetes szaporulatuk miatt), ez azonban a következő népszámláláson valószínűleg csak az utóbbi kategória megnyirbálására volt elég. A rámpa által fókuszba helyezett 9218, Magyarországtól 1920-ban elcsatolt településnek nagyjából 17%-a volt magyar többségű.

A legtöbb helyen nem is tudtak magyarul. Ezt azért tartom érdemesnek hozzáfűzni, mert tapasztalataim szerint az egykori kisebbségeket mai mintára kétnyelvűként szokás elképzelni, akik egy magyar világba integráltan éltek. Ezzel szemben a magyarországi románoknak 

1880-ban 5,7, 1910-ben 12,5, a szlovákoknak 1880-ban 9,9, 1910-ben 21,4 százalékát írták össze magyarul tudóként, és több jel int arra, hogy az 1910-es adatokat felülmérésnek tekintsük.

Gépen fölébük szállva ilyen képet mutattak tehát azok a helyek, amelyeket az emlékhely „összetartozókként” és – a vietnami veteránok washingtoni emlékművét és a berlini holokauszt-emlékművet megidézve – nyilvánvaló áldozati szerepben tüntet föl...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.