A BELARUSZOK NEM FELEJTENEK - SZVJATLANA CIHANOUSZKAJA A GAZETA WYBORCZÁNAK

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Fordító: PÁLYI ANDRÁS
2020.09.04.

Szvjatlana Cihanouszkajával, akit a meghamisított belarusz elnökválasztás után litván emigrációba kényszerített a titkosszolgálat, Ewelina Mokrzecka, a vilniusi lengyel Kurier Wileński újságírója készített interjút a varsói Gazeta Wyborcza számára. Cihanouszkaját, aki úgy lett Lukasenka fő ellenzéki kihívója, hogy ellenzéki elnökjelölt férje, a népszerű youtuber Szjarhej Cihanouszki letartóztatása után ő a helyére lépett, a litván kormány megkülönböztetett személyi védelemben részesíti, a Hotel Hilton különtermét, ahol augusztus 22-én az interjú készült, a civil ruhás rendőrök garmadája őrizte. A beszélgetés már aznap este felkerült a Gazeta Wyborcza honlapjára. Ezt közöljük alább a varsói lap engedélyével.

– Mivel foglalkozott ez idő tájt egy esztendeje?

– A gyerekeket készítettem fel az iskolára. Beszereztem nekik az iskolába járáshoz előírt orvosi igazolást. Ami normálisan az anya feladata.

– És most?

– Különféle érzések közt vergődöm. Aggódom a belaruszokért, akik a jogaikért harcolnak. Aggódom a férjemért, akit túszul ejtettek, és börtönben van. És felfogom, hogy így próbálnak nyomást gyakorolni rám. Annak viszont örülök, hogy a gyerekeimmel lehetek.

– Hogyan fogadták a gyerekek, amikor megérkezett hozzájuk Vilniusba?

– Tengernyi volt az öröm. Nagyon hiányoztam nekik, és nekem is ők. Korábban sosem maradtak ilyen hosszan nélkülem. Mindennap velük voltam. Ez a hirtelen elszakadás nekem is, nekik is traumatikus volt. Még ma is, amikor ide indultam, a kislányom könyörgött: „Mama, ne menj el. Maradj velem.”

– A gyerekeknek van fogalmuk arról, mi történik odahaza, és hogy a férje börtönben van?

– Nem tudják, hogy az apjuk börtönben van. Azt mondtam nekik, hogy bevették egy delegációba, és nemsokára hazajön. Nagyon vágyakoznak utána. Leveleket írunk neki, rajzokat készítünk. Az idősebbik, a fiam tízéves, nézi a közvetítést Belaruszból. Látja, hogy az emberek ünnepelnek.

– És azt tudja, hogy az ő anyja ma az új Belarusz arca?

– Nem. Megmaradtam mamának.

– A posztszovjet országokban a patriarchális szemlélet az uralkodó. A belarusz forradalom arcát viszont a nők határozzák meg. Mostantól megváltozik itt a nők szerepe?

– A belarusz nők mindig is erősek voltak. Korábban sajnos nem nyílt lehetőségük, hogy megmutassák az erejüket. A választások előtt sorra börtönözték be a férfiakat, a nők léptek a helyükre. Ez nyilván hatott a többi nőre is. Rádöbbentek, hogy ők is kimehetnek az utcára a férjükkel, vagy akár egyedül is. Ami hatalommal ruház fel mindnyájunkat. Azt hiszem, régebben egyáltalán nem értékeltek bennünket, bebeszélték nekünk, hogy másodrangú szerepet kell betöltenünk. Holott a történelem, de a mai helyzet is jól bizonyítja, hogy a nők sok mindenre képesek. Nagy belső erővel rendelkeznek, csak megfelelő körülmények kellenek hozzá, hogy megmutathassák. Mindig meg voltam győződve, hogy én egy gyenge nő vagyok. De amit ma teszek, az sem győz meg az ellenkezőjéről, bár lassan kezdem elhinni, hogy mégis másképp fest a dolog. Korábban soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy az erőmet megmutathassam...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/36. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/36. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)