RÁADÁS: LÉNÁRD A. SÁNDOR

MEK.OSZK.HU
Szerző: LÉNÁRD A. SÁNDOR
1973.

Ember a világ végén „Soroljam fel - mint ahogy ez bemutatkozásnál illik - foglalkozásaimat? Voltam kukta, mértem házról házra vérnyomást, voltam a római Magyar Akadémia orvosa, koldultam, a Vezúv festői táján s Machiavelli szőlőhegye tövében mint az amerikai hadsereg antropológusa csontvázakat raktam össze apró darabkákból... Írtam még művészettörténeti, archeológiai, orvosi disszertációkat a Biblioteca Nazionale öles téglafalai mögött meg a vatikáni könyvtárban... Egy ideig két zongorán játszottam egy bankigazgatóval vacsoráért, s nála megértőbb szakácsnője krumplit lopott részemre a spájzból, hogy másnap is legyen mit ennem. Én voltam az ebtenyésztők első háború utáni kongresszusának fordítója. Voltak pácienseim: egy börtönőr egyszer elküldött egy isiászban szenvedő zsebtolvajhoz, aki továbbajánlott zsebtolvaj- és betörőkörökben. Kezeltem egy püspök visszereit, egy rendfőnöknőnek lúdtalpbetétet rendeltem, mert a rend alapítója nem volt hajlandó megtenni a boldoggá avatásához szükséges csodát. És kezeltem egy, a Szentszékhez akkreditált követ disznóját is... Brazíliában mint egy ólombánya mindenesorvosa kezdtem... Csak hogy főbb foglalkozásaimat említsem.” 

A figarói hangvételű, keserűen derűs monológból Lénard csupán azt hagyta ki szemérmesen, hogy mellékesen író is volt, kitűnő, mélyen humánus író. Magyar író fájdalmasan rövid ideig, öt esztendeig mindössze, élete hatvankét évének utolsó öt esztendejében. Későn ismerkedtünk meg vele, bár a neve korábban is szerepelt már a lapok hírrovataiban: „Egy Brazíliában élő magyar orvos latinra fordította a Micimackó-t...” „Egy magyar származású orvos jelentős összeget nyert a São Pauló-i Televízió Bach-versenyén.” Későn ismerkedtünk meg vele, valójában a súlyát sem volt időnk lemérni, nem is siettünk túlzottan vele, távol élt, egy brazíliai őserdő szélén elterülő település orvosaként, a távolságot is alig tudtuk képzeletünkkel befogni. Völgy a világ végén című, első magyarul írt regényét 1967-ben jelentette meg a Magvető, a kritika jóindulatú elismeréssel fogadta, bár kissé úgy, mint egy idegen nyelvből fordított művet. Holott ezt a fanyarul bölcs életrajzi-szociológiai regényt magyarul írta, világítóan szép magyar nyelven, jellegzetesen magyar nyelvi fordulatokkal. Igaz, először németül írta meg a könyvet, világítóan szép német nyelven, és megírta harmadszor is, angolul, jellegzetesen angol nyelvi fordulatokkal. Háromszor írta meg ugyanazt a könyvet, más és más hangulati elemekkel, a nyelvek vérmérséklete szerint, különböző hőfokon. S ennek megfelelően változtatta mindig a könyv címét is. Németül: Kuh auf dem Bast (a catarinai német-portugál szójáték lefordíthatatlan), az angol kiadás címe: A latin mackó völgye. Nálunk az is megtévesztette az olvasót, hogy a könyv címlapján még így állt a neve: Alexander Lenard - magam is azt hittem először, hogy fordítás. De ez nagyon is a szándéka ellenére történt. „Úgy képzelhet el - írta egy budapesti barátjának -, mint a mesebeli királyt, aki az egyik szemével nevetett, a másikkal sírt. Nevetek, mint az, akinek egy fél évszázad múltán, de még a síron innen sikerült megvalósítani egyedüli igazi tervét: tulajdonképpen soha nem akartam semmi mást, mint egyszer egy magyar könyvet írni. A síró szemem az, amelyik meglátta, hogy Alexander Lenard lett belőlem!... De miért nem áll a címlapon ugyanaz a név, mint az első elemi irkáján Pesten?” 

Azután, ahogy a neve fejlődött későbbi két könyve címlapján, Alexander Lenardtól Lénard A. Sándorig és végül Lénard Sándorig, úgy fejlődtek a kritikai megjelölések is; a magyar származású írótól a magyar íróig, majd a kiváló magyar íróig. Valamelyik novellája megjelenése után egy mindenre figyelő, különös érzékenységű magyar író levelet írt az Új Írás szerkesztőségének: „Hadd gratuláljak most a Lénard-novellához. Igazi író, nagy szellem, és bölcs, tiszta embernek érzem. Szégyellje magát a süket és vak magyar sajtó és könyvkiadás, amely olcsó sikerembereket prezentál nekünk... Ez a novella messze magasan fölötte áll Moravia római történeteinek, pedig azok még elég jó olvasmányok.” Veres Péter írta ezeket a sorokat...

ITT OLVASHATÓ