2020. november 24., kedd

ELHAGYJÁK A VÁLLALKOZÓK PARRAGH KAMARÁJÁT, DE A NAV-VÉGREHAJTÁST NEM ÚSSZÁK MEG

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2020.11.24.


Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökeként magabiztosan szokta képviselni a vállalkozások állítólagos érdekeit, ha a szakoktatás vagy a felsőoktatás kérdéséről van szó, legújabban pedig az önkormányzatok gazdálkodását lehetetlenítené el azzal az ötlettel, hogy ne fizessenek a kis- és közepes vállalkozások helyi iparűzési adót (hipa) két éven át.

A Fidesz-kormányzat aktuális terveinek és ötleteinek véleményezésénél rendszeresen a vállalkozói oldalt képviselni hivatott kamarák valójában elég gyenge legitimációval rendelkeznek. A Parragh-éra alatt jelentősen csökkent a kamarák tagdíjbevétele és tagsága, a KSH legutóbbi adata szerint tavaly az 1,8 millió hazai vállalkozásból 18 604 tagjuk volt. A vállalkozások egy százaléka döbbenetesen alacsony szám, de ha kizárólag a gazdasági társaságokat vesszük figyelembe*, azoknak is csak 3,7 százaléka tag.

Érdemes megjegyezni, hogy nem egy kamaráról van szó, ugyanis megyénként egy-egy* területi kereskedelmi és iparkamara működik, míg az országos Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának a területi kamarák a tagjai. Így amikor tagságról és bevételekről írunk, az egyes területi kamarák összességéről van szó.

Parragh László 2000 óta vezeti az MKIK-t, de a tagságról csak 2007-ig visszamenőleg sikerült adatot találnunk. Onnantól kezdve tavalyig 40 százalékkal, 31 ezerről 19 ezer alá esett a taglétszám, vagyis a jelek szerint egyre kevesebben tartják hasznosnak a tagságot az elvileg őket képviselő szervezetben...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.