2021. március 4., csütörtök

TGM ÉS A BALOLDAL KAPITALISTA REALIZMUSA

MÉRCE
Szerző: LEHOCZKI NOÉMI
2021.03.04.


Az elmúlt időszakban két nagy jelentőségű marxista könyv is megjelent magyarul. Az egyik Mark Fisher Kapitalista realizmus c. esszéje, a másik Tamás Gáspár Miklós Antitézis c. kötete. Talán a két könyv megjelenése között eltelt rövid idő miatt, talán véletlenül, de az Antitézis olvasása során az volt a benyomásom, hogy az utóbbi húsz év írásait összegyűjtő TGM-kötet lényegében a „baloldali kapitalista realizmus” ellenében született.

Ahogy a kapitalista realizmus szerint „könnyebb elképzelni a világvégét, mint a kapitalizmus végét”, úgy a kortárs baloldal számára is könnyebb elképzelni a kapitalizmusnak egy múltbéli változatára való visszatérést, mint a kapitalizmus végét. Míg Fisher a kortárs filmek kapcsán ír „kapitalista realizmusról” és a hollywoodi nosztalgiaiparról, addig a kortárs baloldal képzelőerejét éppúgy behatárolja a kapitalista realizmusból fakadó múltba révedés, ami általában vagy az államkapitalista Szovjetunió, vagy a nyugati „keynesiánus” újraelosztó kapitalizmus iránt érzett nosztalgiában nyilvánul meg. Két olyan rendszer iránt, amelyekkel szemben TGM nem csak kritikus, de amelyekről be is bizonyítja, hogy egyáltalán nem voltak „szocialisták” a szó marxi értelmében...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.