2021. április 8., csütörtök

LEHET-E NORMÁLIS ÉLETÜNK JÚNIUSRA?

HVG
Szerző: hvg.hu
2021.04.08.


A kormány arra számít, hogy júniusra magunk mögött hagyhatjuk a járványt, mert akkor már hétmillió lehet a beoltottak száma. A kormányzat láthatóan csak a vakcinákra épít, noha az oltásokban sikersztorit író Izrael sem bízott kizárólag azokban.


Reális, hogy május végére, június elejére visszaálljon a járvány előtt megszokott életmódunk – ezt mondta Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón, hozzátéve persze azt is, hogy egyes védelmi intézkedések, mint például a maszkviselés, fennmaradhatnak. A kormány nem titkoltan a vakcináktól várja a megváltást és kétség nem fér hozzá, hogy európai viszonylatban jól haladunk az oltásokkal. A kormány azzal számol, hogy májusig 4 millió ember oltására elegendő vakcina áll majd rendelkezésre, júniusra pedig már 7 milliónál több embert is be tudnak majd oltani.

A kormányzati kommunikáció is kizárólag az oltás hatékonyságát hangsúlyozza már egy ideje, nemrég maga Orbán Viktor jelentette ki, hogy az oltásokkal ellentétben a korlátozások már nem képesek megállítani a járványt, legfeljebb csak lassítani tudják azt. A kormányfő ráadásul azt is hangoztatta, hogy már egy oltás is nyújt akkora védelmet, amivel vissza tudnak menni dolgozni a pedagógusok.

A Magyar Orvosi Kamara nem így látja: szerintük a második oltás után 15 nappal nyújt biztos védelmet egy vakcina. De nemcsak ebben vannak járványügyi véleménykülönbségek szakértők és politikai döntéshozók között, hanem már abban is, mikor érdemes elkezdeni nyitni. A miniszterelnök szerint 2,5 millió ember beoltása után már el lehet kezdeni a nyitást (el is kezdték), Duda Ernő szegedi professzor szerint viszont ehhez legalább 3,5 millió embert kellene beoltani, Kásler Miklós miniszter négymillió, Merkely Béla ötmillió, Szlávik János viszont 6–7 millióról beszélt (az persze kérdés, ki mit ért a nyitás alatt, Gulyás Gergely épp most azt magyarázta, a mostani nem is volt érdemi enyhítés, hiszen a boltok szigorú feltételekkel nyithatnak újra).

Így aztán nehéz eldönteni, kinek is higgyenek azok a laikusok, akik néhány politikai döntéshozóval ellentétben nem szeretnének abban a szerepben tetszelegni, mintha virológusok lennének. Mert a valóság az, hogy egy olyan emberkísérletben, ami már több mint egy éve tart, nagyjából senki nem látja előre a jövőt, de még a közeljövőt sem. Így nem marad más lehetőség, mint az összehasonlítás más országokkal, de ez a módszer messze nem tökéletes, hiszen egy-egy járvány alakulása sok-sok előre nem kalkulálható tényezőtől függ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.