2021. július 19., hétfő

A BUDAPESTI DUGÓKÉRT A JÁRVÁNY HATÁSA ÉS AZ M0-ÁS ELHIBÁZOTT FELÚJÍTÁSA IS FELELŐS

NÉPSZAVA
Szerző: SZALAI ANNA
2021.07.19.


A kormány folyamatosan napirenden tartja a kérdést, holott a dugó valójában már jó ideje a nagyvárosi lét szokványos kísérőjelensége.


– Ha valami csoda folytán lenne annyi pénz, hogy valamennyi tervezett fővárosi beruházást, illetve Budapesten tervezett állami fejlesztést, beleértve a pesti rakpart átépítését, a Petőfi híd felújítását, a Budai fonódó villamos meghosszabbítását, a déli HÉV-vonalak rekonstrukcióját vagy éppen a Galvani hidat egyszerre meg lehetne valósítani, a város nem bírná el. Az éppen zajló projektekkel jól érzékelhetően elértük a tűréshatárt – vélekedett egy korábbi háttérbeszélgetésen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. 

Sőt sok budapesti szerint már át is lépték. Ami aligha független attól, hogy a kormány vegytisztán politikai célból folyamatosan napirenden tartja a kérdést, holott a dugó valójában már jó ideje a nagyvárosi lét – beleértve Budapestet – szokványos kísérőjelensége. Emlékezzünk csak a 4-es 6-os villamosok nyaranta ismétlődő szakaszos felújítására. Ez most a Blaha Lujza tér átépítésekor nagyon jól jön, hiszen legalább a villamospályához nem kell hozzányúlni.

Az idei nagy torlódásnak azonban van néhány speciális, korábbi években nem létező oka is.

Az egyik a mindenben szerepet játszó világjárvány. A koronavírus harmadik hulláma miatt sokkal később kezdődött meg a „kirajzás” Budapestről. A turizmus bizonytalansága miatt később indult a nyaralóhullám, ráadásul sokaknak nem is maradt szabadságuk, a gyerekek miatt azt már felhasználták az óvoda-, iskolabezárások idején, így ezen a nyáron Budapesten ragadtak. (Erre utal az is, hogy harmadával több a gyerek most az óvodákban, mint a korábbi nyarakon, ahogy a napközis és iskolásoknak szervezett táborokban is nagyobb a nyüzsgés.) 

A járvány másik következménye a közösségi közlekedéstől való elfordulás. Mint Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke egy pénteki fővárosi közlekedésről szóló tájékoztatón elmondta, az utasforgalom jóval alacsonyabb szintre állt vissza, mint ahol az utolsó „békeévként” jegyzett 2019-ben volt. Ennél már csak a bevétel esett vissza jobban. A BKK jegyárbevétele az első félévben 18 milliárdra csökkent miközben a 2019 hasonló időszakában még 34,8 milliárd forint volt.

Úgy tűnik, az autósok nem szívesen ülnek át a közösségi járművekre, holott a város megtelt, nem fér el több autó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.