2022. április 5., kedd

JELEZTÉK ELŐRE: A FIDESZ ÚTJA „CSAK FELFELÉ”

VÁLASZ ONLINE
Szerző: Választási földrajz
2022.04.05.


Amikor február végén nyilvánosságra hoztuk a Választási földrajz lapunk számára készített elemzését, a következtetések annyira negatívak voltak az ellenzék kilátásait illetően, hogy kevesen gondolták őket helytállónak. Lehet, hogy a Fidesznek egy út látszik: csak felfelé – jelezték akkor elemzőink. A vasárnapi választás döbbenetes mértékben igazolta a megállapításaikat, a tendencia tovább gyűrűzött: a településhierarchia egyre magasabb fokain erősödik a kormánypárt. Fényesen igazolódott az írás tétele, amely szerint valójában (egyelőre) nincsenek is billegő körzetek. „Magyarország Texas állam, Budapest pedig Houston.” Választási értékelés.


A Válasz Online-on február 23-án megjelent írásunkban figyelmeztettünk a 2018-as választások legfontosabb tanulságára: arra ugyanis, hogy a Fidesz hihetetlen mértékű erősödésre volt képes négy év alatt. Jeleztük azt is: a magyar társadalom állapotából is következően egyetlen út látszik reálisnak a kormánypárt számára: csak felfelé. Vasárnap este beigazolódott, amit akkori elemzésünkben írtunk. Az is, amire akkor szintén utaltunk: hogy a billegő körzetek mítoszát érdemes mítoszként kezelni. A Fidesz ismét elképesztő szinten tudott tovább bővülni, a legtöbb esetben ismét azokban a régiókban, ahol már 2018-ban is ellenzéki megrökönyödést váltott ki ez a folyamat.

A választásokat megelőző hónapok diskurzusainak egyik legfontosabb témája persze ezzel együtt is az úgynevezett „billegő körzetek” kérdése volt. Szinte mindenki próbálta a saját megközelítése alapján feltérképezni a korábbi választások alapján szorosnak gondolt választókerületeket. A kapott eredmények olykor jelentős átfedést is mutattak. Mi is tettünk ekkor egy kísérletet, hangsúlyozva, hogy a magyarországi politikai és társadalmi szerkezet teljesen alkalmatlan arra, hogy a tengerentúli terminológiát átültethessünk a hazai gyakorlatba. A 2018-as választási eredményekre hagyatkozó módszertan egyik nagy gyengesége, hogy adott időpillanatra hagyatkozva próbálja profilozni a magyar választói magatartást adott választókerületben, miközben a tendenciákat vizsgálva (pl. a 2014 és 2018 közötti mozgások) az ellenzék számára sokkal aggasztóbb képet festhettünk. Kritikusaink egyik legtöbbet hangoztatott érve az volt, hogy figyelmen kívül hagyjuk az összefogás jelentette, az ellenzék számára pozitív és mobilizáló tényezőt, amely akár új választói csoportokat is képes lesz behozni ebbe a táborba. Ezt mellesleg azért is tettük, mert a 2020 októberi Borsod 6-os időközi választáson tapasztalt ellenzéki átszavazási hajlandóságot amúgy is beépítettük a saját számításainkba: az ellenzéki választók 3 százaléka már ekkor lemorzsolódott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.