2022. szeptember 29., csütörtök

MAXIMUM 18 FOK LESZ AZ ÁLLAMI EGYETEMEK ELŐADÓTERMEIBEN, JÖNNEK AZ "ENERGIATAKARÉKOSSÁGI FELELŐSÖK"

EDULINE
Szerző: SZABÓ FRUZSINA
2022.09.29.


Hűvös lesz az állami egyetemek előadótermeiben idén télen, a kormány döntése alapján ugyanis ezek a felsőoktatási intézmények – ide tartozik például az ELTE, a Műegyetem és a közszolgálati egyetem is – maximum 18 fokra fűthetik fel épületeiket. A komoly spórolásra kötelezett egyetemeknek saját „energiamegtakarítási tervet” kellett kidolgozniuk, amelyről még egyeztetnek a minisztériummal. Online oktatást egyelőre sehol nem vezetnek be, de van, ahol arra kérték az oktatókat, hogy „éljenek a távolléti vizsgáztatás lehetőségével”.


„Állami intézményként ránk is vonatkozik a kormány azon döntése, amelynek értelmében huszonöt százalékkal kell csökkentenünk a gázfogyasztásunkat, és a hőmérséklet nem haladhatja meg a 18 fokot” – írta az Eduline kérdésére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hozzátéve: az energia-vészhelyzet okozta gazdasági nehézségeket talán még jobban érzékelik, mint a többi felsőoktatási intézmény, a Ludovika-campuson ugyanis olyan épületeket is fenntartanak, amilyeneket más egyetemek nem – ide sorolták például a lovardát, az uszodát és a sportközpontot.

Szeptember közepén hirdették ki és október 1-jén lép hatályba az a kormányrendelet, amely alapján az állami intézményeket nem lehet 18 foknál magasabb hőmérsékletre felfűteni. A jogszabály az állami fenntartásban maradt öt egyetemre és egy főiskolára – vagyis az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, a közszolgálati egyetemre, a bajai Eötvös József Főiskolára, a Magyar Képzőművészeti Egyetemre és a Zeneakadémiára – is vonatkozik.

Az állami felsőoktatási intézményekben egyébként szeptember 22-ig kellett elkészíteni az „energiamegtakarítási tervet”, ezeken az egyetemeken és főiskolákon „energiatakarékossági felelős” is lesz, aki – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium – „az intézkedési tervben rögzített feladatokon túl a minisztériummal a kapcsolattartói feladatokat is ellátja”...

Az Eduline úgy tudja, hogy a 18 fokos maximumhőmérsékletről jelenleg is egyeztetnek az állami felsőoktatási intézmények a minisztériummal.

Jegymegajánlás, „távolléti vizsgáztatás”

Mind a hat állami fenntartású felsőoktatási intézményt megkérdeztük arról, hogyan terveznek spórolni az energiaköltségeiken – változtatnának-e a tanév rendjén, átállnának-e online oktatásra, és tervezik-e épületek lezárását. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemtől, valamint a közszolgálati egyetemtől kaptunk választ – utóbbi azt írta, a 2022/2023-as tanévben és azon belül az őszi szemeszterben jelenléti oktatást terveznek.

„Az erre vonatkozó intézkedési terv kidolgozása folyamatban van, egyelőre épületek bezárásáról, a tanév rendjének bármiféle módosításáról nem született döntés” – írták. Arra viszont már a tanév elején felhívták az oktatók figyelmét, hogy használják ki a tanulmányi és vizsgaszabályzat által biztosított lehetőségeket, ha lehetséges, „éljenek a jegymegajánlás, ezen túl elsődlegesen a távolléti vizsgáztatás adta lehetőségekkel”...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.