2024. február 6., kedd

„MEGÁLLÁS HELYETT SOKSZOR GYORSÍTANAK A VASÚTI ÁTJÁRÓKBAN”

NÉPSZAVA
Szerző: VAS ANDRÁS
2024.02.05.


2023-ban már csökkent a korábbi évekhez képest a vasúti átjárókban történt balesetek száma. Pedig a sofőrök egy része még mindig a tilos jelzés kezdete után hajt rá a sínekre.


Gyalogosgázolás Sárváron, autóval ütköző és kigyulladó vonat Ajakon, motorvonat gázolta kocsi Szarvaskő és Mónosbél között, traktorral karambolozó személyvonat Jászladánynál – január közepén mindössze négy nap alatt négy vasúti baleset történt. Ahogyan a tavalyi évben is megannyi, vasúttal kapcsolatos, nem egyszer halálos kimenetelű balesetről szóló tudósítás jelent meg a híradásokban, s ezekből úgy tűnt, megnövekedett a vonatokkal kapcsolatos, személyi sérülésekkel járó tragédiák száma. A MÁV statisztikái szerint 2023-ban tiltott helyen tartózkodás miatt 47 baleset, a vasúti átjárókban pedig 61 baleset történt, ezek közül 33 halálos kimenetelű volt, melyekben összesen 34-en haltak meg. A legtöbb halálos balesetet vonatgázolás okozza a nyílt pályán vagy az állomásokon, vasúti megállókban.

– A vasúti közlekedés során az utasok kizárólag az utasforgalom részére kijelölt területeken tartózkodhatnak – felelte megkeresésünkre a MÁV Kommunikációs Igazgatósága. – A tiltott helyen tartózkodás miatt bekövetkezett balesetek a vasúti utasforgalom részére kijelölt helyeken kívüli, vasútüzemi területeken történnek. Például a peronok mellett húzódó síneknél, a rendezőpályaudvarokon, szolgálati átjárókban. A vágányokon az arra jogosultaknak is csak a kijelölt helyeken és csak akkor szabad átjárniuk, ha az átjáróhelyen nincsenek járművek, és az átjárást vonat vagy jármű nem veszélyezteti. Az utasforgalom számára megnyitott peronokon pedig vastag, fehér csík és piros térkő figyelmeztet a járművek okozta légörvény sodrási határára. Ezen kívül biztonságos, ezen belül veszélyes a tartózkodás, ha szerelvény érkezik a vágányon – tették hozzá.

Ennek ellenére a tiltott helyeken tartózkodás miatt is sok baleset történik: az elmúlt öt évben 322 embert ütöttek el a vonatok, s 210-en életüket is veszítették a balesetben, a legtöbben Budapesten, Komárom-Esztergomban és Pest megyében. A tragédiával záruló balesetek egy része öngyilkosság, nagyobb részben viszont figyelmetlenség, emberi mulasztás: rosszul számítják ki az érkező vonat sebességét, s úgy érzik, még átérnek előtte a sínpár túloldalára, vagy éppen túl közel állnak az elhaladó szerelvényhez, s a légáramlat kvázi beszippantja őket...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.