2018. február 5., hétfő

ÖSSZEOMLÓBAN A BÍRÓSÁGOK AUTONÓMIÁJA, SOKAN MENEKÜLNEK A RENDSZERBŐL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BARÁT JÓZSEF
2018.02.05.


Egyre feszültebb a viszony az autonómiához szokott bírói kar és a kormány központosító politikáját képviselő Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke között. A januári események tovább feszítették a húrt. A hónap elején Handó eredménytelennek nyilvánította az ország legnagyobb bírósága, a Fővárosi Törvényszék elnöki posztjára kiírt pályázatot, holott kézenfekvőnek látszott az egyetlen jelentkező kinevezése. Az elnök korábbi támogatója, Fazekas Sándor folyamodott saját megbízatásának meghosszabbításáért, és élvezte a bírói tanács 75 százalékos támogatását is. Január 15-én választották meg az új összetételű Országos Bírói Tanácsot, ahol Handó ellenfelei kerekedtek felül. Sőt megválasztásakor még nyílt színi tapsot is kapott Vasvári Csaba elnök, aki korábban két pályázat során is hasonlóan járt, mint most Fazekas, majd pert indított Handó ellen joggal való visszaélés miatt. A napokban kitudódott az is: a 2012-ben kényszernyugdíjazott bírák közül az egyik legnagyobb tekintélyű, Ujkéry Csaba is perli az OBH-t és a Legfőbb Ügyészséget. Ezek az ügyek jelzik: az OBH elnökének eszköztárában hatalmának megerősítése érdekében már kinevezésének pillanatától jelen volt a megfélemlítés, hogy nem ódzkodik egész életpályák megalapozatlan kikezdésétől sem.

Ujkéry Csaba csaknem negyven esztendeig volt bíró, húsz éven át megyei bírósági elnök, nyolc évig az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) tagja. Megkapta a bíráknak adható legmagasabb elismeréseket, a Deák Ferenc- és a Juhász Andor-díjat, az Osztrák Köztársaság elnöke a két ország bírósági kapcsolatainak erősítéséért Ausztria Nagy Ezüst Érdemkeresztjét adományozta neki. Handó Tünde első intézkedései között őt is kényszernyugdíjba küldte, majd néhány hónap múlva olyan ügyben jelentette fel hűtlen kezelésért, amelyben hosszú évek ellenőrzései során semmiféle kivetnivalót nem talált sem az OIT, sem a Legfőbb Ügyészség, sem az Állami Számvevőszék.

A történet háttere, hogy 1993-ban a fonyódi bírósági üdülő üzemeltetése a Somogy Megyei Bírósághoz került. Itt kedvezményesen tölthették szabadságukat az ország bírósági dolgozói, az intézmény gyakran fogadott országos vezetőket és külföldi delegációkat is. Számukra bevett program volt, hogy a hazai és határon túli nobilitásokat vitorlázni vitték őket kölcsönkért hajókkal. Ez a lehetőség azonban megszűnt, amikor ezek a vitorlások más kikötőkbe kerültek. A korábbi program fenntartásához azonban a tekintélyes vendégek ragaszkodtak, ezért alakult ki egy kompromisszumos megoldás az OIT aktív egyetértésével: Ujkéry 2003-ban vett egy vitorlást – amire bizonyíthatóan nem saját célból volt szüksége –, a bíróság pedig kikötői helyet bérelt. Folytatódhatott a vitorlázás, ám ebből később megszületett a vád, hogy Ujkéry saját hajójának kikötői díját jogellenesen a bírósággal fizettette.

Handó Tünde már a feljelentés előtt széltében-hosszában híresztelte, hogy Ujkéry törvénytelenséget követett el. A vádhatóság is közleményt adott ki a vélt bűncselekményről, holott Polt Péter legfőbb ügyész korábban maga is többször részt vett a hajókázásokon. A volt bírósági elnök és OIT-szóvivő összetört, amikor rabosították. A trauma súlya alatt orvoshoz kellett fordulnia szívpanaszokkal, alvászavarral, szinte ki sem mozdult otthonról, úgy érezte, kikezdték egész életpályáját, becsületét. Polt Péter ügyészsége megrovással akarta lezárni az ügyet, ám a volt megyei bírósági elnök ebbe nem nyugodott bele. Pere öt év alatt három bírósági fokot járt be, tavaly jogerősen bűncselekmény hiányában felmentették.

– Felmentésem után fél évig vártam, hogy valaki legalább a sajnálkozását fejezze ki azért, amit velem tettek. Hiába. Így nem maradt más, mint a bírósági út – mondta Ujkéry a 168 Órának.
..

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.