2018. február 5., hétfő

KÖVÉR LÁSZLÓ BEISMERTE, HOGY A FIDESZRE SZABTÁK A VÁLASZTÁSI KÖRZETEKET (HANGFELVÉTEL)

REFLEKTOR BLOG
Szerző: baum
2018.02.03.


...Íme a felvételrészlet teljes leirata:

Kövér: „Az a jó, ha az ellenzék nem rúg labdába. Ezt természetesen kormánypárti politikusként mondom, minden kormánypárti politikus ezt mondja, vagy legalábbis ezt gondolja. Magában legfeljebb nem meri kimondani nyíltan. Én is csak ebben a körben teszem. Isten őrizz, hogy ők labdába rúgjanak. Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben amit a szocik alkottak meg. Semmi olyat nem tettünk az elmúlt huszonhat évben, és nem teszünk és nem áll szándékunkban, amit mások előttünk meg ne tettünk volna. Tehát, hogyha eddig nem volt veszélyben a demokrácia, akkor most sincs veszélyben a demokrácia.”

Kérdező: „Két választás között a kormánypártnak gyakorlatilag tejhatalma van?”

Kövér: „A törvényes keretek között igen. Persze. (…)”

Kérdező: „A Fidesz hozza gyakorlatilag a törvényeket is. „

Kövér: „De ez mikor van másként. Kormányok hozzák a törvényeket.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.