2018. február 5., hétfő

"KÉPESEK VAGYUNK RÁ, KÉPES VAGYOK RÁ" - AZ EGYÉNI ÉS TÁRSADALMI FELELŐSSÉGRŐL A RÁKELLENES VILÁGNAPON

MÉRCE
Szerző: NAGY GYÖNGYI
2018.02.05.


Ma van a Rákellenes Világnap (World Cancer Day). Az elsőt 2004-ben tartották, és a kezdeményezés célja az, hogy a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos információk terjesztésének segítségével – a megelőzés és a megfelelő ellátás fontosságára való felhívással – elkerülhetővé tegyen haláleseteket, illetve, hogy elősegítse a rákos betegek társadalmi integrációját.

A rákot sokan azonosítják a halállal, rengeteg tabu és félelem veszi körül ezt a betegséget, pedig, az ötéves túlélést vizsgálva ma Magyarországon 60 % körüli túlélési arányról beszélhetünk. Természetesen ez életkor, nem és a daganat típusa függvényében változik, de mégis érdemes ezt az arányt tudatosítani...

Ez az arány viszont még növelhető és a ráknak betudható megbetegedési-halálozási arány csökkenthető lenne. Ma Magyarországon a daganatos megbetegedések vezető halálokok, 2014-ben az összes halálozás közel egyharmadáért voltak felelősek, évente 100000 lakosra vetítve ez kb. 270 halálesetet jelent, amivel az OECD-ben sereghajtók vagyunk, és az 1990 óta vizsgált tendenciát tekintve is elkeserítő a helyzetünk, a többi tagországgal összevetve...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.