2018. június 21., csütörtök

AZ EURÓPAI NÉPPÁRT SZÜKSÉG ESETÉN BRÜSSZELHEZ FORDUL A 'STOP SOROS' MIATT, PEDIG KI IS ZÁRHATNÁ A FIDESZT - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD 
Szerző: SZELESTEY
2018.06.21.


- Az európai megoldást keresik a menedékpolitika ügyében a vasárnapi 10-es csúcson, ahová a magyar kormány nem hivatalos

- Eszkalálódik a provokatív magyar bevándorlási politika, a migránsok segítését éppen a Menekültek Világnapján nyilvánították bűncselekménnyé

- A Soros-alapítvány a jövőben is minden támogatást megad a magyar jogvédőknek

Libération

Az Európai Néppárt ugyan azt követelte, hogy az Orbán kormány csak a Velencei Bizottság részletes véleményének ismeretében döntsön a menekülteket támogató civilek elleni törvényről, a strasbourgi konzervatív frakció sajtófőnöke most az közölte, hogy itt két külön folyamatról van szó. Ugyanakkor jelezte, hogy az EPP szerint a magyar félnek át kell vezetnie a jogszabályba minden olyan változást, amelyet az Európa Tanács mellett működő szakértői testület szükségesnek tart. Ha ez nem történik meg, akkor a jobboldali pártszövetség követelni fogja, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen az európai alapelvek megszegése miatt, ahogyan az a lengyelek esetében is volt.

FAZ

A vasárnapra tervezett migrációs minicsúcs záróközleményének tervezete elutasítja a nemzeti külön utakat a bevándorlás ügyében. Az újság megszerezte a dokumentumot, amely megállapítja, hogy az egyoldalú lépések nem csupán kevéssé hatásosak lennének, hanem veszélyeztetnék a tagállamok összefogását és Schengent. Az esemény célja éppen az, hogy elősegítse a közös megoldást a migránskérdésben. Az újság úgy értesült, hogy Juncker Merkel elképzelését támogatja, amelynek lényege éppen az, hogy együttes rendezésre van szükség. Az elképzelésnek része, hogy a menedékkérőknek abban az országban kell kivárniuk az eljárás végét, ahol az elkezdődött. Ha nem, akkor szankciók következhetnek. Egyben rugalmas visszavételi rendszert hoznának tető alá. Ebbe beletartozik, hogy ellenőrzést vezetnek be a pályaudvarokon és a repülőtereken, és megerősítenék a külső határok őrizetét. A tanácskozásra 10 államot hívtak meg, de ezek között nincs ott Magyarország, Lengyelország és Csehország.

Reuters

A német Európa-ügyi miniszter sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Magyarország nem várta meg a „Stop, Soros” jóváhagyásával a Velencei Bizottság állásfoglalását. Michael Roth szerint Berlin osztja a testület aggodalmát, mármint, hogy a jogszabály bűncselekménynek nyilvánítja, ha civil szervezetek menekülteket támogatnak. Pardavi Márta a Helsinki Bizottság nevében úgy foglalt állást, hogy Magyarország az üldözők oldalára állt, ahelyett, hogy fokozott védelmet nyújtana az üldözötteknek. Azon kívül szűkítette annak a lehetőségét, hogy kit lehet menekültnek tekinteni, ily módon a jövőben gyakorlatilag senkit sem engednek be az országba, aki a szárazföldön át érkezik. De a Bizottság most várhatóan kötelezettségszegési eljárást indít az Orbán-kormány ellen. A statisztika szerint az év első hónapjában 342 kérelmet fogadtak be, és ebből 279-et hagytak jóvá.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.