2018. június 21., csütörtök

ORBÁN SIMÁN LENYOMTA A STOP SOROST A PARLAMENT TORKÁN

CIVILHETES
Szerző: LŐRINCZ CSABA
2018.06.21.


Sőt, akinek volt szemernyi kétsége afelől, hogy a Jobbik a Fidesz aknaelhárítója volt a kezdetektől – és a józanész szikrájával bír – maradéktalanul el kellett oszlania, amikor a párt lelkesen megszavazta azt.

Az Országgyűlés lényegében egy bábszínházzá vált, és az ellenzéket kár is lenne hibáztatni. Ők azt tették, amire lehetőséget kaptak a szavazóktól. Tehetetlenül nézték végig az egész procedúrát.

Orbán Viktor nem tart attól, hogy kizárják a Fideszt a Stop Soros megszavazása miatt az Európai Néppártból. Az atv.hu kérdésére szerdán azt mondta, a Néppártban nagyon kedves emberek vannak és a Néppárt a Fidesz nélkül nem lenne ugyanaz.

Arra a kérdésre, miért nem várták meg a szavazással a Velencei Bizottság állásfoglalását, a kormányfő úgy felelt, interim, közbülső változatot ismernek.

Azzal kapcsolatban, hogy a bizottság szerint az arányosság kifogásolható a Stop Sorosban, Orbán annyit mondott,

ízlések és pofonok különböznek. /24.hu/

Ez még önmagában nem is lenne probléma, de Orbán ezt úgy hozta össze, hogy a Velencei Bizottság hétfőn határozott kéréssel fordult felé; napolja el a törvénycsomag megszavazását. Erre ő természetesen nem is reagált, csak a rá jellemző leereszkedő stílusban:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.