2018. október 6., szombat

MAGYAR VAGY?

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.06.30.


Őszintén szólva a magam részéről én soha nem firtatnám senkinek a magyarságát, mert szerintem magánügy, ki minek vallja magát. A posztot indító idézet mégis elgondolkodtató, már csak azért is, mert nem akárki mondta és főleg azért, mert nem akármilyen dolgok következnek belőle elsősorban a határátkelő magyarokra.

Sokat vitatkoztak Magyarhonban arról, hogy ki a magyar. Van, aki szerint az, akinek a nagyszülője magyar volt.

Tetszetős válasz, de a korszellem, amelyet kialakítottunk, a fejlődés, amit megindítottunk, az országépítés és nemzetegyesítés, amelybe belevágtunk, a lelkület, amely magával ragadott bennünket, egy új választ is ad arra a régi kérdésre: ki a magyar? Barátaim, az a magyar, akinek az unokája is magyar lesz.

Ennek a háznak az a küldetése, hogy hozzásegítsen bennünket ahhoz, hogy az unokáink is magyarok lehessenek. Legyen ez a hely a magyar népi kultúra főhadiszállása. Legyen az a hely, ahol kitalálják annak a módját, és megtalálják az az utakat, hogy elvihessük népművészetünk értékeit a magyar fiatalokhoz
.”

A fenti mondatokat nem más mondta, mint Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a felújított Hagyományok Háza átadóján a minap. (A teljes beszédet itt olvashatja el, akit érdekel.)

A logika az ugyan mi?

Ez a pár mondat elgondolkodtatott. Kezdjük ott, hogy vannak bajok a gondolatmenet logikájával. Hiszen hogyan lehetne egy még meg sem született utód hovatartozása alapján meghatározni egy most élő ember magyarságát? Ha valakinek az unokája nem lesz magyar 30 év múlva, akkor ő már ma sem magyar?

Hogyan lehet garantálni ma, 2018-ban, hogy bárkinek az unokája Magyarországon fog élni és/vagy magyarnak vallja majd magát? És ez alapján hogyan lehet megítélni valakinek a magyarságát? Egyáltalán, mi ez az egész?

Ez persze „csupán” egy nem kis logikai bukfenc, amin persze túl lehetne lendülni azzal, hogy „tudjuk, mit akart mondani a költő”, hagyjuk is.

A probléma inkább ott van, hogy van a magyaroknak egy csoportja, akit ezzel a beszédrészlettel (akarva vagy akaratlan), de nagy eséllyel sikerült kizárni a magyarok közösségéből (már ha komolyan vesszük azt, amit Orbán Viktor mondott és nem csak félresikerült retorikai fordulatnak tartjuk).

Hiszen egy Angliában, Németországban, Ausztriában, Hollandiában vagy bármely más külföldi országban élő magyarnak az unokája elég jó eséllyel vallja majd magát inkább angolnak, németnek, osztráknak, hollandnak, mintsem magyarnak, hiszen neki már csak a nagyszülők voltak teljesen magyarok. (Kérdezzük meg pár 56-ban emigrált magyar unokáját!)

Vegyünk példaként egy külföldön élő magyar párt. Mindketten magyar állampolgárok, Magyarországon születtek, magyar szülőktől, de valamiért úgy döntöttek, hogy külföldön folytatják az életüket.

Pár évre tervezték a külföldi életet, de aztán megszületett az első, majd a második gyermekük, aki már Angliában, Németországban, Ausztriában, Hollandiában járt óvodába, kezdte az iskolát – és úgy alakult, hogy ott ragadtak.

Kialakult az életük, otthon magyarul beszélnek, magyar könyveket (is) olvasnak, de a gyerekek már kettős állampolgárok, és ha megkérdezik őket, legalább annyira érzik magukat angolnak, németnek, osztráknak vagy hollandnak, mint magyarnak.

Szerintem elég sok ilyen magyar család van (és egyre több lesz) szerte a világban, és ahhoz sem kell nagy fantázia, hogy az ember belássa, ezeknek a gyerekeknek a gyerekei már inkább érzik majd magukat az adott ország polgárának, mint magyarnak. Így működik ugyanis az asszimiláció, ilyen az élet.

Vajon ezek alapján megkérdőjelezhető-e annak a magyar párnak a magyarsága, aki legalább annyira magyar, mint aki Szegeden vagy Miskolcon él, csak éppen az életük úgy alakult, hogy külföldön telepedtek le?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.