2019. május 10., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/19. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.05.10.


I N T E R J Ú

Beszélgetés Háy Jánossal

F E U I L L E T O N 

Térey János: A mi dűlőnk


K R I T I K A


Roberto Bolaño: Szülőföld. For­dí­totta Kutasy Mercédesz. Jelenkor Ki­adó, Budapest, 2019, 215 oldal, 2999 Ft

A magyar Bolaño utolsó négy tétele, tehát A Harmadik Birodalom, a 2666, A science fiction szelleme és a mostani könyv, a Szülőföld is, ellentétben az első hárommal, posztumusz kötet, spanyolul mindegyik az író halála után jelent meg. Az ilyesmi gyakran előfordul, ha egy író fiatalon, alkotóerejének valóban a teljében távozik, ráadásul úgy, hogy angol nyelvű megjelenései révén éppen eléri a nemzetközi hírnév. A 2666 története közismert: Bolaño ezt a regényét utolsó öt évében, halálos májbetegsége szorításában, minden mást félretéve írta. Az eredeti spanyol kiadás azon az egyetlen kéziratváltozaton alapult, amelyet az író kiadói szerkesztőjének utolsó heteiben elküldött, revideálásra vagy szerzői szerkesztésre, átigazításra a körülmények miatt nem kerülhetett sor. A Harmadik Birodalom és A science fiction szelleme esete más, ezek a szerző hagyatékában fellelt, befejezett, „kész” kéziratok voltak – elkerülhetetlen volt, hogy a Bolaño-láznak azon a pontján, amikor napvilágra kerültek, ne jelenjenek meg. És megint csak más eset a jelen könyvé, a Szülőföldé, túl már e bizonyos láz tetőpontján – ez első látásra végképp olyasmi, ami felveti a mosócédulák az írói hagyatékok kapcsán gyakran emlegetett problémáját.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Kardos András: Ex libris

Angyalosi Gergely: Dekonstrukció és esztétika
György Péter: Faustus Afrikában
Hévizi Ottó: A Liget, a Sétány, a Csarnok és a Kert
Vajda Mihály: Emlékezet. Idegenség

Konkoly Dániel: A hangulat újrahangolása
Kulcsár Szabó Ernő: Költészet és korszakküszöb. Klasszikusok a modernség fordulópontján. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2018, 260 oldal, 4500 Ft

Például a Hajnali részegség elemzésében olvashatjuk, hogy az elérhetetlen fenségessel kapcsolatban álló túlvilági kék, az azúr közrefogja a szintén megfoghatatlant (Istent) azzal, hogy magában rejti az úr hangsort. (55.) A kötet több írásában is előtérben áll a Gernot Böhme és Hermann Schmitz elméleti munkásságának segítségével újraértett atmoszféra és a hangulat, például Nemes Nagy Ágnes Ekhnáton az égben című költeményének elemzésében. Itt a természet nem csupán díszlet, mint még Babitsnál vagy Kosztolányinál (101.), a természet Nemes Nagynál a vers „képi, ritmikai és akusztikai” komponensei segítségével magában a vers olvasásában keletkezik. (102.)

Mihalik Judit. Offline: Online
Szűts Zoltán: Online. Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei. Wolters Kluwer, Budapest, 2018, 488 oldal, 3990 Ft

A szerző, Szűts Zoltán, posztmodern polihisztor, reneszánsz 2.0 ember, a digitális bölcsész archetípusa, humán műveltségű és észjárású tanárember, aki ugyanakkor valószínűleg otthonosan mozog a mérnökök között is. Kutatóként fegyelmezett és alapos, jó arányérzékkel, a tárgyát épp a megfelelő távolságban megszemlélni és megmutatni képes demonstrátor. Gördülékenyen ír, a szakkifejezéseket csak mértéktartóan és adekvátan használja, így ez a szakmunka bárki által könnyedén olvasható. A kötet legföltűnőbb sajátossága azonban a monotasking alaposság mellett a multidiszciplináris szemlélet, amely részben a tartalmi sokféleséghez illeszkedik, részint azonban – jól érzékelhetően – a szerző szakmai előéletét is leképezi.

Sághy Miklós: Magyar férfiak a filmvásznon
Kalmár György: A férfiasság alak­zatai a rendszerváltás utáni magyar rendezői filmben. Gondolat Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 200 oldal, 2900 Ft

Kalmár alapvető megfigyelése a 2000-es évek elején jelentkező rendező-generáció filmjeiben, hogy a színre vitt férfi karakterekből hiányoznak a hősies tulajdonságok, nincsenek hatással a történelmi eseményekre, kulturális és gazdasági centrumoktól távoli, marginalizált terekben élnek (önkéntes vagy kényszerű visszavonultságukban), és nélkülözik mindazokat a jellemvonásokat, melyek a független, szabad, önálló döntési lehetőséggel bíró modern individuumot jellemzik.

Bihari Péter: Film, trauma, történelem
Sárközi Réka: Kinek a történelme? Emlékezet, politika, dokumentumfilm. Országos Széchényi Könyvtár–Gondolat Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 286 oldal, 3400 Ft

A nagy traumák időrendben: Trianon, a Don-kanyar, a holokauszt és 1956 (az azt követő megtorlással – ide tartozik a bizarr Biszku-film is). A kötetben mégis megcserélődik a sorrend; a második világháború és 1956 között kapott helyet Koltay Gábor 2004-es Trianon-filmje, amelyet találóan „Trianon Horror Picture Show”-ként emleget. Mert a kiindulás, az origó nem lehet más, mint Sára Sándor hatalmas Don-kanyar filmje, az 1982-es Krónika, amely közel 1500 percben 120 hosszabb interjút tartalmazott. Sára filmjének fő jellegzetessége Sárközi Réka szerint múltábrázolásának kettőssége: a kötelezően elvárt „kádárista” narratíva mellett nyomokban jelen van benne a magyarság szenvedéstörténetének és sérelmeinek ábrázolása, amely később a politikai jobboldalon egyeduralkodóvá vált. Akárhogy is: a Krónika – egyedüliként – még képes volt „valódi, egész nemzetet felölelő emlékezeti közösséget teremteni” (igen, emlékeimben úgy él, hogy akkor „mindenki” ott ült a tévé előtt, majd meg is beszéltük a látottakat), amit a rendszerváltás után már egyetlen dokumentumfilm sem tudott elérni. Innen nézve a Sárközi által végigkövetett filmtermés egyfajta leépülés is, amelynél a mennyiség és a minőség nagyjából fordítottan arányos egymással.

Kácsor Zsolt: Az elpusztított otthon
Király Kinga Júlia: Az újrakezdés receptjei – Erdélyi zsidó történetek életről, szegénységről, éhségről és reménységről. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2018, 396 oldal, 89 lej / 6990 Ft

Munkájából az derül ki, hogy ezek az ételek bizony eléggé szegényesek voltak. Merthogy szegény volt az erdélyi zsidók zöme. Krumpli, bab, káposzta, répa, gomba, cékla, tojás – ezek voltak az alapvető nyersanyagok. Ritkán hús, főleg baromfi, ezen belül még ritkábban liba (hogy egy közhellyel leszámoljunk). Az utóbbi szárnyas drága volt, sokan csak eladásra tartották a gazdagabb, városlakó zsidó családok számára. Azok bizonyára ettek töltött libanyakat, a falusi zsidócskák nemigen. Miképpen flódnit sem sűrűn (hogy még egy közhellyel leszámoljunk). A sólet viszont kihagyhatatlan volt minden hétvégén, igaz, az erdélyi neve sokkal szebb: úgy hívják, hogy csólent. A krumplit pedig – mint az erdélyi magyarság – a zsidók is természetesen pityókának nevezték, a babot pedig paszulynak.

Pléh Csaba: Csoportok emlékei és emlékező csoportok
Maurice Halbwachs: Az emlékezet társadalmi keretei. Fordította Sujtó László. Atlantisz Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 375 oldal, 3995 Ft

Halbwachs egyszerre volt Bergson (középiskolában!) és Durkheim tanítványa és követője. Összekombinálta a két mestert. Bergson értelmezett emlékelméletének adott radikális társadalmi determinista értelmezést, melyben emlékeink kereteit és tartalmát is csoportjaink határozzák meg. A könyv elméleti fejezeteiben az álomértelmezés (Freud árnyékában él még egy francia szociológus is) és az afázia az a két kulcsterep, ahol bizonyítani kell a szociális elméletet. Még álmainkban is társas lények vagyunk, és az agysérült zavara valójában társas zavar. Sujtó László fordítása, miközben kiválóan olvasható – itt és a társadalmi meghatározottság elemzésében is – jól oldja meg a nehéz terminológiai feladatokat is, például a képzet, az idea, a fogalom viszonyát magyarul.

Wagner István: Pop art brit módra
(British Pop Art – Meisterwerke massenhaft aus der Sammlung Heinz Beck, Ludwiggalerie – Schloss Oberhausen. Megtekinthető május 12-ig.)

Rákai Zsuzsanna: Alkalmi partnerek
(Gyenyisz Macujev, Julian Rachlin – Művészetek Palotája, május 3.)

Az egyéni karrier turnéit évek óta közös fellépésekkel tarkító Gyenyisz Macujev és Julian Rachlin éppen ilyen előadó-művészek: összeszokott, de a rutin nyomásának nem engedő partnerek, akik, ahogyan azt a Művészetek Palotájában május 3-án is bizonyították, nemcsak kettejük eltérő művészi személyisége, hanem a műsorra tűzött kompozíciók – ez esetben Sosztakovics brácsaszonátája (op. 147) és Brahms két hegedű-zongora szonátája (A-dúr, op.100 és d-moll, op. 108) – között is képesek fenntartani a kontraszt és az azonosság törékeny, de meggyőző egyensúlyát.

György Péter: A bécsi változat
(Mark Rothko, Kunsthistorisches Museum)

A KHM teremtette kontextust lehet kritikusnak, és üdvösnek tekinteni, de az is igaz, hogy végül Rothko művei, mint az már oly sok kiállításon megtörtént, úgymond átveszik a hatalmat: álmékodásra, néma, rémült csendre kényszerítenek, s mindegy, hogy melyikünk milyen műveltséggel, előítélettel, tudással, vagy tudatlansággal érkezett a kiállításra. Több múzeumban volt alkalmam látni, amint a legkülönbözőbb embertársaink egyként sajátjukként tekintettek az abszolut absztrakció műveire, ahogyan a Beckett színművek előadását követően, a nézők közti kulturális különbségek is eltűnőben lehetnek. Amikor tehát a demokratikus kultúra kérdéséről beszélünk, kérdezzük egymást, vitatjuk meg álláspontjaink, akkor érdemes felidéznünk Rothko munkásságát is.

Báron György: Az elesettekért
(They Shall Not Grow Old. Angol–új-zélandi dokumentumfilm. Rendező: Peter Jackson.)

Olyan, mintha ma forgott volna, a legtökéletesebb képi és hangi technikával, ám alapjául eredeti háborús dokumentumfelvételek szolgáltak, vagy 200 órányi haditudósítás, amelyből a rendező kiválogatta, kronológiai rendbe rakta és összevágta a filmjét. Az igazi újdonság nem a gondos felújítás-szerkesztés, hanem az anyag kezelése, amellyel mai filmnyelven szólaltatta meg az eseményeket, jelen idejűvé transzponálva a történéseket, kortársainkként mutatva meg a lövészárkokban készülődő, falatozó, tréfálkozó, majd harcba, halálba induló fiatalokat.

Végső Zoltán: Józsik között felnőni
(Tia Fuller – Jazztavasz, Művészetek Palotája, május 5.)

A turnézenekar ritmusszekciója (Chris Smith bőgőn és Mark Whitfield Jr. dobokon) hírnévben nem összevethető a lemezen szereplőkkel, de talán éppen ők azok, akik rugalmasan kiszolgálják Tia Fullert és az élő fellépésre átdolgozott számait, mint például a zárásképpen bemutatott, legalább másfélszeres gyorsasággal eljátszott dögös In the Trenchest. Fuller belső indíttatásoktól fűtött anyaga inkább egy állomás, amelynél úgy érezte, hogy van mesélnivalója, azonban összefoglalnia, formába öntenie, önmaga tehetségét teljes valójában megmutatni nem sikerült. Majd jobb arányokkal egy következő nagy lépés után.

Molnár Zsófia: Igaz kontra valódi
(Makszim Gorkij: A mélyben, Örkény Színház, április 17.)

Úgy tűnhet, Ascher nem aktualizál, valamelyest a maga finom módján mégis megteszi, mert a darab nagyon is égető kérdéseket feszeget, nemcsak a hajléktalanságét, de pár megszólalás erejéig még a nők helyzetét is vita tárgyává teszi („Orosz nő pimasz, mert szabad, tatár asszony tudja, mi a törvény”). Már csak az kellett volna, hogy ezt az egészet kissé kevésbé hassa át az artisztikum, mert az is idő, mire Szlávik Juli feltűnően műkoszos és nagy műgonddal koptatott jelmezei a használatban hihető mértékben lerongyolódnak.

Fáy Miklós: A legjobb elég rossz
(Best of Rameau – Müpa, május 6.)

Csodálatos zenék, nyitányok, táncok, áriák, duettek, minden együtt van ahhoz, hogy aki nem ismerte, meg akarja ismerni, aki ismerte, átismételje az anyagot, és aki félúton van, el akarjon mélyülni Rameau színpadi műveiben. Ehelyett mégis az az első kérdés, ami fölvetődik, miközben a gavotte megy a Castor és Polluxból, hogy most szívattok? Ez lesz két részben és négy szviten át? Ez a bágyadozás, kidolgozatlanság, ez a kapcsolat nélküliség közönség és pódium között?

Grecsó Krisztián: Minek kéne mennie
(A közszolgálat szerepéről, megszűnt az M3)

Egy dolog biztos, a közszolgálat tátongó helyén most sok minden virágzik. Persze néha remek fórumok is, de nagyon könnyű „ellenséges” világokba, kontrollálatlan tanácsadó oldalakra tévednünk, ahol kétes egészségügyi és hitéleti, pénzügyi és gasztrotanácsokra lelünk, és olcsón megúsztuk, ha csak az alapanyag és nem az egészségünk megy kárba.

Mindezt azért (is) érintem, még ha felszínesen is, mert a munka ünnepén tényleg megszűnt az M3. Mondhatják, maradt még elég adás, amelyik az archívumból él, van még elég megszólalás, ami az egykori munkát és dicsőséget igyekszik kihasználni – és talán igazuk is van. De ha „digitálisan” tévéznek, ami ugye azt jelenti, hogy ócska szolgáltatást kapnak sok pénzért, akkor még mindig láthatják a csatorna megszűnéséről szóló értesítés alatt a műsortájékoztató-feliratot: minek kellene mennie épp. És ebben azért van valami metaforikus.

Králl Csaba: Rendszerváltók
(AKKOR – Kortárs tánc 1989 / Trafó, április 28.)

A szervezők – Pintér Gábor és Péter Petra moderátor – a rendszerváltást tették meg az esemény hívószavának (AKKOR – Kortárs tánc 1989), a táncban lezajlott rendszerváltás azonban jócskán megelőzte a politikait, tehát közel sem 1989-ben kezdődött, hiszen már a nyolcvanas évek első felétől – és Közép-Európában elsőként – új alternatívát kínált a két nagy bevett és államilag jól kistafírungozott táncműfaj, a balett és a néptánc hegemóniájával szemben. Vannak mérföldkövei ennek a kezdeti időszaknak –például az első független táncelőadásként (mozgásszínházként?) számon tartott Tükrök (1982) –, ahogy letagadhatatlan kulcsfigurái is, mint a Tükröket jegyző és a beszélgetésről (ki tudja, milyen okból, de érthetetlenül) hiányzó Angelus Iván.

I R O D A L O M

Szív Ernő: Kisbeszéd a javításról

A mi nagyságos Teremtőnk egyszer biztosan javított a története során, már amennyiben van története Istennek, viszont ott vannak még a csodák is. A sejtek közötti babrálás, le és föl csúszkálni az idegpályákon, lehelgetni a lélek vaküvegét, míg át nem lehet rajta rendesen, színről színre látni, nem igazán javítás. Gyúrni az agyagot, arcot formálni egy lényre, szájat vágni rá, nagy bambuló szemeket nyitni, kiengedni tekintetet és aztán a szavak madárraját, nem javítás. Minden egyes embert beledobnak az életbe, loccs, paff, tessék. És az úgynevezett utólagos, befolyásoló, érdemei szerinti műveletek se javítások. Az özönvíz, a dögcsapás, a tűzvész, az ótvar különböző formái nem azok. Jób mint céltábla. Nem javítható. A büntetés nem lehet javítás. Jó.

Egressy Zoltán: Hőlégballon

Bizonyos életkor után az ember jobb, ha óvatosan vezet. Nagyon szomorú dolog ez. Lehet, hogy nekem se kéne már autóba ülnöm. Megvallom, olykor én is nekihajtok ennek-annak. Főleg parkoláskor, mikor a rendelésre jövök. Gyakorta tolatok neki lendületesen békésen álldogáló autóknak. Lopva megnézem mindig a nyomokat, de inkább csak kíváncsiságból. Azt figyelem elsősorban, látott-e valaki; nem akarok úgy viselkedni, mintha közöm lenne az ütközésekhez.

Többnyire csodálkozom, hogy történhet meg, hiszen tudtommal észnél vagyok, csak eltereli a figyelmemet valami. Mit tudom én, állok be, de hopp, ott egy szép nagy Harley Davidson, amit ugye nehezen tudok kikerülni, kicsit ránézek, hú, egy Harley Davidson, és már neki is mentem valaminek. De nem kicsit, hanem kurvára.

Mostanában ez már rendszeres. Igaz, Párizsban is koccanással állnak meg az autók, és attól még nem rossz hely, Párizs mégiscsak Párizs. Én is úgy szoktam. Koccanással. Csak én Budapesten, ahol sajnálatos módon sok az idegbeteg. Nem szándékosan csinálom, úgy alakul. Ha lassan megyek, az sem segít, olyankor is sokszor jön a hang, dzs, brr, ó, kurva élet, megint legyaláztam egy autót. Kiszállok, nézem, van-e nyoma. Ha van, és komolyabb, átállok valahova. Ha nincs, akkor maradok.

Kántor Zsolt: Húr és redő

Létezik egy történet, aminek nincs szüksége időre. Elbeszélés, ahonnan még senki nem jött vissza. Az emberek belemennek, élvezik, hogy körülfogja őket, lubickolnak a míves kontextusban. Nem néznek az órájukra, bámészkodnak, belevesznek a mozzanatokba, a tűnődésbe. Elidőznek egy-egy hangulatnál, belekóstolnak a konfliktusokba. Közben elkalandoznak a gondolataik, nemcsak a cselekmény nyomvonalán haladva. Hanem.

Patak Márta: Ralf


Itt jó lesz!, állítottam meg Ralfot közvetlenül a Duna-partra vezető ösvény előtt. Ralf kiszállt, kivette a terepjáróból a hátizsákját, maga elé tartotta, egy pillanatig nézte, mintha a mintás szövet kockáit tanulmányozná rajta, majd elindult vele lefelé, egészen a víz széléig. Egy darabig követtem, de nem mentem utána, hátha egyedül akar maradni a gondolataival. Visszafordultam, behunytam a szememet, hátamat nekivetettem egy fűzfának, és élveztem, ahogy a késő őszi nap melegíti az arcomat, közben hallgattam, ahogy Ralf talpa alatt roszog a kavics, miközben lefele tart. Kellemetlen járni ezeken a nagy kavicsokon, már sokszor kipróbáltam, alacsony vízállásnál tulajdonképpen a folyómederben gyalogol az ember. Most is ez van, már legalább augusztus óta ilyen kicsi a Duna, nem is nagyon közlekednek a teherszállítók.

Keresztesi József: Egy vezér öregkora

Keresztesi József: A beglerbég ma éjjel rosszul alszik

Kormányos Ákos: Opuszszám nincs

Kormányos Ákos: Könyvjelző

Kormányos Ákos: Barátok

Kormányos Ákos: Tehervonat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése