2019. augusztus 9., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/32. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.08.09.



F E U I L L E T O N 

Milbacher Róbert: Petőfi, Arany és a nemzeti kánon

I N T E R J Ú

Hományi Péter: „Meg is csinálja azt, amiről beszél”
Beszélgetés Gerőcs Péterrel

K R I T I K A

Darida Veronika: Anyaképek
George Szirtes: Előhívás. For­dí­totta Kúnos László és Rakovszky Zsuzsa. Corvina Kiadó, Budapest, 2019, 236 oldal, 3990 Ft

George Szirtes Előhívása (eredeti címén: The Photographer at Sixteen) számtalan, az anyáról készült, képet közöl. A könyv megírásának módszerét itt is a fényképek rendezgetése adja, ahogy az albumként összeálló könyv szükségszerűen töredékes, szerkezete is ebből következik. Ugyanakkor két kép érezhetően és reflektáltan hiányzik: az első és az utolsó. Nincs kép sem az élet végső, sem a kezdeti fázisáról. A könyvben elsőként megmutatott, utolsó portré több mint egy évvel az anya halála előtt készült (a szerző felvétele), az utolsóként szereplő, első fotón pedig az anya (Magda) két éves. A fényképek felé fordulás a fotográfus anyának szentelt „hommage”. A fényképfelvétel mind az anya, mind a fiú számára érzékeny anyag, csak míg az anya számára az előhívás és a restaurálás, addig a fiú számára a leírás tárgya.

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.

Balázs Imre József: Ex libris

Bob Dylan: Lyrics. Dalok
Bródy János: 52 év dalszövegei
Sarány István: Garabonciások
Kiss László–Bérczesi Róbert: Én meg az Ének

Bárdos Judit: Filmtörténet, gondolatok, montázs
Jean-Luc Godard: Bevezetés egy (valódi) filmtörténetbe I. Szer­zői­filmes Könyvtár 6. Francia Új Hul­lám Kiadó, Budapest, 2018, 163 oldal, 2978 Ft

Godard rendkívüli kalandozásra hívja az olvasót a film birodalmába. Az első utazás „a remény birtokában” történik, ami máris meglepő ahhoz képest, hogy első része a Kifulladásig (Godard 1960) és a Bukott angyal (Otto Preminger 1945) című film noir elemzését tartalmazza, második része pedig A kis katona (Godard 1960) és az M - egy város keresi a gyilkost (Fritz Lang 1931) összevetését. („A kis katona egy elég fasiszta mozi” – írja Godard, provokatív módon.) Godard soha nem kerülte meg a legkényesebb politikai kérdéseket sem, más filmjeiben a szélsőbalos, maoista kérdésfelvetést sem.

Kácsor Zsolt: Magyar görbe
Rubin Eszter: Árnyékkert. Jaffa Kiadó, Budapest, 2019, 342 oldal, 3490 Ft

Egy vidéki lány, Molnár Kornélia (Lia), és egy pesti fiú, Stark György (Gyuri) rettenetes kapcsolatának krónikája ez a regény, amely Rubin Eszter sorrendben harmadik kötete. Az előző kettőt, a Barheszt és a Bagelt is olvastam, s nagyon szerettem mindkettő humorát, azt a fajta szellemességet, amelynek legfőbb jellemzője az önirónia. Aki ezt a sajátos humort várja az Árnyékkerttől, az csalódni fog – de jó értelemben. Az új regény fekete, komor és hideg. A cím pontos: valóban nem a napos oldalon járunk, hanem az árnyékban, méghozzá szimbólumok között. A történet legfontosabb szimbóluma az a ház, ahol Lia és Gyuri él. Filmvászonra kívánkozó, alaposan megkomponált, érzékletes leírásokat olvashatunk a ház állagának romlásáról, s lassan megbizonyosodunk róla, hogy ennek a szerelmet, házasságot, magán- és társadalmi életet, fejlődést, tehetséget, nagyságot, vállalkozást szimbolizáló „háznak” nemhogy a görbe falai hitványak, de soha nem volt szilárd alapja sem. Egy ilyen házban csak haldokolni, egy ilyen élethazugságba csak belerokkanni lehet. Ebben a házban, ebben a házasságban, ebben az életben, ebben az országban mintha minden szándékosan hazugságra épülne.

Benedek Szabolcs: Press to play
Barlog Károly: E/. Noran Libro Kiadó, Budapest, 2019, 136 oldal, 2990 Ft

A könyv három ciklusba rendezve novellákat, mégpedig kifejezetten rövid novellákat tartalmaz, amelyek nagyobbik részének közös jellemzője, hogy címük megegyezik valamely popzenei dal címével, illetve az adott dal időnként föl is csendül a történet során. (Kivételek vannak, ám a zenei utalás valamilyen módon akkor is tetten érhető.) A „történet” szónak hangsúlyos szerepe van, Barlog ugyanis vérbeli sztorizós elbeszélő, akinél a próza formáló erejét a cselekmény adja, annak – egyébként nem gubancos, hanem nagyon is tisztán szőtt – szálai alakítják a novellát.

Várkonyi Benedek: „Kiadós boncolás”

Nádas Péter Évkönyv című művének francia fogadtatásából
Péter Nádas: Almanach. For­dí­totta Marc Martin, Phébus Kiadó, Paris, 2019, 336 oldal, 22 €

Arra számítunk, hogy ama elegáns növénygyűjtemények egy darabjával találkozunk, amelyekben az írók megfigyeléseket, gondolatokat, ízeket szoktak összegyűjteni; ezeket az olvasó szívesen veti egybe saját tapasztalataival. De az Évkönyv egészen más, még ha bizonyos értelemben ez is engedelmeskedik a műfaj szabályainak. Benne vannak a munkák és napok; a meg nem érkező tél, a kert ápolása, a fukszia dugványa, a kaszálás – oly nehéz – művészete, a kerti gép vásárlása, beszélgetés a szomszéddal. [...] A szabadságról és a hatalomról, a behódolásról szóló feltárás a legkeményebb oldalak forrásául szolgál. Nádas Péter a nyolcvanas évek végének fordulóján ír. Magyarországról 1989 novembere előtt kezdett fölemelkedni a vasfüggöny. Az események nem jelennek meg, de természetesen inspirálják azt a filozófiát, amely kitérőket tesz Titus Livius és a római birodalom felé. A legkonkrétabb, legregényszerűbb részek fölidézik az író emlékeit, a gyermekkorát, „a kommunista terror” alatti szerelmeit. Sőt, a mű elején az évkönyv elindításához nyilvánvalóan azért nyit új füzetet, hogy „hozzáférjen az emlékeihez”, és nem azért, mert az az „utolsó, képzeletbeli menedék”. [...] Az, ami az emberek között történik – akik megismerkednek és találkoznak –, foglalkoztatja a regényírót. Ám az is nehéz, hogy leírja azokat a szálakat, amelyek közte és egy ismeretlen között szövődnek.

(Claire Devarrieux: Nádas Péter szabad alakzatokban. Libération, 2019. május 17.)

György Péter: Régi fényképek, új nagyítások
(Nyilas Ilona: Múlt századi történetek, Capa Központ, nyitva szeptember 15-ig.)

Nyilas Ilona évtizedek óta lezárult fotográfusi munkássága egy azóta más dimenziókban kiteljesedett élet egy fejezetét idézi fel, úgy is mondhatnánk, a képek a magyar neoavantgárd határvidékén készültek. Azaz bármi volt a kép tárgya, éppoly magától értetődően készítette el felvételeit, nem tett különbséget azok témája, illetve reprezentációjuk között. Egy 1979-ben, az eső áztatta Kálvin téren készült felvételen egy asszony áll háttal a kamerának, mögötte a tűzfalon írás a falon: Girl rock Bestiák. S ez valóban éppúgy lehet pillanatfelvétel, mint konceptuális munka.

Papp Lídia: Színház a város szélén
(Ludwig² – Der König kommt zurück, Ludwigs Festspielhaus Füssen, június 15.)

Már az első néhány jelenetnél olyan érzésem van, mintha egy túlromantizált operettszínházas előadást néznék a megszokottnál ízlésesebb rendezésben. A szereplőket kiemelő gépezetet és a lézershow-t felváltja az egészen pöpec háttérvetítés és a színpad közepén egy óriási vízzel teli medence, ami aztán hozzájárul a látvány fokozásához. Vannak benne táncjelenetek, hattyúúsztatás, és persze a tényleges vizsgálat nélkül a pszichiátriára kényszerített, trónfosztott uralkodó öngyilkosságnak álcázott gyilkossága is itt játszódik. A történet és a látvány ellenére valahogy mégsem áll össze az egész, pedig megvan benne minden, ami egy élvezhető musical receptjéhez szükséges.

Báron György: Utazás a Holdra
(Apollo 11. Amerikai dokumentumfilm. Rendező: Todd Douglas Miller.)

Damien Chazelle-nek ugyancsak az évfordulóra készített, már említett Az első embere alapvetően Armstrongról szól, ám az igazán játékfilmre kívánkozó nagy történet a harmadik társuké, Michael Collinsé. Ő a Columbia űrhajóban ült, amíg Neil és Buzz a Holdon sétált. Elképzelem, ahogy a gyermeke megkérdezi: „Milyen volt a Holdon, papa? – Nem tudom, én csak elmentem odáig, de nem szálltam ki.” A gyerek ekkor alighanem arra gondolt, hogy apja a galaktika legnagyobb lúzere.

Csengery Kristóf: Naplók, vallomások
(Lajtha: Piano Works. József Balog – piano. Convention Classic Management)

A zongorazenének ezt a személyes, naplószerű, életképeket bemutató, múló élményeket pillanatfelvételszerűen rögzítő vagy éppen személyes vallomásokat karakterdarabokba sűrítő fajtáját képviselik a szintén zongoraművészként indult Lajtha Lászlónak (1892–1963) azok a művei (billentyűs oeuvre-jének jelentős része, de nem a teljes zongoratermés), amelyek a magyar zongoristák középgenerációjának kiemelkedő alakja, Balog József (1979) két CD-t tartalmazó albumában váltak hozzáférhetővé a közelmúltban. A Prelűd, a Hat zongoradarab (op. 14), a Mesék (op. 2), a Három bölcsődal, az Egy muzsikus írásaiból (op. 1) és a Szonáta (op. 3) második, Andante tétele (a felsorolás a két lemezen történő elhangzás sorrendjét követi) hangsúlyosan képviseli a fiatal zeneszerző formálódó stílusát, de nem kizárólag az ifjúkori művekből válogat, hiszen a Három bölcsődal tételei, a zeneszerző távolban élő, soha nem látott unokáinak komponált, érzelmes „üzenetek” történetesen Lajtha érett kori terméséből valók.

Herczog Noémi: Píárpapa
(Molière: Don Juan. R.: Herczeg T. Tamás–O. Horváth Sára. Újszegedi Szabadtéri Színpad, Szeged)

Zsótér még a pár mondatos koldusszerepben is szellemes – szenvtelen, mint rendesen. Közben kezében tart egy plüss édesgyökeret (de ez az öröm összesen, ha két percig tart). Bodrogi lubickol a nagyszínpadon, saját magát játssza, mint egy Honthy Hanna. Rövid jelenetei kis életet hoznak a holt színházi esztrádba. Poénjai pedig jót tesznek az apa–fia moralizáló jelenetnek, de hát viccelni könnyebb is a szemerkélő esőben, mint drámai mélységeket játszani. A végére nem születhet meg az a színházi helyzet, aminek súlyt adhatna a néma kőszobor jelenléte. Kulka persze nem játssza túl, mint Bodrogi, és nem is rajta múlik, hogy belépője kicsit kontextuson kívüli, nem következik az előzőekből. Geréb Ágnes csak asszisztál, és feltör pár jobb sorsra érdemes dinnyét – közvetlenül a fingós jelenet után. Mégsem a rottyantgatástól, inkább a nagyotmondástól vált számomra végül ellenszenvessé a szegedi Don Juan. Ha már mindenáron ördög, akkor a démoni kőszobornál szembeötlőbb volt a drámának álcázott marketing.

Fáy Miklós: Bajazzóbecsület
(Parasztbecsület – Bajazzók – Margitszigeti Szabadtéri Színpad, augusztus 1.)

Előbb vagy utóbb, de inkább előbb a politikai korrektség meg fogja kérdőjelezni a Bajazzókat is, ahogy az idei nyárom megtámadta az Aidát, Veronában az amerikai címszereplő nem volt hajlandó feketére mázolni az arcát, dacára annak, hogy ez kifejezetten retró előadás volt, az első veronai színrevitelt ismételték meg. Egyre többet mondják, hogy az opera műfaja a maga nőverő, arisztokratikus, fehér központú múltjának rabja, amivel nehéz volna vitatkozni. Kétségtelen, hogy a Bajazzókat ma nem lehetne megírni, legfeljebb annak lehet örülni, hogy már megírták.

Siba Antal: Hőseink
(Reklámeltakarítók – 444.hu)

A Coca-Coca-botrány újabb állomásaként a Pesti Srácok nevű Fidesz-traktátum blogon Vésey Kovács László Elég az érzékenyítésből, hagyjátok élni az embereket! című írásában azt magyarázza, hogy nemcsak homoszexuális, hanem tolószékes embereket sem szeretnének hirdetéseken nézegetni. Hogy ez miként kerül ide, az ép ésszel aligha magyarázható, de úgy látszik, Vésey Kovács koponyájába minden belefér, még ha nem rendeződik is el normális struktúrában. Enyhe zűrzavar képződik, Coca-Cola, tolószék, miegyebek tolonganak az agyban, ennek a fogalmi sokadalomnak aztán meg is vannak a következményei.

Károlyi Csaba: Podcast
(A meghívás fennáll #5 – Vendég: Gács Anna. A Litera Podcast 5. beszélgetése, 2019. augusztus 1.)

Már a podcast elnevezés is jelzi, a Litera is haladni akar a korral. Miként azonban a Litera TV nem más volt, mint videofelvétel, a régebbi nevén Litera Rádió pedig nyilvános beszélgetések hanganyaga (Előhívás-estek a Nyitott Műhelyben), ez a podcast-sorozat sem különbözik valójában a rádióműsortól (miként a Literatöbbi podcastja sem). Ül egy stúdióban vagy szobában két kérdező meg egy vendég, beszélgetnek egy témáról, ezt rögzítik, és meg lehet hallgatni. Csak éppen nem hagyományos rádióadásban, hanem a net révén különböző hanghordozókon (mellesleg rádiót is egyre inkább neten hallgatunk).

I R O D A L O M

Mán-Várhegyi Réka: Lótuszevők


Úgy sejtem, fiaim a meztelenül napozó nők miatt vihognak. Sutyorgásukból nem értek egy szót sem. Beismerem, bosszant, hogy nem csak mi vagyunk a parton. Az effajta szembenézés mindig hasznos, megesik, hogy a negatív érzés rögtön elillan. Most is majdnem ez történik, már éppen újra ellazulnék, ám ekkor egy másik társaság jelenik meg a közvetlen közelünkben. A sziget belsejéből érkeznek, mintha a bokrokból törnének elő, lezúdulnak a köveken, belegázolnak a vízbe. Magyarul beszélnek. Először csak a nyegle kamaszfiúhangok. Egymás heccelése, fröcskölés, jajgatás a szúrós kövek és a hideg víz miatt. Aztán skandálni kezdenek.

– Videoton, hej, hej! – kiáltja az egyik, a többiek megismétlik néhányszor.

– Lacikám, látom bemutatkoztál a horvát szigetvilágnak – hallatszik a közelemből egy felnőtt férfi hangja.

Vári Attila: A vak toronyőr

Ember Kolos, a vak toronyőr, akinek foglalkozását évszázadok óta tatárbakternek nevezték, nemcsak szavahihető ember hírében állt, de olyan dolgokra volt képes, amit még látó emberek is nehezen tudtak volna megtenni. Ha alanya megengedte, nagy-nagy türelemmel megtapogatta az arcát, aztán hüvelyk- és kisujja segítségével addig-addig méricskélte a mélyedéseket, ráncokat, dudorokat és az orrnyereg és szemöldökív vonalát, hogy gyurmából pillanatok alatt élethű portrészobrot készített az illetőről. Aztán, ha kérték, fába faragta a képmást, s az a szakállas, cseresznyefa féldombormű, amit nagyanyámtól örököltem, s amiről sokáig azt hittem, hogy Jézus Krisztus arcmása, arról kiderült, hogy még csak nem is szent. Ükapámat ábrázolja. Zöld posztóval bélelt keretbe volt felragasztva, s egy beázás miatt – aminek vize az emeletről éppen ott folyt le, ahol a szentképként tisztelt cseresznyefa plakett függött a falon – le kellett szedjük, mert pillanatok alatt átütött a posztón a szürkepenész, s akkor fedeztük fel, hogy ükapám bevésett neve áll az addig eltakart hátlapon.

És zenész is volt, de gyógyfüves embernek is tartották Ember Kolost.

Puskás Panni: Negyvenöt

Mikor a kulcsot a zárban elfordította, azonnal érzett valami furcsa szorongást. A lakásban szokatlanul csönd volt, és sötét, a meleg levegőben idegen testek és parfümök illata terült el. Oldalra nyúlt, és egy ideges mozdulattal felkattintotta a villanyt. Ott állt a családja, az összes barátja, és ott volt a pasija féltérdre ereszkedve, kezében apró bársonydoboz, belőle egy gyűrű ágaskodott felé. Talán őszintének kellett volna lennie a barátaihoz és a családtagjaihoz, el kellett volna mondania közülük legalább pár embernek, hogy a magánytól való rettegése miatt élt ebben a kapcsolatban akkor már két éve. Némi haragot érzett, hogy ezt senki nem vette rajta észre. Aztán végighallgatta azt a pocsék filmes monológot, amely immár két éve jelentette számára a jó ízlés tökéletes meggyalázását. Olyanok voltak benne, mint „szerelmem, én egész életemben az otthonomat kerestem. Körbejártam a világot...” – jártad a faszt, suhant át az agyán, Horvátországnál messzebb sose merészkedtél, de nem volt ideje továbbgördíteni a gondolatot, mert a nyálcunami ellepte a tudatát: „soha eddig nem találtam a helyem és a boldogságom.

Farkas Arnold Levente: Szavak általi hallgatás

(Pócsmegyer, tizenkilenc március huszonhárom, szombat.) A valóság olyan, mint Pócsmegyer. Eredetileg írni akartam valami tréfásat, de ez nem fog sikerülni, azt hiszem, a valóság miatt. Ha azt mondom, Pócsmegyer, a településre gondolok, ahol Tamás él.

Pócsmegyeren laksz, kérdezem, de te azt mondod, nem, Surányban, éppen erről beszélek. Elveszi a gyönge faágat az autó elől, megöli gyermekét, nincs értelme a szomorúságnak.

Pócsmegyer egy település a Szentendrei-szigeten, ott él Tamás, Pócsmegyer, a település, két településrészből áll, Pócsmegyerből és Surányból, Pócsmegyer része tehát Pócsmegyer.

Az isten a kilencedik napon teremtette a csavargókat. Nincs értelme a szomorúságnak.

Germán Ágnes: Kergetőző levelek

Germán Ágnes: Elnézően

Germán Ágnes: Gaz

Zalán Tibor: Hír – barna csomagolópapíron

Szálinger Balázs: Gát utca


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése