2019. augusztus 3., szombat

„VAN ESÉLY A VÁLTOZÁSRA, DE AZ A JELÖLTEK MINŐSÉGÉN MÚLIK” – INTERJÚ WITTINGHOFF TAMÁSSAL

NÉPSZAVA
Szerző: KÖVESDI PÉTER
2019.08.03.


A nagyvárosokban megvan az esély a változtatásra, de hogy valóban sikerül-e, az a jelöltek minőségén múlik – véli a Budaörsöt 1991 óta vezető Wittinghoff Tamás.

„Kizárásos alapon nem lehet más megállapításra jutni, mint arra, hogy a kormányzat kicsinyes hatalmi arroganciával büntetni akarja Budaörsöt” – mondta annak kapcsán, hogy két közmegbecsülésnek örvendő iskolaigazgatójuk pályázatát is visszadobta az Emmi. Mi Budaörs eredendő bűne: az elvonások ellen indított per, vagy a „szabadjára engedett” pedagógusok? 

Átgondoltam azóta, azt hiszem, kicsit öntelt voltam, amikor azt gondoltam, hogy ez kifejezetten nekünk szól. Azóta látjuk, hogy máshol is ugyanez történik: régóta jól működő iskolákban, a mindenki által támogatott igazgató nem kapja meg a kinevezését. Szóval ez nem annyira rólunk, mint inkább magáról a rendszerről szól. A demokrácia lényege az, hogy saját magáról mindenki maga rendelkezhet, és ennek így kellene lennie az egyéntől a különböző intézményeken át az önkormányzatokig. Ez az, amit egy évtizede szépen, fokozatosan számol fel a kormány. Ha a jogállamiságról és a demokrácia állásáról kezdünk beszélgetni, az a polgárt általában nem érdekli. De amikor a saját bőrén érzi, hogy mindezek hiányában mit lehet megtenni vele és a közvetlen környezetével, akkor meglepődik.

Úgy érti, nem az állam feladata iskolákat építeni és kifesteni a tantermeket még az évnyitó előtt? 

Az oktatás ebből a szempontból igazi állatorvosi ló. Amit elronthattak, azt el is rontották. Először államosították a jól működő intézményeink fenntartást, kivéve a macerás épületek üzemeltetését. Azt ott hagyták az önkormányzatoknál, csináljanak vele, amit tudnak. Hallottam sok helyről, hogy visszatértek a régi szép idők, amikor a szülők a pedagógusokkal kalákában festették ki az iskolákat. Nálunk ez már évtizedek óta nem így volt, Budaörs nagyon sokat költött az intézményekre. Nálunk mindenhol megvolt minden szükséges tanterem, nem kellett konténerekben tanulni, volt tornaterem a mindennapos testneveléshez. Aztán a működtetési jogokat is elvonták, ugyanakkor a KLIK, most pedig a Klebelsberg Központ nem adja azokat a pénzeket, amelyekből emberi módon fenntarthatók volnának az épületek. Félreértés ne essék: én is egyetértek azzal, hogy az államnak van feladata az iskolák működtetésében ott, ahol az önkormányzatnak ehhez nincs ereje. De egy jól működő önkormányzatnál az államnak semmi keresnivalója az oktatási intézményekben... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.