2020. január 17., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/3. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.01.17.


I N T E R J Ú

Hományi Péter: „Kristálytiszta, egyértelmű szöveg”- Beszélgetés Kálmán Gáborral

F E U I L LE T O N

Láng Zsolt: Cs. Gyímesi Éva hátizsákja

K R I T I K A

Csuhai István: Látatlanban

Afonso Cruz: Festő a mosogató alatt. Fordította Király Szabolcs. Typotex Kiadó, Budapest, 2019, 167 oldal, 2800 Ft

A könyv hátsó borítója és szerzői utószava, az Epilógus is elárulja, hogy a regény cselekménye megtörtént eseményeken alapul. Cruz apai nagyszülei az óceánparti Portugáliában, Figueira da Foz-i házukban a második világháború alatt valóban bújtattak egy Szlovákiából menekült, Amerikába tartó, pontosabban oda visszatérni kívánó zsidó származású férfit, egy Ivan Sors nevű festőt. Egykori jelenlétének emlékét nemcsak a családi legendárium és néhány felidézett pontos dátum, hanem egy-két a lakásban maradt tárgyi emlék és a rejtőzés hónapjai alatt festett pár Sors-festmény is megőrizte (az Epilógusban mindezekről a regény fiktív matériájába bekerülő tárgyakról fényképfelvételek is láthatók). Mert hát a Festő a mosogató alatt végül is Afonso Cruzhoz méltóan vérbeli fikció, az Ivan Sors névből a regényben Jozef Sors lesz, és a szöveg voltaképpen az ő kitalált, regénnyé írt története, ha úgy tetszik, a fejlődésregénye, amelyben a címet adó motívum, a portugáliai bujkálás az első pillantásra várhatónál igazából kisebb akcentust kap...

A HÉT KÖNYVEI


A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Szokács Kinga: Ex libris

Vass Norbert: Indiáncseresznye
Moesko Péter: Megyünk haza
Olga Tokarczuk: Bizarr történetek
Sheila Heti: Változások könyve

Laczó Ferenc: Invenciózus nonkonformizmus

Rajk László: A tér tágassága. Mink András életútinterjúja. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 592 oldal, 4999 Ft
A hatalmi önkényt, a hazugságot, az igazságtalanságot Rajk ugyan zsigerszerűen elutasította, egzisztencialistaként pedig kifejezetten a morál politikába való visszavitelét szorgalmazta, világlátása 1968 előtt – legalábbis saját, némileg meglepő beállítása szerint – csak mérsékelten volt átpolitizált (60.). Ahogy a kötet egy pontján – Mink számos politikai jellegű kérdésének egyikére reagálva – megjegyzi, a politikai klíma alakulása érdekelte ugyan, de szellemi érdeklődését alapvetően más kötötte le. A nyíltan politikai (újbaloldali) művészetet és a politikai üzenetek anno roppant népszerű művészi kódolását ráadásul egyaránt zsákutcának ítélte...

Darida Veronika: Fordítói játékok

Samuel Beckett: Három dráma. Fordította Beke Zsolt, Csímár Pé­ter, Donáti Flóra Lili, Farkas Ma­riann, Filák Szilvia, Forintos Esz­ter, Füzessi Katalin, Gunyecz Lau­ra, Kállay Eszter, Kőszeghy László, Márkos Éva, Márkus Virág, Sors Mi­hály, Szakács Evelyn, Szalai Bianka, Szatmári Zsófia, Tordai Vera. Szakmai vezető Horváth Ágnes. Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 230 oldal, 2500 Ft

Összességében az új fordítás számos ponton felülírja és kijavítja, de teljesen nem helyettesíti a régit. Viszont a választás a két fordítás között mostantól szabad, ám hogy a döntés mennyire nem egyértelmű, azt talán a két Godot-változat első mondatai is érzékeltetik. A régit idézve: „Hiába, nem megy.” – „Magam is azt hiszem. Sokáig nem tudtam beletörődni a gondolatba, légy észnél Vladimir, mondtam, még nem próbáltál meg mindent. És elölről kezdtem a küzdelmet.” Az új fordításban: „Nincs mit tenni.” – „Lassan én is azt hiszem. Sokáig nem akartam elfogadni, mondok magamban, Vladimir, légy eszednél, még nem próbáltál meg mindent. Újra nekiveselkedtem.”

Nincs tökéletes fordítás, de talán ennek a belátásában áll a lényeg, a lehetetlen feladat kihívására született új és újabb fordítói válaszokban, a fel nem adásban, az újrakezdésben...

Pál Sándor Attila: Nincsenek, csak látszanak

Virágvölgyi István (szerk.): Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan. Katalógus. Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2019, 260 oldal, 6500 Ft

A cím (ezen írásé is) Rakovszky Zsuzsáé, akit egy egész, méghozzá hihetetlenül szép és fontos kötetre ihlettek a képek (Fortepan, Magvető, 2015.). A lomtalanításokkor összeszedett képcsomagok, negatívok, örökösök által a működtetőkre hagyományozott képanyagok, hagyatékok elképesztő gazdagsága persze elveszejt, ha nem figyelünk eléggé, s a szabadság, a számtalan út és elágazás térben és időben bénítólag is hathat. A kiállítás, s azután ez a kötet ezt is igyekszik oldani, és remekül teszi...

„A halált meg lehet szégyeníteni”
Oravecz Imre 1972. szeptember című művének olasz fogadtatásából

Imre Oravecz: Settembre 1972. Fordította Vera Gheno. Anfora Kiadó, Milánó, 2019, 132 oldal, 15,50 EUR

Nincs banálisabb dolog a szerelemnél, a maga kiszámítható parabolájával, hallgatólagosan elfogadott szabályainak kegyetlenségével („nem könnyű szeretni, ha szeretnek”), a szeretők örökös érzelmi aszinkróniájával, a megcsalásokkal, a gyerekekkel (…) Nincs a szerelemnél nevetségesebb sem, de ezek a szövegek soha nem banálisak, és nem is nevetségesek. Szélesen áradó körmondatok, soha nem indokolatlan anaforák és felsorolások, megbízhatatlan narrátor, aki szándékos következetlenségekkel hinti tele az elbeszélt történetet – mindezek által Oravecz olyan gyötrelemről vall, amely annyira szemérmetlenül személyes, hogy valamennyiünk történetévé emelkedik, és mindannyiunkhoz szól, mert minket meztelenít le, mindannyiunkat. A mi unalmunkat, amelyet a házasság monotóniája vált ki, és ugyanakkor a görcsös vágyat, amelyet ez iránt az „éltető egyhangúság” iránt érzünk, mert csak a másik ember irántunk érzett szerelme és a mi szerelmünk egy másik ember iránt hitetheti el velünk – különösen, ha tartós érzelemről van szó –, hogy ha legyőzni nem is lehet a halált, de legalább meg lehet szégyeníteni.

(Rosella Postorino: A szerelmi bánat mércéje huszonöt sor, La Stampa TuttoLibri, 2019. május 31.)

Wagner István: Caravaggio & Bernini

(Kunsthistorisches Museum Wien, Caravaggio & Bernini – Die Entdeckung der Gefühle, megtekinthető január 19-ig.)

Végső Zoltán: Huszonöt kerek év

(Trans-Nomád Express – 25 éves a Kerekes Band; Művészetek Palotája, ja­nuár 12.)

Nem is gondolná az ember, milyen remek, vagy hogy az egyik szám címét hívjam segítségül: „szilaj” rockhangszer a furulya, a koboz és a brácsa – bocsánat, a kontra. Évekig úgy tűnt, hogy Fehér Zsombor virtuóz furulyajátéka húzza a Kerekest, tényleg döbbenetes hangszínt talált magának, játsszon a furulya bármely típusán, egészen a térdig érő, hosszú furulyáig bezárólag.

György Péter: Majd száz év magány

(A Kihűlt világ – Farkas István művészete című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériá­ban március 1-jéig látható.)

A nagy művészet keltette nyugtalanság, a nézők zavarba hozása, azaz Farkas munkássága elválaszthatatlan attól a sötét kortól és társadalomtól, amelyben élnie adatott, amelynek kivételezett és kiváltságos tagja volt, s amely végül épp úgy végzett vele is, mint a szegényekkel, névtelenekkel, tehetségtelenekkel, akárkivel...

Stőhr Lóránt: Valahol Kelet-Európában

(Bagota Béla: Valan – Az angyalok völgye)

A Valan nem is a történetszövésével emelkedik ki a magyar bűnügyi filmek sorából, inkább a rendezés színvonala és a műfaji filmben szokatlanul kimunkált társadalomképe avatja élvezetes mozidarabbá. Bagota Béla életszerű karaktereket, szituációkat és helyszíneket teremtett thrilleréhez. A film főszerepét a szuggesztív tekintetű Krisztik Csaba alakítja izzó szenvedéllyel, némi humor, oldottság viszont jócskán árnyalná a főhős erősen tipizált karakterét.

Králl Csaba: Nem babra megy

(IZP-estek: Lukács Levente–Rácz Réka: I don’t have OCD és Dömötör Judit: CHNGNG / MU Színház)

Lukács és Rácz ugyanis nemcsak saját előéletükről, szakmai hezitálásaikról és bukfenceikről, vágyaik és a realitás összehangolásáról ad számot maximálisan személyesre hangolt duettjében, de fellebbenti a fátylat a professzionális táncoktatás árnyoldalairól is: nem másokra mutogatnak, magukban vájkálnak-mélyfúrnak, a saját érzéseiket, élményeiket boncolgatják, még ha ez olykor esetleg kellemetlen is. De ettől, ezért hitelesek.

Herczog Noémi: Pintér Bélák: Premier

(Pintér Béla: Anyaszemefénye. Pintér Béla és Társulata – Katona József Színház. UP Újpesti Rendezvénytér)

De aki az aktuálpolitika felől próbálja nézni az Anyaszemefényét, az akkor is csalódik, ha időnként beleütközik Rogán Antal vagy Kocsis Máté nevébe: az Anyaszemefénye – ha lehántjuk róla e gegeket – nyugodtan játszódhatna a neoliberális világ bármely pontján, még sokkal inkább, mint a NER-ben. Ez törést okoz az előadás aktualitását tekintve, az viszont jó, hogy a szereplők – szemben A démon gyermekeivel, itt nem a fideszes–nem fideszes tengelyen mozognak, a sztori ennél bonyolultabb.

Károlyi Csaba: Az én kocsim”
(Élőben a városból 2.0. Klubrádió, szerdánként 13.05–14.00, ismétlés szombat reggel 8-kor)

A műsor alapvetően az autózással foglalkozik. Hogyan közlekedjünk, milyen KRESZ-szabályokra érdemes figyelni, milyen veszélyes helyzetek adódnak az utakon, hol van rosszul szervezve a közlekedés. A betelefonálók és az SMS-t írók is lelkesek, sok jó kérdésük van. Ezekre pedig jó válaszokat kapnak, nyilván ezért szeretnek betelefonálni.

Fáy Miklós: Kentridge borotvája

(Berg: Wozzeck – élő közvetíts a Metropolitan Operából, január 11.)

Nem szeretnék túl sokat belelátni a rendező Kentridge-be, mert alapvetően azt érzem, hogy az operarendezés számára elsősorban mégis díszlettervezői feladat, nem az egymásnak éneklők foglalkoztatják, hanem amit látunk, az a szörnyű rendetlenségnek ható szörnyű rend, ami a színpadon honol, és ami felszámolhatatlan...

Siba Antal: Börtönbiznisz

(Vége a börtönbiznisznek – Tuzson Bence a Hír Tv-ben)

Mindennek az oka Soros György. Lehetne például az okok között mérlegelni a hazai börtönök valós állapotát, ahol egy közismert statisztikai adat szerint 100 férőhelyen 124 elítélt tölti büntetését, az egy főre jutó négyzetméterek és légköbméterek elégtelenségét, de sokkal egyszerűbb Sorosra mutogatni. Ez történik most is.

I R O D A L O M

Grecsó Krisztián: Világok határa

Ott álltam ifjúságom elpazarolt, matt hétköznapjaiban én is. Márta nagyival az első úszótanfolyamra ingázva, még óvoda utáni nyáron, amikor a szüleim nem hittek nekem, de én éreztem, nem tudok megtanulni úszni, mert az nehéz. Szorongásomban megiszom majd a fél medencét, aztán megkönnyebbülve, boldogan hányok. Ott rostokoltam a második úszótanfolyamra járva is, amikor már nem érdekelt a siklás, annál élénkebben az úszódresszben flangáló Betti, de négy év nagy idő. Közben az Asztalos János szocialista brigád tagjai, társadalmi munkában, három szabadszombatjukat föláldozva megépítettek a Kendergyári megállóhelyre egy csinos hullámlemez bódét. Bevert az eső, és áporodott forróság volt benne, ha sütött a nap, mégsem ezért nem érte meg bemenni, hanem, mert akkor nem állt meg a busz.

A kendergyári megálló a falu szélén van, mögötte a széles, végtelen rónaság, a délibábos láthatár meg a Tüzép-telep drótkerítéssel elzárt gázpalackjai. Ott toporogva vizsgáltam meg lelkiismeretemet, a már új korában is rozsdásszeplős vasoszlopnak támaszkodva képzeltem el, mit kellett volna mondani, tenni – hogy milyen remek ember lennék, ha nem az lennék, aki...

Milbacher Róbert: Zecharja illatáldozatot gyújt az Isten oltárán

A papok kamráját másik két pappal kellett megosztania.

Ez talán egy kissé szokatlannak tűnhet, mert biztosan tudjuk a korabeli templomi rend előírásaiból, hogy az égő áldozathoz, az áldozati kos előkészítéséhez, nyúzásához meg az oltár parazsának fölszításához több áldozattevőre is szükség volt. A Tűz-teremben ezek szerint több kamra is lehetett a vastag sziklafalba vájva, és talán így hármasával tértek nyugovóra szűk és kemény nyoszolyáikon a másnapra rendelt papok. Róluk nem sokat tudunk, pedig ők lehettek azok, akik aztán visszavitték Zecharja magatehetetlen testét a hálókamrába, hogy mégse maradjon ott a Szentély lépcsőjén az Úr szégyenére, és annyi riadt, mégis szemérmetlenül mohón tolakvó pillantásnak kitéve. Csak annyit árultak el később, hogy higgyék el nekik, alig volt súlya. Ők maguk sem értették, hogy szinte egyik pillanatról a másikra hová illant el a teste, hová tűnt a csontjairól a hús, de az tény, hogy szinte olyan volt, mintha csak egy rongycsomó hevert volna a hideg kövön...

Rékai Anett: Sajátos nevelési igényű

Anya, ha bántanak, berongyol az iskolába. Fogja a kezem, úgy úszok a levegőben, mint egy rongybaba. De most este van, ezért csak másnap tudunk berongyolni. Olyan dühös, hogy alig tud beszélni. Holnap bemegyek, elkapom a kis köcsögöt, ígéri. Megrázom, mint Krisztus a vargát. Azt is megbánja, hogy rád nézett. Aztán kicsit lenyugszik. Most már inkább az igazgatót akarja felelősségre vonni. Biztos nem tudja, mik történnek a napköziben.

Anya bevisz magával az irodába, de a lelkemre köti, hogy viselkedjek. A felnőttek majd elintézik. Csöndben maradok, miközben beszélnek. Anya azt ecseteli, mekkorát csalódott az iskolában. Nem érti, hogy történhetnek ilyenek egyáltalán. Az igazgató meg van döbbenve. Mozgatja a rozmárbajszát. Biztos a száját rágja. Azt ígéri anyának, hogy el fog járni az ügyben, de előtte meg kell kérdeznie tőlem is, hogy mi történt. Azt hiszi, hazudok. Azt reméli, az egészet csak kitaláltam, hogy rám figyeljenek. Akkor nem kellene ezzel foglalkoznia...

Puskás Panni: Nem beszél

Csuklom, biztos emleget – gondolom magamban. Nagy levegőt veszek, és benntartom, amíg elmúlik. Aztán úgy döntök, most én fogom emlegetni, hogy neki is kelljen csuklani. Hosszan fogom emlegetni, hogy sokáig kelljen. Elmesélem a pasimnak azt a sztorit, amikor a nagyfater hátrament megetetni a malacokat, aztán a nagymama leghatározottabb kérése ellenére elugrott a kocsmába két kisfröccsre. Hogy a nagymama ne vegye észre, télikabátját egy keresztfára akasztotta, a tetejére biggyesztette a kalapját, messziről olyan volt, mintha a kert végében állna. A probléma csak az volt, hogy nagyon sokáig ácsorgott egy helyben, és ez feltűnt a nagymamának, aki hátrament, meglátta a felöltöztetett keresztfát, és rájött, hogy megint át lett ejtve. Nevetett, de azért rosszul esett neki. A nagymama akkoriban bombabiztos rejtekhelyeken tárolta az ajándékba kapott italokat, hogy idő előtt el ne párologjanak az üvegekből...

Gömöri György: Levél Cz. M. lengyel költőhöz

Gömöri György: Régi és újabb nevekről

Gömöri György: Ó, Caracalla!

Hartay Csaba: Éjtömeg
Marczinka Csaba: Viva la Frida!

Fekete Szilvia: Vízgyűjtő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.