2020. június 5., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/23. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2020.06.05.


F E U I L L E T O N

Bihari Péter: Max Weber időszerűsége

I N T E R J Ú

Fóti Tamás: A nácizmus mint aha-élmény
Beszélgetés Thekla Georgoulis-Mallek bécsi gimnáziumi történelem-tanárnővel

K R I T I K A

Csuhai István: Menekülni

Jeanine Cummins: Amerika földje. Fordította Csáki Judit. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 437 oldal, 3999 Ft

Az Amerika földje legnagyobb ereje – alapmetaforáján, az „Amerika földjéhez” fűződő taktilis és apró részleteiben irodalmian megérzékített viszonyon kívül – vitathatatlanul a menekülés, a migráció, a szülőföld elhagyásának külön-külön, szinte példázatszerűen felcsendülő esetekre bontott, az ismétlődésre, a hasonlóságra, az „ugyanolyanra” alapozott bemutatása, demonstrálása, és a menekülés gesztusának a jogaiba állítása, kétely nélküli érvényessé nyilvánítása ezen a bemutatáson keresztül. 2015, az Európát érő első nagy közel-keleti menekülthullám óta a kortárs világirodalomban érzékelhetően megszaporodtak azok a regények (és a 2015 előtt e témakörben írtak is új színben tűntek fel), amelyek középpontjukba a szülőföld ilyen vagy olyan kényszerből bekövetkező elhagyását, a menekülést, az új, a jobb vagy biztonságosabb hely és élet megtalálását helyezik. Az Amerika földje is ebbe a sorba illeszkedik, középfajú regényként mintaszerűen, a mindenkori áldozatok nézőpontjából beszédesen, tartalmasan, plasztikusan, érthető kézenfekvőségre átfordítva mutatja be olvasójának a migrációt, az elvándorlást, az ismeretlen újba menekülést...

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Hegedűs Claudia: Ex libris

Sally Rooney: Baráti beszélgetések
Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos
Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő
Don DeLillo: Nulla K

ÉS-KVARTETT – Bereményi Géza Magyar Copperfield című regényéről

Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2020. május 27-én Skype-on. A felvételt meg lehet majd nézni vagy legalábbis hallgatni az Írók Boltja YouTube-csatornáján, ha minden igaz, a jövő héttől. Ősszel folytatjuk, reményeink szerint már a boltban. A következő témát a lapban előre jelezni fogjuk...

György Péter: Az ismeretlen remekmű
Gedő Ilka

Gedőt pályája kezdetétől, éveken át az önarcképek és a portrék foglalkoztatták, s inkább a grafika vonzotta, mintsem a festészet. Ezek egy része 1944-ben a gettóban készült: ahol a társadalmi státusz és szerep csak nyomokban maradt fenn. Ezek a munkák a megkerülhetetlen önismeret, az Én felépítésének emlékezettörténeti dokumentumai, és ugyanakkor drámai, sodró erejű műalkotások, amelyek nem kötődnek egyetlen izmushoz, modorhoz, divathoz sem, és igazolják Beke László 1980-ban Gedő Ilkához írott levelében tett megállapítását. „Azt hiszem, teljesen értelmetlen lenne a Maga festészetét a »kortárs« áramlatokkal párhuzamba állítani, mert lényegét tekintve bármikor létrejöhetett volna 1860 és 2000 között. Nem »kívülről« táplálkozik, hanem »belülről«, így alkotójával való kapcsolata adja meg koherenciáját és hitelét – ami semmilyen néző figyelmét nem kerülheti el.”...

Mélyi József: Emlékmű a felejtésről

Csengery Kristóf: La Malinconia


(Hollós Máté: Before Farewell. Korvin Művészeti KKT.)

Hollós komponálásmódjának vonzó vonása a természetesség. Olyan nagy múltú, sokakat paralizáló műfajban is képes görcstelen anyanyelviséggel megszólalni, mint a vonósnégyes. Mer egyszerű lenni, és tud kevés hanggal, takarékos eszköztárral érdemi folyamatokat ábrázolni. Nem rejti el a motivikus összefüggéseket a hallgató elől...

Stőhr Lóránt: Sirató az elrabolt jövőért

(Melina León: Cím nélküli dal. Perui nagyjátékfilm. Forgalmazó: HBO Go)

A tavalyi Cannes-i programban szerepelt, az HBO-n most bemutatott perui nagyjátékfilm megtörtént esetet mesél el – híradás az 1980-as évekből, ahogyan az akkori gyerek, ma a rendezőnő, Melina León emlékeiben a tévéképek alapján él. S mégis másról van itt szó, mint a korabeli mozgóképes dokumentumok imitációjáról – a filmezés eredendő naivitása, az emberek, események, dolgok és tájak ráérős megfigyelésének és megörökítésének türelmes gesztusa idéződik fel, ami nélkülözi a néző lenyűgözésének vágyát, vagy a minél teljesebb valóságimitációt...

Torma Tamás: Sekélyességi pótlék

(45 éve indult a tulipános vita az ÉS-ben)

45 évvel ezelőtt dübörgött az ÉS-ben az úgynevezett paksi tulipános vita. Az idő pedig könyörtelenül ledarálja és betemeti a korabeli illúziókat – különösen, ha azok némiképp még hamisak is voltak. Ahogy a nagyjából vele egyidős Kertész Ákos-regény, a Makra címszereplőjének szerelme, Vali mondta: az idő irreverzibilis folyamat, tehát ami egyszer megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni többé, azon értelmes ember nem rágódik tovább...

Herczog Noémi: A túlhevült én

Ezekben a társadalmakban végtelenül alulértékelt szerep a művészé: vagy ingyen bohóc, vagy showman. Bár Kelet-Európában legalább van hagyománya az állami kultúratámogatásnak, nálunk, a munkaalapú társadalomban annyival rosszabb a helyzet, hogy mintha kmk lenne minden kísérletező művész: a vidéki színházak bemutatószáma olyan magas, hogy új közönség kinevelésére, az épület elhagyását igénylő, a helyi közösségekkel szorosabb kapcsolatot tartó munkaformákra esély sincsen. Bármire, ami azok számára is elérhetővé tenné a kultúrát, akiknek most nem az...

Fáy Miklós: Berlioz járma

(Berlioz: A trójaiak – a Metropolitan előadása a színház honlapján)

A leglényegesebb változás az, hogy nem James Levine a karmester, pedig eddig A trójaiak New York-i rendíthetetlensége mintha rajta állt volna. 2013-ra viszont átadta a lehetőséget Fabio Luisinak, akit az emberek általában úgy tartanak számon, mint a két lábon járó unalmat, a hibátlan semmit mondást. Berlioz viszont könnyedén kijátssza Luisi gyengéjét azzal a trükkel, hogy ha szól, akkor már jó is...

Siba Antal: Kiemelt ügy

(Csóka-Szűcs János ügye a televíziókban)

Ez a hercehurca négy-öt napig tartott, ami föltűnt, hogy milyen szegényes a televíziók híranyaga. Képileg ez úgy állt össze, hogy egy nehezen mozgó, ügyvédje szerint mozgássérült ember kászálódik ki a kocsijából, aztán elindul valamerre. Két alkalommal készítettek vele rövid interjút, egyikből sem tudtunk meg szinte semmit. Persze mindez a járvány kellős közepén volt, amikor a híradás tájékoztatás is takarékon ment.

I R O D A LO M

Grecsó Krisztián: Futás

Árulkodott az a rét, pletykált, panaszkodott és mesélt, mindenki a korának és eszmélésének megfelelően kapott tőle tanácsot. Alsós voltam, nekem a futásaimmal üzent. Azt mondta, Daru, te mindig mindenen túl akarsz lenni. Nem voltam jó focista, de nem azért, mert ügyetlen voltam, hanem mert nem akartam elérni a labdát – teher volt a felelőssége. És a futásaim elárultak. Az iskola sprintbajnoka voltam, járási, megyei tornák győztese, de a grundmeccseken rendre lehajráztak. És apámat ez jobban dühítette, mint hogy nem tudta megtanítani nekem, színtévesztőnek a színeket. Az iskola legjobb futóját minden alkalommal lesprintelik a pályán. Magából kikelve üvöltött, „az már tutira a tiéd”, rikácsolta, de én tudtam, hogy nem lesz, nem lehet az enyém. Én sem értettem, miért van ez így. Nem sejtettem, hogy nem is akarom megszerezni, sőt, hitem szerint mindennél jobban vágytam rá...

Tompa Andrea: Nyelv a szájban

Az idegenség a szájában azonban nem csökken. Leginkább akkor érzékeli, amikor fel kell olvasnia valamit, folyamatosan, hangosan és tagoltan kell beszélnie a nyilvánosság előtt. A nyelve, mint egy nehéz, rugalmatlan tömb, alig forog, folyton beleütközik a B6-ba vagy B7-be, a csökevényes, de félig kimeredő B8-ba is, melynek mintha szintén élesek volnának a szélei, pedig Rostam doktor végül legalább hatszor futott neki azzal a lassú, de hangos csiszológépével, hogy kényelmesre kerekítse. A felolvasott szöveg, a saját mondatai, amelyeket olyan lassan és körülményesen szövögetett, hozzáférhetetlenné válnak olvasás közben. Nem tud kapcsolatba lépni velük. A hangzó, kimondott, felolvasott szavak, mint a fűrészpor, elporladnak. Érti? Mintha nem beszélne, hanem valami más történne. Egy háttérzaj csupán. Valami más.

Egyébként már nem vállal felolvasást. Színházteremben, amikor mások a sötétben ülnek, ő pedig a kellemetlen reflektorfényben, azt sem látja, hogy kihez beszél, csak az első két-három sor arcai derengenek, és akkor ezek a fűrészpor mondatok meg a kínlódás a saját merev nyelvével – nem vállalja már. Fizikai akadálya van, szögezi le, erről többet nem mondhat, amikor felkérik, ezt szokta válaszolni...

Littner Zsolt: Most nagyon

Imádlak, susogta, de a feleséged a legjobb barátnőm, nem tehetek vele ilyet. Rám fonódott jó erősen.

Kívánlak, súgtam a fülébe, de a feleségem miatt lelkiismeret-furdalásom van. Két kézzel belemarkoltam az izmos fenekébe.

Még sosem csalta meg a férjét, mondta, és hogy most hagyjuk abba, amíg nem késő...

Lengyel András: Tűzijáték
(Jegyzetek a betegágyból)

A „lelked” itt – metafora. A lélek, pszichológiai értelemben, a legmagasabbrendűen szervezett anyag, az agy működése, funkciója. S ez a funkció a halállal megszűnik. De ameddig e funkció működik, jelen van, tárgyiasul, mások számára is érzékelhető. Kimondva/leírva hallható vagy/és olvasható szóvá válik, a cselekvést irányító lelki folyamat pedig tettekben is testet ölt. Közben persze elválik az én-től, a tárgyiasult lélek külön létre kel, saját útja van. De emléke megmaradhat, „bekötődhet” a tovább folyó életbe. A lélek személyes, mondjuk így: spirituális lenyomata azonban alighanem elvész. Csak az marad meg belőle, ami mások számára is élő, használható...

Kollár-Klemencz László: A kishal

– Nyolc pontyszeletet kérek! – mondja. Az eladó gyakorlott mozdulatokkal turkál a szeletek között, szépeket választ ki, nem mutatja egyenként, de úgy emeli föl, hogy ha rövid időre is, de lássa őket. Hamar zacskóba kerül mindegyik, aztán nem kérdez semmit, leméri, majd nyújtja felé, mikor az apa megszólal: fejet is kérek kettőt, kettő kisebbet, aprólékot a halászlébe. Elmondta, hogy halászlét csinál, de nem mondta el, hogy csak magának. A férfi felemelt egy pontyfejet. – Az nagy, kisebbet kérek! – friss halaknak tűntek, a szeletek között két kishal feküdt...

Tompa Gábor: Nagypéntek

Tompa Gábor: Pszichózis

Nyerges Gábor Ádám: Egy ember

Nyerges Gábor Ádám: Egy ember eszmei értéke

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése