2020. július 7., kedd

NEMZETI EGYETEM, NEMZETI TUDOMÁNY, NEMZETI KÖNYVTÁR

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KENESEI ISTVÁN
2020.07.07.



Van a parlamenti vitáknak egy olyan vonása, amely az információk visszatartásának mai gyakorlatában hasznunkra válik. A pártok vezérszónokainak ugyanis időkereteket osztanak ki, s ezeket valahogy ki kell tölteniük szövegekkel. Mivel a gyakorlottabbak papír nélkül beszélnek, ha nem figyelnek oda, olyasmiket is elmondanak, amiket talán nem is akartak volna az orrunkra kötni. Így járt Hollik István is a Színház- és Filmművészeti Egyetemről (SZFE) szóló vitában.


Egyetemi autonómia helyett kuratóriumi autonómia

Akik például megpróbáltuk kitalálni, miért szemelték ki épp az SZFE-t, megsejtettük az okokat, de mégis más az, ha mértékadó forrásból erősítik meg. Milyen szerencse, hogy a kormányülésekkel ellentétben a parlamenti jegyzőkönyv vezetését nem állították le, és még mindig módunkban áll idézni belőlük. Hollik ugyanis az SZFE átalakításának ügyében ezt mondta: „Az is az elvárásunk egyébként a modellváltással kapcsolatban, hogy ez az intézmény úgy váljon korszerűvé, úgy váljon tudásközponttá, hogy közben egyébként a nemzeti kultúrában gondolkodik, és a nemzeti identitást képes lesz erősíteni.”1 Tény, hogy az előremenekült MOME után megmaradt három további művészeti intézmény területe, a zene, a képzőművészet vagy a balett sokkal nehezebben fektethető bele a nemzeti identitás Hollik-féle Prokrusztész-ágyába, ám a nyelvhez kötött színészetről ez a közhely kapásból eszébe juthat bármely amatőrnek, aki nem gondolja végig, mi minden mással is foglalkoznak az SZFE-n, a dramaturgiától a rajzfilmeken át a művészetelméletig.

A „nemzeti kultúra” itt egy pontosan olyan üres ideológiai jelszó, mint amilyen hajdan a „szocialista kultúra” volt: eszköz, hogy lesöpörjük, aki útban van, és megtámogassuk, aki kedves nekünk. Mint a Magyar Teátrumi Társaságot, amely válaszul az SZFE-nek a nélkülük megtartott minisztériumi konzultációról tájékoztatást kérő levelére mindenekelőtt kioktatja őket, hogyan kell helyesen „prof. dr.” Palkovics Lászlóként megszólítani a minisztert, majd mintegy az ITM magyar hangjaként elsorolja, miért fordul jobbra az SZFE hallgatóinak és oktatóinak a sorsa.2

Mulatságos, hogy az összefoglalással tulajdonképpen kielégítették az SZFE vezetőinek a kíváncsiságát, hiszen valószínűleg pontosan visszaadták az ITM álláspontját. Amit leírtak, annak nagy részét a mai körülmények között magától is megtehetné az egyetem, ha a tárca hajlandósága és főleg pénzügyi támogatása meglenne. A kulcskérdés a harmadik mondatban van elrejtve: „Növeli az egyetemi autonómiát, hiszen a közvetlen állami irányítás helyett egy szakmai alapon szerveződő alapítvány látja majd el a fenntartói feladatokat.” Már korábbi cikkeimben is említettem, hogy a kormány arra fog utalni, az alapítványi rendszerrel növekszik az intézményi autonómia. Holott ha végignézzük a már kinevezett kuratóriumokat, világosan látszik az eddigi elvben politikailag semleges közigazgatás helyett irányító helyzetbe kerülő politikai (és csupán kisebb részben szakmai) kötődésű kinevezettek döntő szerepe. A formális autonómiát tehát semmissé teszi a személyek kormányzat iránti feltétlen lojalitása. Ami pedig a szempontok kritikáját illeti, azt maga az SZFE tette meg.3

Érdemes megjegyezni itt, hogy az SZFE alapítványi egyetemmé való átalakítása azért is abszurd ötlet, mert a mintaként felmutatható skandináv intézmények egyike sem ilyen területen működik, hiszen alapítványaik feltőkésítését az ipartól, illetve a gazdaság szereplőitől várják, akik ennek rendesen eleget is tesznek, a kisebbek 100, a nagyobbak 200 millió euró körüli adományt gyűjtöttek, amit az állam kiegészít, de cserébe nem követel beleszólási lehetőséget, még a kuratóriumok kiválasztásába sem.4

Az SZFE esetében is az a főkérdés, kik ülnek be a kuratóriumba. Az egyetem nyílt kártyákkal játszik: nyilvánosságra hozta, kiket javasolt a testületbe.5 Hogy a többi egyetem esetében ez miként történt, arra jó támpontot ad a Miskolci Egyetemnek e hasábokon egyszer már (le)szerepelt rektora,6 aki a május 29-i sajtótájékoztatóján kijelentette: „nem is tudjuk, legalábbis én biztos, hogy nem tudom, hogy kik a kuratóriumnak a tagjai”.7 Csekély tíz nappal később az ITM már ki is hirdette a kuratóriumokat. Magyarán: ha őt, az egyik érintett egyetem vezetőjét nem vonták be a tárgyalásokba, akkor nyilván másokkal is hasonlóan bántak.

Persze az is lehet, hogy már ismerte a listát, csak nem vallotta be, hogy köti a titoktartási kötelezettség. Alig hihető, hogy a rektor mellett ülő mostani felsőoktatási helyettes államtitkár, azaz a hamarosan kinevezendő új miskolci rektor, Horváth Zita ne lett volna beavatva a listába, amin végül tényleg ott szerepel a korábbi fideszes polgármester, Kriza Ákos. Nem érdemes a hat névsort egyenként megvizsgálni: a politikai kinevezettek mellett valódi szakmai tekintélyek is feltűnnek rajtuk. De például az állatorvosi egyetemen érdekes, hogy a Professzorok Batthyány Körének új elnöke, Sótonyi Péter rektor (és tag) fölé az előző PBK-elnököt, Náray-Szabó Gábort nevezték ki a kuratórium elnökének. Nyilván Palkovics miniszteri keze segített Grüner György amerikai fizikusnak, hogy – úgymond műgyűjtőként – a MOME felügyelő bizottságába kerüljön, vagy Bokor József automatizálási szaktekintélynek és MTA-alelnöknek, hogy a győri egyetem kuratóriumának tagja lehessen.

Az átalakulás költségeire, ami az alapítványok vagyonjuttatása mellett bizonyára a tagok honoráriumát is fedezi, intézményenként nagyjából egymilliárd forintot szavazott meg a parlament. De a rájuk vonatkozó törvények szerint egyelőre nem kapják meg a teljes alapítói jogokat: ezeket az ITM még jó másfél évig magánál tartja, bizonyára azért, hogy ha valaki nem válik be ilyen vagy olyan okból, akkor még Palkovics maga tudja leváltani. Azután 2022-től a lovak közé dobják a gyeplőt, és hajrá!

De fejezzük be ezt a részt egy másik idézettel, Nacsa Lőrinctől:8 „Magyarország a kultúrára költött forrásokban éllovasnak számít azzal az 1,7 százalékkal, amit GDP-arányosan a kultúrára költünk. Ezzel az Európai Unióban éllovasnak számítunk.” Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy az EU statisztikája szerinti felosztásban ugyanabban a rovatban vannak a kultúra, az egyház, a sport, a közmédia stb. kormányzati kiadásai is.9 Márpedig amiben éllovasok vagyunk, az az utóbbi három, nem a szigorú értelemben vett kultúra. Így könnyű...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.