2020. július 7., kedd

AUSZTRIÁBAN ALÁZATOT TANULTAM

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő / Éva
2020.07.07.



Éva kétszer is belevágott a határátkelésbe. Az első fejezet nem sikerült túl jól, második alkalommal már felkészültebben ment ki. Ausztriában sok mindent megtanult magáról és az emberekről is – alázatot, pozitív gondolkodást, a másik megbecsülését.

„Nyilván nagyon sok mindenben változik az ember gondolkodása öt év alatt, fejlődünk, változunk, ingerek érnek bennünket és ez formálja a gondolkodásunkat is – az lenne a baj, ha ez nem így lenne.

Én is rengeteget változtam öt év alatt. Amikor 28 évesen kimentem, akkor már 8-10 éve dolgoztam a médiában, újságban, tévében, rádióban, kicsiben, nagyban – soha életemben nem csináltam semmi mást.

Nem gondoltam túl sokat a vendéglátásról – nagy dolog kivinni két tányért, amikor én XY-nal is készítettem már interjút…? Szóval volt bennem egy ilyen érzés, noha nem vallottam be.


Aztán amikor az ember odakerül, akkor rájön, hogy ez is egy szakma, aminek ugyanúgy megvannak a fortélyai, mint mindennek, ráadásul egy fárasztó dolog. Alázatot tanultam tehát, megváltozott a más emberekhez, szakmákhoz való viszonyom...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.