A NER ÉS A FÉRGEK - HOGYAN RADIKALIZÁLÓDIK A HÁBORÚS ÉS DEHUMANIZÁCIÓS RETORIKA?

MÉRCE
Szerző: CSONDOR SOMA
2020.09.01.

A magyar kormány és az érdekszférájába tartozó sajtó gyakorlata kísértetiesen emlékeztethet arra, amit Kenneth Burke a legalapvetőbb náci trükknek nevez. 1941-ben A „Mein Kampf” retorikája című esszéjében e gyakorlatot úgy írja le mint „a képzeletbeli gonosszal szembeszálló »gyógyító« egységteremtés, amelyet egyre meggyőzőbben lehetett képviselni a szokványos reklámtechnika fegyvertárával”.

Magyarországon a koncepciózus ellenségkép-gyártás, az ezzel szembeszálló háborús attitűd a nemzeti egység és fennmaradás látszólagos célkitűzésével, továbbá a propaganda kitüntetett szerepe e narratíva elterjesztésében kétségtelenül hasonló folyamatnak tűnik. E nemzetközileg sem ismeretlen tendencia jelentőségét – bár nyilvánvalóan visszafogottabb, mint a XX. századi diktatúrák esetében volt – hiba lenne alábecsülni. A háborús narratíva alakulását áttekintve, egyértelműen kirajzolódik a NER kommunikációjának radikalizálódása és ennek súlyos veszélyei.

A NER és a közös ellenség képzete

A kormánykommunikáció a 2010-es választások óta előszeretettel használ olyan kifejezéseket vagy mesterséges szóösszetételeket, amelyek háborús, militáris asszociációkat ébresztenek. A legkorábbi, máig emlékezetes példák lehetnek a „fülkeforradalom”, vagy a „rezsiharc”. E kifejezések, bár még nem személyekre vagy embercsoportokra utaló ellenségképet sugalltak, alkalmasak voltak arra, hogy a történelmi jelentőség, a folyamatos küzdelem és ezzel az állandó veszély érzetét keltsék.

A valódi háborús narratíva lehetőségét kétségkívül a 2015-ben kezdődő menekültválság jelentette. Amint arra Vásárhelyi Mária rávilágít, e kérdéskörrel kapcsolatban is kiemelten fontos a kormány számára a nyelvpolitika. A menekült kifejezés helyett, amely a zsidó-keresztény kultúrkörben sajnálatot, együttérzést kelthet, a kormánysajtó tudatosan az idegen csengésű, és így elidegenítő migráns kifejezést ültette a közgondolkodásba. A háborús narratíva fenntartásához emellett olyan kifejezések is születtek, mint „a röszkei csata”.

A NER által megalkotott ellenségképpel szemben önmagát a nyugati civilizáció és a keresztény kultúra védelmezőjeként tüntethette fel. Mára látható, hogy e szerep és ellenségkép kivételesen rugalmasnak, tágíthatónak és újrahasznosíthatónak bizonyult...

ITT OLVASHATÓ