2020. szeptember 1., kedd

IVÁNYI GÁBOR: HITVÁNYSÁG, ÍGY JÁR, AKIRE HARAGSZIK A NAGY EMBER

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: SZÉNÁSI SÁNDOR
2020.08.31.


Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a kormányzat meg akarja vonni a a Magyar Evangéliumi Testvérközösség iskoláitól a kiegészítő támogatást – mondta Iványi Gábor lelkész, az állam által hivatalosan el nem ismert egyház vezetője.

Kétezer-ötszáz hátrányos helyzetű gyereket érint, ha az új tanévtől a kormány csökkenti, majd teljesen megvonja a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) oktatási intézményeitől – mondta Iványi Gábor. A MET-et vezető lelkész szerint az iskoláik után járó alapnormatívát ugyan megkapják, de ez körülbelül az államtól átvállalt közoktatási feladatok költségeinek csak a felét fedezi.

Egyházi kiegészítő támogatást sem kapnak, miután az állam a MET-et nem ismeri el egyháznak. Ugyanakkor a jogszabályok lehetőséget adnak rá, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját belátása szerint a közoktatási feladatokat ellátó szervezetekkel külön megállapodást kössön plusz támogatásról. A MET a tavalyi évre 190 millió forint kiegészítő támogatást kapott, ez az az összeg, amit az Emmia jövőre nézve el akar venni, illetve a következő tanévre még talán odaadnák a pénz felét. Erről azonban szerződés egyelőre nincs – tette hozzá.

Mint Iványi Gábor megjegyezte, a könnyítést azt követően ajánlotta fel a tárca, hogy ő „világgá kürtölte” az elvonás szándékát. A köznevelésért felelős államtitkár, Maruzsa Zoltán szombaton levelet küldött neki, amelyben arról írt, úgy gondolja, az összeg 50 százaléka esetleg még felajánlható a következő tanévre. Korábban pedig egy beszélgetés során azt közölte, ezt az összeget is csak akkor kaphatják meg, ha a lelkész nyilatkozatban közli, hogy tudomásul veszi a változást, vagyis, hogy később semennyi kiegészítő támogatást nem kap a MET...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.