2021. február 13., szombat

ÉLET ÉS IRODALOM 2021/6. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2021.02.12.


K R I T I K A

Végső Zoltán: Cölöpökön és csúszás közben

(Trio Squelini & Csókás Zsolt: Live in Venice – LV Records, 2020; Váczi Dániel Glissonic Trio: Rebus – Hunnia Records, 2021)

Váczi az alt- és a szopranínó szaxofon alkalmazásával szépen helyezi kontrasztba a glissotart, mutatja be annak fluid karakterét és ebből következően a tranziensek (markáns kezdő él) nélküli megszólalását. Meditáció és érzelem is megjelenik a szerzeményekben, a trió rengeteg zenei megnyilvánulási formával él...

György Péter: François Fiedler 100

(François Fiedler centenáriumi kiállítása a Makláry Galériában)

Báron György: Anyaság


(Gunda. Norvég–amerikai dokumentumfilm. Rendező: Viktor Koszakovszkij.)

A forgalmazó leírásában azt olvassuk, hogy a mű „súlyos morális kérdéseket vet fel”, Gunda „pusztán azért született meg, hogy beteljesítse azt a sorsot, amit az emberi civilizáció szánt neki: utódokat szüljön, majd élelemként szolgáljon”. Nos, ez utóbbinak nyoma sincs a vásznon. Ha a rendező erről akart volna filmet forgatni, akkor tudatja velünk, akár egy filmvégi felirattal csupán, mi történt hőseivel. Nem véletlenül nem tette. Ha ilyesféle mozit szándékozott volna készíteni, akkor nem egy boldogan, szabadon, önállóan élő malaccsaládot mutat be, hanem sertéstelepet, húsgyárat, vágóhidat. Nem kétséges, hogy utóbbi filmek, amelyekből tömérdek készült, is lehetnek fontosak és hasznosak. Ám Koszakovszkij másról, lényegesebb kérdésről beszél: a létezés metafizikájáról...

Csengery Kristóf: FAB

(Kokas Katalin, Kelemen Barnabás és barátaik – Zeneakadémia, február 2.)

A Fesztivál Akadémia Budapest két művészeti vezetője, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás alapította meg a FAB Ensemble elnevezésű, alkalomról alkalomra változó összetételű együttest, amelynek tagjai néhány napja a Zeneakadémián adtak kamaraestet. Három produkciót hallottunk, három remekmű szólalt meg: az első részben két magyar alkotás, a másodikban egy francia...

Herczog Noémi: Trump és Kádár

Trump volt már Hamlet, Julius Caesar, Coriolanus, V. Henrik, és a sort bőven folytatni lehetne. Az olvasó erre joggal válaszolja, hogy itthon is megszaporodtak a színpadokon a Macbethek és a III. Richárdok, és egyértelmű utalásokért nálunk sem kell a szomszédba menni. Bár, ha most elkezdeném ezeket sorra venni, ahogy azt a Times szerzője tette, az alighanem felérne egy feljelentéssel...

Fáy Miklós: Hosszú évtized


(Anna Netrebko koncertje Bécsből, a Metropolitan Opera honlapján – február 6.)

Könnyen kimondaná az ember: neki mindent szabad, de épp ez a lényeg, hogy mindent neki sem szabad. Ha kicsivel több volna a hamis hang, ha csökkenne a koncentráció, a hang élesebbé válna, akkor pillanatok alatt dőlne össze minden, és a világ dicsőségéről és annak mulandóságáról kellene most elmélkednünk. Ehelyett meg az kell mondani, hogy vannak más énekesek, talán nagyobbak is Anna Netrebkónál, mégis dívában és operában mérve most épp Netrebko évtizedében élünk. És már másfél évtizede...

Králl Csaba: Megmunkált föld


(Nagy József–Miquel Barceló: Paso doble – #e-néző, Trafó, január 29.)

Van valami egészen heroikus, a fizikalitást a maga nyers valóságában is felmutatni igyekvő erődemonstráció abban az önként vállalt küzdelemben, amit Nagy és Barceló celebrál. A lét anyagszerűségével való szembenézés és a szembenézés kiváltotta roppant energiák. Hogy egyszer birokra kell kelni ezzel a földdel, máskor meg simul, barátkozik, majd végleg befogad...

Siba Antal: Nem enged az ötezerből


(Parragh László televíziós nyilatkozatai, ATV, RTL Klub)

Nem tudom, valójában mennyire fontos, hogy mit mond egy iparkamarai elnök békeidőben, igen erős a gyanúm, hogy ha nincsen járványveszély, akkor nem nagyon. De most van járvány, és Parragh a védekezés egyik fontos posztján foglal helyet. Tavaly tavasszal tájékozatlansága volt érthetetlen, most meg az értetlensége...

Zelei Dávid: Should I Stay or Should I Go?

Nick Hornby: Olyan, mint te. Fordította M. Nagy Mikós. Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 380 oldal, 3299 Ft

Az Olyan, mint te alapszituációja meglehetősen szokatlan: egy huszonkét éves, a felnövést mindenféle részmunkákkal halogató, DJ-karrierről álmodó, munkáscsaládból származó fekete fiú, Joseph, és egy nála húsz évvel idősebb, válás után helyét kereső, kétgyerekes angoltanárnő, Lucy egymásra talál. Hornby leginkább arra keresi a választ, nyerhet-e a szerelem a szociológusok oddsaival szemben, ezt pedig logikusan tágítja odáig, mennyire érintkeznek a társadalom térben együtt élő tagjai egymással – vagyis van-e kitekintésünk saját buborékjainkból. Ezek izgalmas és aktuális kérdések a Brexit idején (merthogy a könyv javarészt 2016-ban játszódik – de ennek jelentőségéről később), amikor egy társadalom egy kardinális kérdéssel kapcsolatban ilyen látványosan szakad ketté, érdemes megvizsgálni, hol vannak, és milyen mélyek is a törésvonalak...

A HÉT KÖNYVEI

A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Gervai András: Ex libris

Molnár Gál Péter: Coming out
Woody Allen: Apropó nélkül
Phil Collins: Mindhalálig
Molnár Piroska: Kvittek vagyunk

Földes Györgyi: Járványtani lavina

Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis. Fordította Morcsányi Géza. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2020, 92 oldal, 2699 Ft

Karcsú kötet, gyorsan átpörgethető, és gyorsan pörögnek benne az események is. Ez a ritmus persze következik a filmforgatókönyv műfajából is: ha leforgatták volna, ez a film jelenetről jelenetre, szinte képről képre mutatta volna meg, ahogy a sztálini gépezet görgő lavinaként nyeli el, tünteti el a tudós kontaktszemélyeit (fordított működésű kisgömböc, amely maga indul el felfalandó áldozatai után). Néha azonban – szintén a műfajból következően, s ezért is kérdéses, mennyire lehet a könyvet kisregényként olvasni, miként azt a fülszöveg ajánlja – kicsit talán hiányoznak belőle az epikai narráció árnyalt gondolatokat, érzelmeket is megmutatni tudó technikai lehetőségei, ezért marad egy kis hiányérzetünk az olvasása után...

Szokács Kinga: Lehet másfajta kijárat is

Bíró Eszter–Bérczes Tibor: A halál életkérdés. Beszélgetések Bíró Eszterrel, a Magyar Hospice Alapítvány pszichológusával. Corvina Kiadó, Budapest, 2020, 280 oldal, 3490 Ft

A betegek általában nem beszélnek a közelgő halálról, mert meghalni bűn, ki kell tartani, meg kell gyógyulni. A pszichológus egyik feladata, hogy megértesse a beteggel, nem kell bűntudatot éreznie. Abban képes segíteni, hogy a beteg és a hozzátartozó az értékrendjének és a realitásnak megfelelő döntéseket hozzon. Bíró Eszter szerint a pszichológusi szakma szabályait mintha halhatatlan emberekre találták volna ki. Azaz nincs gyakorlat abban, hogyan bánjunk egy erős fájdalmakat elszenvedő pácienssel...

Baranyák Csaba: „...ki kell mondanunk”

Milbacher Róbert: Angyali üd­vöz­letek. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2020, 224 oldal, 3499 Ft

Az Angyali üdvözletekben rengeteg a nyelvi panel, egyfolytában ugyanazokkal a szófordulatokkal találkozunk: „Zecharja, ez az Abija rendjéből való pap”; „Mirjam, a kicsi lány”; „betelt a pohara”; a „természetnek parancsolni” nem lehet; „az az igazság”, „tudnunk kell”, stb. Sorjáznak a történetsémák, a necces párhuzamok: Kálmánkával és Bandikával is brómos teát itatnak, folyamatos a szexuális vágyak, az erőszaktétel tematizálása; a Teofilus-féle cselekményszál tele van a fényesség motívumával, a másikban a kocsmát hívják Fényesnek; az Esperes Keresztelő Jánost követve levágatja saját fejét; stb. A szereplők egysíkúak, a bibliaiak éppúgy, mint a falusiak, akik szimplán fogyatékosak: ha nem púpos, vízfejű, epilepsziás, sánta, magatehetetlen, szatír, alkoholista az illető, akkor egyszerű, mint a faék...

Bazsányi Sándor: Szimultanista téboly
(koldustánctól családáradásig)

Az ÉS könyve februárban – Szolláth Dávid: Mészöly Miklós. Jelenkor Könyvkiadó, Budapest, 2020, 740 oldal, 5999 Ft

Az egymásutániságok vagy egyidejűségek „tébolyát” rendszerező Szolláth ragyogóan bemutatja ezeket a mindig „más” irodalmiságokat, irodalmi formákat, mégpedig úgy, hogy közben maga is mindig valamennyire „más” értelmezői nyelvjátékot használ, vagy legalábbis mindig „más” látószögből fogalmazza meg a Mészöly-pálya kisebb részben külső, nagyobb részben belső természetű „alakulásaira” irányuló kérdéseit – attól függően, hogy „dezintegratív”, „integratív” vagy „álintegratív” művekről vagy műcsoportokról beszél; vagy hogy a Mészöly által értelmezve kimerített példázatműfaj éppen melyik változatát elemzi; vagy hogy a leírás és az elbeszélés szövegmozgásainak éppen milyen ötvözetével áll szemben; vagy hogy éppen milyen politikai-ideológiai időszak körülményei között született az éppen tárgyalt Mészöly-mű vagy műcsoport; vagy hogy milyen világirodalmi vagy magyarországi hatás- és szövegösszefüggésekben létezik az adott mű- vagy műcsoport… Amennyire jót tesz Mészöly epikájának a sokféleség, annyira jól áll a monográfiának a sokszempontúság.

I R O D A L O M

Benedek Szabolcs: A titkárnőnk

Enélkül is tudtam, hogy az éjszakát már a lányszobájában tölti, a tetőtér-beépítésben, amit annak idején úgy alakítottak ki, hogy miután a gyerekek családot alapítanak, valamelyik itt maradhasson, és két generáció lakhasson egy fedél alatt. Hát, a két generáció meg is van. A földszinten alszik a mama, aki a rossz lábaival már nem bír lépcsőzni, az egyik tetőtéri szobában pedig a titkárnőnk fekszik a kamaszkori bútorai között, és várja, hogy mielőbb jöjjön a szemére az álom, mert reggel korán kel kelni, ott a vetemény, aztán nekilátnak pogácsát sütni, mivel délután ideugranak a nővéréék. Lehet, hogy ő majd csinál pár muffint is, a gyerekek azt szeretik...

Csaplár Vilmos: A kaucsukbaba

A forradásoktól, szőrtől, érzelmektől mentes arc mégis meglepte. Inkább kaucsukbabának látszott, mint apának.

Idefelé a vonaton gondolatai leginkább a haldoklás témája körül keringtek. Értesítést kapott, hogy az apja haldoklik. Azzal győzte meg magát, hogy kizárólag emiatt utazik le hozzá. Rengetegszer hallotta már a szót, de még nem látott senkit haldokolni. Végre meg akarta tudni, mi az.

Kibámult az ablakon, hosszú idő után megint elképzelte a hallomásból összerakott jelenetet, amikor az istállópadlás széttört deszkadarabjaival és a meztelen altestű Vadkertinével együtt az apja is a zajoktól idegesen toporgó és nyerítő lovak közé zuhan.

Az anyja nem sokkal az istállóbeli eset után kiterített az asztalra egy Magyarország-térképet, elkérte a fiától a körzőjét, a tűt belebökte a falu nevébe (Kopka), ahol addig együtt laktak, majd a másik szárat a lehető legtágabbra nyitotta, hogy amennyire az ország területe engedi, a legmesszebbre költözzön a fiával. János ettől fogva nem látta az apját, nem is hallott róla, otthon ki se mondták a nevét, nem is céloztak rá.

Elkésett...

Pintér Viktória: Ladik

Valahogy így égeti ki az idő belőlem az anyám. Apránként hagy foltot a felejtés. Mikor temették, én nem néztem meg. Mások azonosították. Mi alapján? Ott dohogtam magamban apám mellett, hogy minek már ezzel faszkodni, ez úgysem az én anyám. Csontokra fonnyadt bőr, tovább elő köröm és haj. A biológia karneválja. Nekem nem adják be, hogy pont ezen a ponton kell egy embert tetten érni az önazonosságban. De amikor ezt hangosan is meg akartam jegyezni, apám erősen megragadta a vállamat. Mintha tudná, hogy mi következik. Arra bazíroz anyám temetésén, hogy jó gyerekként mutogathasson a rokonoknak? Az egész testtartásában érzem a szégyent, amit miattam ki kell állnia. Végigfuttatta jó előre az összes forgatókönyvet, hogy miképp rendezek majd jelenetet. Tekintete vadul kérte az elnézéseket a ravatalozóban...

Haász János: Zongoralecke
(Négykezesek öt tételben)

A konyhából friss kávé illata. Zsuzskám átjött, kávét főz. Tudja, hogy gyűlölöm a rádiót, de nem érdekli, hangosan bömböl a rockzene.

Ezek már olyan vidékek, ahol nem jár senki sem, ahol mindig csak én vagyok, itt hallom a hangomat, azt, hogy ordítok. Megborzongok, de most nem úgy, ahogy a rockzenétől szoktam. Felkelnék. De valami megfeszül, csövek, szíjak feszülnek meg, a karomban branül, az orromban szonda. Segítség, segítség, szól a refrén a rádióban, nyöszörög a refrén bennem.

Csörög a vekker. Véget ér.

Nem ér véget...

Marno János: Látogatóban

Marno János: (kon)fúziók

Molnár Krisztina Rita: Tétova apró

Molnár Krisztina Rita: Egymillió öltés

Egy perzsaszőnyeg dallamára

Nagy Gerzson: pesti néró
(ne harapj)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.