Szerző: ÉS
2021.06.18.
I N T E R J Ú
Interjú Földes Györgyi irodalomtörténésszel
K R I T I K A
Byung-Chul Han: A szép megmentése. Fordította Csordás Gábor. Typotex Kiadó, Budapest, 2021, 107 oldal, 2500 Ft
Ha a neoliberális rendszer uralom- és hatalomtechnikája a pszichopolitika, akkor esztétikája a simaság esztétikája, állítja A szép megmentése című kötetében Han. Könyve az esztétikai elméletek mashupja, ami abból indul ki, hogy paradox módon ma a szépségnek ugyan soha nem látott kultusza van, miközben teljesen elveszítette transzcendenciáját, immár alig több, mint a fogyasztás egyik aspektusa. A szépség megrendítő és nyugtalanító vonásai átadták helyüket a lájkok és azonnali ingerek uralmának, föladva az esztétikain túl az etikaihoz, vagy a politikaihoz való kapcsolódás lehetőségét...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Gyürky Katalin: Ex libris
Wiesław Myśliwski: Értekezés a babfejtésről
Vigdis Hjorth: A tanárnő dala
Matĕj Hořava: Pálinka
Pasi Ilmari Jääskeläinen: Dombvárosi rejtekjáratok
Bihari Péter: Túlfeszült szörnyetegünk
Demmel József: Szörnyeteg Felső-Magyarországon? Grünwald Béla és a szlovák–magyar kapcsolatok története. Ráció Kiadó, Budapest, 2021, 284 oldal, 3750 Ft
A történet dióhéjban: Grünwald alispán 1873-ban Svornost címmel szlovák nyelvű, de magyar érdekű politikai lapot indított, amely őt azonnal a „szlovák entuziaszták első számú ellenségévé” tette. Utóbbiak egyike, Viliam Pauliny-Tóth vitriolos gúnyiratot adott ki Spanielska komédia címmel, Bellos Rinaldos nőcsábász rablóvezérrel a főszerepben: benne mindenki Grünwaldra ismerhetett. Az alispán védekezni sem tudott, hiszen azzal leleplezte és még nevetségesebbé tette volna magát. Demmel nyomozása feltárja továbbá, hogy Grünwald egy általa el nem ismert, törvénytelen gyermek (bizonyos Augustina Szlimaktól született Németh Pál) apja volt, amit később ő maga a barátjának, Ipolyi Arnold püspöknek írt levelében be is vallott. Minderre következett 1874-ben Zólyom megye indítványa a három szlovák gimnázium bezárásáról, majd a sajtóhadjárat, a minisztériumi vizsgálat, s végül az addigi elutasító álláspontját megtagadó Trefort miniszter radikális döntése. Grünwald tehát mégis győzött, győzelmét pedig megkoronázta a Matica Slovenská betiltása 1875-ben...
Soós Eszter Petronella: Okoseszközhöz okos pedagógiát!
Szűts Zoltán: A digitális pedagógia elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2020, 296 oldal, 4500 Ft
A szerző bemutatja, milyen logika szerint működik a digitális világ, s milyen hatással van az agyműködésünkre, figyelmünkre, viselkedésünkre, tanulási képességeinkre. Folyamatokra, szemléletbeli kérdésekre, módszertani dilemmákra fókuszál, különösen a könyv első kétharmadában. Hosszan foglalkozik azzal, hogy mit érdemes tudni a tudás létrejöttéről, tárolásáról, jellegéről a digitális világban. Olyan dilemmákat boncolgat, hogy megállja-e még a helyét az okosság, hogy „kétféle tudás van”, a konkrét tudás, s az, amelyik azt tudja, mit hol kell keresni. Felhívja a figyelmet jelenségekre, amelyek a tanításra, s minden munkára hatással lehetnek: mint írja (192.), a tudás tartós kiszervezése bizonyos szintig növelheti a kreatív kapacitásokat, de digitális demenciával is fenyeget, s ha valaki nem rendelkezik elegendő háttértudással, akkor igazán kreatív sem tud lenni...
Madlovics Bálint: Lábjegyzetek Orbánhoz
G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály. Tíz fejezet az Orbán-korszak első tíz évéről. Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Budapest, 2021, 370 oldal, 3490 Ft
Amikor azt mondom, „mese”, ez nem azt akarja jelenteni, hogy tartalmában valótlan, de még csak nem is pejoratív a kifejezés. Narratívát adni nem más, mint kialakítani a hallgatóság világképét. „A politikai teremtés a névadással veszi kezdetét. Ahogy egy dolgot megnevezünk, alakítjuk is azt… [El kellett érni], hogy a jobboldal elnevezze saját magát, nevet adjon ellenfeleinek, megnevezze a politika alanyait, és körülhatárolja, meghatározza a közügyek tárgyait… A politikai teremtés csak akkor lehet sikeres, ha a nyelvhasználat következetes… A fogalmaink akkor teremtenek, ha… mindig ugyanazt értjük rajtuk, következetesen mindig az adott jelentésükben használjuk őket. [Így] szavainkat »helyesen« fogjuk használni, rend lesz a gondolataink között, cselekvésünk pedig célt ér”, írja G. Fodor...
Bárány Tibor: Halál utáni bravúrműveletek
Jenei László: Bódultak. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020, 288 oldal, 3499 Ft
Jenei László regényének fiatal hősei bódultak: elszántan törekszenek a saját elképzelt jövőjük felé, részletgazdag terveket alkotnak pillanatnyi céljaik megvalósítására, összefüggéseket keresnek és teremtenek (és rejtenek el) a világban, bonyolult érzelmi játszmákat folytatnak egymással – miközben fogalmuk sincsen róla, hogy mindez hogyan válik értelmessé utólag, a vágyott „karakteres zárlat” irányából. És visszamenőleg: szenvedélyeik és tetteik hogyan következnek az előzményekből, családtörténeti múltjukból. A tüdőbeteg, algériai francia fiatalember, Albert írónak készül (a regény azt várja tőlünk: gondoljunk Camus-re, de azért ne vegyük névértéken ezt az azonosítást); felesége, Simone morfiuminjekciókkal próbálja elhazudni magát az igazságig; István a politikai célú gyilkosságokban és a tömegek manipulálásában a művészi kiteljesedés lehetőségét pillantja meg; Margit, a budapesti bölcsészlány a folyamatos katarzis ígéretében bízva a nemzetiszocialista vízió és a náci hatalmi érdekek szolgálatába szegődik (gyatra konspiratív tehetséggel); és így tovább...
Beck Zoltán: „Aki nem itt lakik, az bármit mondhat”
György Eszter: Köztes terek. A rendszerváltás utáni nyócker identitása. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020, 250 oldal, 2990 Ft
A könyv alapvetően három rétegből szerveződik. Az egyik annak az elrugaszkodásnak rendszerezett megírása, amely érthetővé teszi és legitimálja a szerzői-értelmezői tekintetet. Ez egyfelől elméleti keretet jelent a városantropológia, emlékezetpolitika, identitáselméletek, kultúrakritika, reprezentációelméletek felől – meglehetősen széles irodalmi alapozottsággal. Másrészt történeti, szociológiai kontextusát is adja a városrész alakulásának. György Eszter szemléletének kulcsfogalma a hibriditás, ebből következően a rögzített identitás, az esszenciális, homogenizáló kimondások leleplezésére, kikezdésére törekszik...
Weiss János: Olvassunk Nietzschét!
Friedrich Wilhelm Nietzsche: Jegyzetek a kései hagyatékból, I–VI. kötet. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2016–2020, összesen 703 oldal, egyenként 2200 Ft
A most recenzeált kis kötetek összeállítója és fordítója, Óvári Csaba ezt írja: „Tudományos körökben ma már szinte közhelynek számít, hogy ilyen formában nem lett volna szabad kiadni a töredékeket […]. Bezzeg Magyarországon még az ezredfordulón se csináltak nagy problémát mindebből. Minden teketória nélkül megjelentették ezt a sokak által teljesen tudománytalannak és idézetképtelennek tekintett változatot (A hatalom akarása, Cartaphilus 2002.).” (VI. 140-141.) Egy kicsit azért szeretném védelmembe venni: a kötet tényleg botrányos, de a recepciója révén jelentős kultúrtörténeti dokumentummá vált. (Óriási hatása volt a kor morálfilozófiai diskurzusára, kordiagnózisa beépült a szociológiai koncepciókba, Martin Heidegger pedig 1936-tól e könyv alapján tartotta a maga nagy Nietzsche-előadásait)...
Sinkó István: Szövetség
(Buczkó György és Záborszky Gábor Küldjük a frigyládát című közös tárlata a Fugában június 28-ig látható.)
György Eszter: Köztes terek. A rendszerváltás utáni nyócker identitása. L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2020, 250 oldal, 2990 Ft
A könyv alapvetően három rétegből szerveződik. Az egyik annak az elrugaszkodásnak rendszerezett megírása, amely érthetővé teszi és legitimálja a szerzői-értelmezői tekintetet. Ez egyfelől elméleti keretet jelent a városantropológia, emlékezetpolitika, identitáselméletek, kultúrakritika, reprezentációelméletek felől – meglehetősen széles irodalmi alapozottsággal. Másrészt történeti, szociológiai kontextusát is adja a városrész alakulásának. György Eszter szemléletének kulcsfogalma a hibriditás, ebből következően a rögzített identitás, az esszenciális, homogenizáló kimondások leleplezésére, kikezdésére törekszik...
Weiss János: Olvassunk Nietzschét!
Friedrich Wilhelm Nietzsche: Jegyzetek a kései hagyatékból, I–VI. kötet. Attraktor Kiadó, Máriabesnyő, 2016–2020, összesen 703 oldal, egyenként 2200 Ft
A most recenzeált kis kötetek összeállítója és fordítója, Óvári Csaba ezt írja: „Tudományos körökben ma már szinte közhelynek számít, hogy ilyen formában nem lett volna szabad kiadni a töredékeket […]. Bezzeg Magyarországon még az ezredfordulón se csináltak nagy problémát mindebből. Minden teketória nélkül megjelentették ezt a sokak által teljesen tudománytalannak és idézetképtelennek tekintett változatot (A hatalom akarása, Cartaphilus 2002.).” (VI. 140-141.) Egy kicsit azért szeretném védelmembe venni: a kötet tényleg botrányos, de a recepciója révén jelentős kultúrtörténeti dokumentummá vált. (Óriási hatása volt a kor morálfilozófiai diskurzusára, kordiagnózisa beépült a szociológiai koncepciókba, Martin Heidegger pedig 1936-tól e könyv alapján tartotta a maga nagy Nietzsche-előadásait)...
Sinkó István: Szövetség
(Buczkó György és Záborszky Gábor Küldjük a frigyládát című közös tárlata a Fugában június 28-ig látható.)
Cserhalmi Luca: Lelki székeink
(A Hajgató Terézia x Slam Poetry Miskolc nevű projektkiállítás június 27-ig látogatható a Miskolci Galériában.)
Kőrösi Boglárka: Ipartörténeti töredékek
(Királyerdei Művelődési Ház, Csepel)
Báron György: Szellem sétány
(Fellini – A lélek festője. Olasz–francia–belga dokumentumfilm. Rendező: Anselma Dell’Olio)
Fellini és a szellemvilág meghatározó, termékeny kapcsolatát ragadja meg Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje, a Fellini – A lélek festője, amelyet a rendező századik születésnapja alkalmából a tavalyi Cannes Classics programjában mutattak be, s amely most a magyar mozikba is eljutott. A fellengzős magyar cím helyett jobb lett volna meghagyni az eredetit – Fellini degli spiriti, azaz Fellini és a szellemek –, amely egyértelmű utalás a Júlia és a szellemekre. Az archív interjúkat, kortársak visszaemlékezéseit, filmrészleteket és animációs betéteket tartalmazó dokumentumfilm három ponton ragadja meg a művész kivételes kapcsolatát a természetfölöttivel, a transzcendenssel...
(A Hajgató Terézia x Slam Poetry Miskolc nevű projektkiállítás június 27-ig látogatható a Miskolci Galériában.)
Kőrösi Boglárka: Ipartörténeti töredékek
(Királyerdei Művelődési Ház, Csepel)
Báron György: Szellem sétány
(Fellini – A lélek festője. Olasz–francia–belga dokumentumfilm. Rendező: Anselma Dell’Olio)
Fellini és a szellemvilág meghatározó, termékeny kapcsolatát ragadja meg Anselma Dell’Olio dokumentumfilmje, a Fellini – A lélek festője, amelyet a rendező századik születésnapja alkalmából a tavalyi Cannes Classics programjában mutattak be, s amely most a magyar mozikba is eljutott. A fellengzős magyar cím helyett jobb lett volna meghagyni az eredetit – Fellini degli spiriti, azaz Fellini és a szellemek –, amely egyértelmű utalás a Júlia és a szellemekre. Az archív interjúkat, kortársak visszaemlékezéseit, filmrészleteket és animációs betéteket tartalmazó dokumentumfilm három ponton ragadja meg a művész kivételes kapcsolatát a természetfölöttivel, a transzcendenssel...
Végső Zoltán: Új duók
(Aki Takase és Daniel Erdmann: Isn’t it Romantic?; Palotai Csaba és Steve Argüelles: Cabane Perchée – BMC, 2021)
Még mindig kérdés, hogy Bartók zenéje mikor és miért működik jazz-alapanyagként. Egy lehetséges válasz, hogy a jazz a 2010-es évekre jutott el az idiómáinak kinyitásával a határterületekig, amilyen Bartók is, ha a jazz felől nézzük. Mert tagadhatatlan, a bartóki világ tényleg illeszkedik a kortárs jazzbe, és nem csak azért, mert a jazznek mindig is volt befogadó jellege, hiszen Parkerék, Coltrane-ék és persze sokan mások a korabeli popzenéből és még az operettből is merítettek, ma pedig itt van Bartók, a jazz új sztárja. Már itthon is készült több releváns jazzalbum a zenéjéből (például Párniczky Quartet, Modern Art Orchestra) és vannak, akik konkrét darabok nélkül a szellemiséget emelik át. A Párizsban élő gitáros, Palotai Csaba és a brit dobos, ütőhangszeres, producer Steve Argüelles a konkrét daraboknál maradtak, úgy, hogy a szellemiségből kevesebbet ragadtak meg...
Gergics Enikő: A behódolás eksztázisa
(Tasnádi István: Kartonpapa. Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház, június 13.)
Tasnádi István a saját drámáját rendezi, a Kartonpapát eredetileg a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére írta meg 2018-ban. Nincs semmi finomkodás ebben a rendezésben, direkt hangokra, konkrét interakciókra instruálja a színészeket; közbevetések nélküli információadagolás nyomán bontakozik ki a cselekmény és épül ki a szereplők titkolt gyarlósága. Van némi kabaréíz is ebben a színpadi elrendezésben, a színészek között természetellenesen nagyok a térközök, a párbeszédek ütemét a sűrű csattanók vezetik. Ennek megfelelően sok a szövegben a változatos erejű poén, de ezek fő eszközként hamar bevetté is válnak, egymást gyengítik, ellenállóbbnak bizonyul a nonverbális humor...
Fáy Miklós: A lenyelt mikrofon esete
(Im Abendrot – Deutsche Grammophon, 2021)
Goerne nagy, bőséges hang, bár ezt a stúdióban erősen megtámogatták, közel tették a mikrofont, úgy érzi magát a hallgató, mint Ady Endre Léda ajkai között. Lehet, hogy ettől valami közeli, bizalmas élményhez kellene jutnunk, nekem kicsit olyan, mintha a fülembe csámcsognának, még ha színvonalasan is. Goerne attól még Goerne, majdnem egyeduralkodó a műfajban, a hangja szépen zeng, amikor zenghet, amikor feljebb meg, nem kellemetlen a fejhangja sem. Közben van egy rossz szakasz, amikor kiürül, és akkor jön a régiekhez hasonlítgatás: úgy szól, mint Peter Schreier...
(Aki Takase és Daniel Erdmann: Isn’t it Romantic?; Palotai Csaba és Steve Argüelles: Cabane Perchée – BMC, 2021)
Még mindig kérdés, hogy Bartók zenéje mikor és miért működik jazz-alapanyagként. Egy lehetséges válasz, hogy a jazz a 2010-es évekre jutott el az idiómáinak kinyitásával a határterületekig, amilyen Bartók is, ha a jazz felől nézzük. Mert tagadhatatlan, a bartóki világ tényleg illeszkedik a kortárs jazzbe, és nem csak azért, mert a jazznek mindig is volt befogadó jellege, hiszen Parkerék, Coltrane-ék és persze sokan mások a korabeli popzenéből és még az operettből is merítettek, ma pedig itt van Bartók, a jazz új sztárja. Már itthon is készült több releváns jazzalbum a zenéjéből (például Párniczky Quartet, Modern Art Orchestra) és vannak, akik konkrét darabok nélkül a szellemiséget emelik át. A Párizsban élő gitáros, Palotai Csaba és a brit dobos, ütőhangszeres, producer Steve Argüelles a konkrét daraboknál maradtak, úgy, hogy a szellemiségből kevesebbet ragadtak meg...
Gergics Enikő: A behódolás eksztázisa
(Tasnádi István: Kartonpapa. Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház, június 13.)
Tasnádi István a saját drámáját rendezi, a Kartonpapát eredetileg a székesfehérvári Vörösmarty Színház felkérésére írta meg 2018-ban. Nincs semmi finomkodás ebben a rendezésben, direkt hangokra, konkrét interakciókra instruálja a színészeket; közbevetések nélküli információadagolás nyomán bontakozik ki a cselekmény és épül ki a szereplők titkolt gyarlósága. Van némi kabaréíz is ebben a színpadi elrendezésben, a színészek között természetellenesen nagyok a térközök, a párbeszédek ütemét a sűrű csattanók vezetik. Ennek megfelelően sok a szövegben a változatos erejű poén, de ezek fő eszközként hamar bevetté is válnak, egymást gyengítik, ellenállóbbnak bizonyul a nonverbális humor...
Fáy Miklós: A lenyelt mikrofon esete
(Im Abendrot – Deutsche Grammophon, 2021)
Goerne nagy, bőséges hang, bár ezt a stúdióban erősen megtámogatták, közel tették a mikrofont, úgy érzi magát a hallgató, mint Ady Endre Léda ajkai között. Lehet, hogy ettől valami közeli, bizalmas élményhez kellene jutnunk, nekem kicsit olyan, mintha a fülembe csámcsognának, még ha színvonalasan is. Goerne attól még Goerne, majdnem egyeduralkodó a műfajban, a hangja szépen zeng, amikor zenghet, amikor feljebb meg, nem kellemetlen a fejhangja sem. Közben van egy rossz szakasz, amikor kiürül, és akkor jön a régiekhez hasonlítgatás: úgy szól, mint Peter Schreier...
Králl Csaba: Fel, fel, még feljebb
(Badora Társulat: Kingdom – Nemzeti Táncszínház, május 31.)
Barta, aki a Kecskeméti City Balett vezetője is, és ezt sok év tapasztalata mondatja velem: a budapesti társulatával jár be merészebb utakat. Kecskeméten népnevel, táncmegszerettet, a Badorával inkább kísérletezik. A Kingdom is ezt látszik igazolni. Egyén és tömeg, rész és egész, személyes energiák és a csoportdinamika lüktető kölcsönhatásaira fókuszál Barta – és társkoreográfusa: Szőllősi Krisztina – koreográfiája, ahol éppúgy követelhet bárki kitüntető figyelmet magának az előadók közül, mint lehet egyszerű láncszem egy nem közösségként funkcionáló csoport elvont társasjátékában...
Siba Antal: Újabb szép vereség
(Magyar–portugál a Sport TV-n)
Igen nagy kérdőjel, hogy a most már központilag szervezett, az utca népét rémületbe kergető fekete inges tömeg vajon minden szempontból ideális és csodálatos-e. Legújabb himnuszuk, ami úgy szól: „Megjöttek a magyarok, húzzátok össze magatok”, kicsit mintha túlmenne a határon. Ismerem igen sokak kritikus véleményét, miszerint a szurkolás nem lehet egyben a lakosság megfélemlítése, még egy ilyen hangot a stúdióban nem hallottam. Tudom, vannak az angol drukkerek meg az oroszok, ahol ők megjelennek, szem és pub nem marad szárazon...
(Badora Társulat: Kingdom – Nemzeti Táncszínház, május 31.)
Barta, aki a Kecskeméti City Balett vezetője is, és ezt sok év tapasztalata mondatja velem: a budapesti társulatával jár be merészebb utakat. Kecskeméten népnevel, táncmegszerettet, a Badorával inkább kísérletezik. A Kingdom is ezt látszik igazolni. Egyén és tömeg, rész és egész, személyes energiák és a csoportdinamika lüktető kölcsönhatásaira fókuszál Barta – és társkoreográfusa: Szőllősi Krisztina – koreográfiája, ahol éppúgy követelhet bárki kitüntető figyelmet magának az előadók közül, mint lehet egyszerű láncszem egy nem közösségként funkcionáló csoport elvont társasjátékában...
Siba Antal: Újabb szép vereség
(Magyar–portugál a Sport TV-n)
Igen nagy kérdőjel, hogy a most már központilag szervezett, az utca népét rémületbe kergető fekete inges tömeg vajon minden szempontból ideális és csodálatos-e. Legújabb himnuszuk, ami úgy szól: „Megjöttek a magyarok, húzzátok össze magatok”, kicsit mintha túlmenne a határon. Ismerem igen sokak kritikus véleményét, miszerint a szurkolás nem lehet egyben a lakosság megfélemlítése, még egy ilyen hangot a stúdióban nem hallottam. Tudom, vannak az angol drukkerek meg az oroszok, ahol ők megjelennek, szem és pub nem marad szárazon...
I R O D A L O M
Selyem Zsuzsa: Mutatkozók és rejtőzködők
Az első madár, akire felfigyeltünk (miután Illés megmutatta), egy tengelic volt. Szóval én is belenéztem a távcsőbe, hát tényleg, ott üldögélt a havazásban egy folyóparti fűzfán piros pofácskájával, fehér és fekete fejecskéjével, és rövid csőröcskéjét kitátva hangicsálta, hogy kikikikk. Az okostelefon OpenBirds applikációjába írtuk is be, hogy 1 carduelis carduelis. Kikk, folytatta ő, meg hogy kihikk, aztán hozzátette azt is, hogy csrrre.
És mentünk tovább a szélben, hidegben, hóesésben, Plútó vidáman nyargalászott előre meg vissza, elhozhattam volna Pogót is, gondoltam, ő is nyargalászhatna a szélben, hidegben, hóesésben nagy vidáman, ahelyett hogy a meleg házban szundikálna a díványon...
Vári Attila: Vízi zene
Mint ahogy a gazdák hasonlítanak kutyáikra, a város is hasonlított polgármesterére. Még az elmúlt rendszerben lebontották az ódon városközpontot, mert nagygyűlésekre alkalmas teret csináltak helyette, a tapsteret, amely szinte akkora volt, mint maga a település.
A kisváros a folyó felső folyásának egyetlen nagyobb települése volt. Itt szélesedett ki annyira a völgy, hogy lakható legyen. Nemcsak az országút, a folyó és a vasút szentháromsága fért el benne, mint a forrásától megtett több mint száz kilométeren, ahol csak apró gerendaházak jelezték, hogy emberek is élhetnek a végtelennek tűnő ősfenyvesek félhomályában. A kiszélesedett völgy élhetőségének bizonyítéka lehetett, hogy már a római korban is lakott volt, s a középkori krónikák mezővárosként, Sanctus Iohannes Oppidium néven emlegették valaha Szentjánosházát, a születésnapi vízi zenét ígérő kisvárost...
Selyem Zsuzsa: Mutatkozók és rejtőzködők
Az első madár, akire felfigyeltünk (miután Illés megmutatta), egy tengelic volt. Szóval én is belenéztem a távcsőbe, hát tényleg, ott üldögélt a havazásban egy folyóparti fűzfán piros pofácskájával, fehér és fekete fejecskéjével, és rövid csőröcskéjét kitátva hangicsálta, hogy kikikikk. Az okostelefon OpenBirds applikációjába írtuk is be, hogy 1 carduelis carduelis. Kikk, folytatta ő, meg hogy kihikk, aztán hozzátette azt is, hogy csrrre.
És mentünk tovább a szélben, hidegben, hóesésben, Plútó vidáman nyargalászott előre meg vissza, elhozhattam volna Pogót is, gondoltam, ő is nyargalászhatna a szélben, hidegben, hóesésben nagy vidáman, ahelyett hogy a meleg házban szundikálna a díványon...
Vári Attila: Vízi zene
Mint ahogy a gazdák hasonlítanak kutyáikra, a város is hasonlított polgármesterére. Még az elmúlt rendszerben lebontották az ódon városközpontot, mert nagygyűlésekre alkalmas teret csináltak helyette, a tapsteret, amely szinte akkora volt, mint maga a település.
A kisváros a folyó felső folyásának egyetlen nagyobb települése volt. Itt szélesedett ki annyira a völgy, hogy lakható legyen. Nemcsak az országút, a folyó és a vasút szentháromsága fért el benne, mint a forrásától megtett több mint száz kilométeren, ahol csak apró gerendaházak jelezték, hogy emberek is élhetnek a végtelennek tűnő ősfenyvesek félhomályában. A kiszélesedett völgy élhetőségének bizonyítéka lehetett, hogy már a római korban is lakott volt, s a középkori krónikák mezővárosként, Sanctus Iohannes Oppidium néven emlegették valaha Szentjánosházát, a születésnapi vízi zenét ígérő kisvárost...
Tóth B. Judit: Anyanapló
Babák vannak a tűzben... ismerős pici babák... Te nagyon gyorsan bokszolsz, rúgsz, bokszolsz belülről, míg föl nem ébredek.
Mikor letettek mellém, arra gondoltam, lám-lám, álomszép kislány. Az infúziós cső és a katéteren lógó pisiszacskó mellett fekvő antik angyal. Apád mondta így, antik. Nagyon bealudtál. Egyszerűen nem lehetett fölébreszteni. Mintha ott akartál volna maradni abban a másik, ismeretlen... nem is tudom, hol.
Jó volt veled aludni a Szentkirályiban. Piszkálgattad a csörgőd. Zizegett az éjszaka.
Egyszer csak kivilágosodtak a spaletták rései. Hő... hő... hő... – mondogattad a fénynek.
Nem! Az volt az első szavad. Nem! Nem akartál lecsúszni a csúszdán, mikor az Apád verseit javítgattam a homokozó szélén ülve, és egy barátnőmre bíztalak. Nem! Napapára, a Nadira, a puha kutyakacsára azt mondtad. Nem! Ácsorogtál a kiságyadban, a hálózsákodban. Nem! Nem kell szomorú anya!
Balássy Fanni: Farkas Csapó Gyurka
A szőnyegen kuporog, lábai átnyúlnak a dohányzóasztal alatt, körülötte összefirkált tankönyvek, laptop a maszatos üveglapon. A gyerek másnapi környezetismeret-háziját rakosgatja össze. Advent első vasárnapja van. A gyerek unottan lógatja a fejét a kanapéról, és nyávog. Az asztalon koszorú, magányosan pislákoló gyertyaláng. Az asszony a hálóban fekszik, a hétköznap felvett sorozatepizódokat pörgeti, amióta ő az egyetlen kenyérkereső a családban, gyakrabban vállal túlórát, így nem ér haza az adás kezdetéig. A nappaliban hideg ledfény, az illatgyertya fahéjas lónyálszagot ont magából. A gyerek feláll, felmászik a heverő háttámlájára, tornászoktól ellesett mozdulattal lendíti a lábát, egyensúlyoz, közben sürgeti apját, aki mohón görget a képtalálatok között. Gémeskút, gulya, racka juh, karikás ostor, délibáb, túzok, kilenclyukú híd: nyolcvanezer-százharmincöt hektárnyi szabad tér, megközelítőleg tizenhatmillió, egymás mellé felhúzott panellakás területe. Leragad az egyik kép előtt, a monitort beteríti a pixelbe sűrített pusztaság, azon gondolkodik, mennyit kellene szaladnia ahhoz, hogy elérje a távolban felsejlő erdőnyelvet...
Horváth Dániel: Onkologosz
(diagnózis) Falak vesznek körül, kép nélküli és szürke kórházi falak. Hozzáláncolva egy vasgubancon csüngő gyógyszeres üveghez. Ez a bilincs a vénámra van kötve, s ha leválasztanak róla, az is csupán átmenet. Nem rám figyelnek, hanem megfigyelnek engem. Ki a testem, ki a lelkem. Akivel a lelkemről beszélek, az kérdez, akivel a testemről, attól én kérdezek. Ha tőlem kérdezik: „Hogy vagy?”, a lelkemről kérdeznek. Ha én kérdezem: „Hogy vagyok?”, a testem állapota érdekel. Meg kell kérdeznem a magam lelkétől, hogy „Hogy vagy?”, de tartok tőle, hogy csak olyan dadogva tudok felelni, mint mikor a lelkemről kérdezőknek a testem állapotáról beszélek. Hangulatváltozásaimat magamnak ugyanolyan idegen és ködös szavakkal tudom csak leírni, mint ahogyan a testemet leíró zárójelentések és diagnózisok latin szavait is csak nagy vonalakban értem...
Istók Anna: apofénia egy házasságban
Istók Anna: A szerelem fiziológiája
Fekete Vince: Halálgyakorlatok
Babák vannak a tűzben... ismerős pici babák... Te nagyon gyorsan bokszolsz, rúgsz, bokszolsz belülről, míg föl nem ébredek.
Mikor letettek mellém, arra gondoltam, lám-lám, álomszép kislány. Az infúziós cső és a katéteren lógó pisiszacskó mellett fekvő antik angyal. Apád mondta így, antik. Nagyon bealudtál. Egyszerűen nem lehetett fölébreszteni. Mintha ott akartál volna maradni abban a másik, ismeretlen... nem is tudom, hol.
Jó volt veled aludni a Szentkirályiban. Piszkálgattad a csörgőd. Zizegett az éjszaka.
Egyszer csak kivilágosodtak a spaletták rései. Hő... hő... hő... – mondogattad a fénynek.
Nem! Az volt az első szavad. Nem! Nem akartál lecsúszni a csúszdán, mikor az Apád verseit javítgattam a homokozó szélén ülve, és egy barátnőmre bíztalak. Nem! Napapára, a Nadira, a puha kutyakacsára azt mondtad. Nem! Ácsorogtál a kiságyadban, a hálózsákodban. Nem! Nem kell szomorú anya!
Balássy Fanni: Farkas Csapó Gyurka
A szőnyegen kuporog, lábai átnyúlnak a dohányzóasztal alatt, körülötte összefirkált tankönyvek, laptop a maszatos üveglapon. A gyerek másnapi környezetismeret-háziját rakosgatja össze. Advent első vasárnapja van. A gyerek unottan lógatja a fejét a kanapéról, és nyávog. Az asztalon koszorú, magányosan pislákoló gyertyaláng. Az asszony a hálóban fekszik, a hétköznap felvett sorozatepizódokat pörgeti, amióta ő az egyetlen kenyérkereső a családban, gyakrabban vállal túlórát, így nem ér haza az adás kezdetéig. A nappaliban hideg ledfény, az illatgyertya fahéjas lónyálszagot ont magából. A gyerek feláll, felmászik a heverő háttámlájára, tornászoktól ellesett mozdulattal lendíti a lábát, egyensúlyoz, közben sürgeti apját, aki mohón görget a képtalálatok között. Gémeskút, gulya, racka juh, karikás ostor, délibáb, túzok, kilenclyukú híd: nyolcvanezer-százharmincöt hektárnyi szabad tér, megközelítőleg tizenhatmillió, egymás mellé felhúzott panellakás területe. Leragad az egyik kép előtt, a monitort beteríti a pixelbe sűrített pusztaság, azon gondolkodik, mennyit kellene szaladnia ahhoz, hogy elérje a távolban felsejlő erdőnyelvet...
Horváth Dániel: Onkologosz
(diagnózis) Falak vesznek körül, kép nélküli és szürke kórházi falak. Hozzáláncolva egy vasgubancon csüngő gyógyszeres üveghez. Ez a bilincs a vénámra van kötve, s ha leválasztanak róla, az is csupán átmenet. Nem rám figyelnek, hanem megfigyelnek engem. Ki a testem, ki a lelkem. Akivel a lelkemről beszélek, az kérdez, akivel a testemről, attól én kérdezek. Ha tőlem kérdezik: „Hogy vagy?”, a lelkemről kérdeznek. Ha én kérdezem: „Hogy vagyok?”, a testem állapota érdekel. Meg kell kérdeznem a magam lelkétől, hogy „Hogy vagy?”, de tartok tőle, hogy csak olyan dadogva tudok felelni, mint mikor a lelkemről kérdezőknek a testem állapotáról beszélek. Hangulatváltozásaimat magamnak ugyanolyan idegen és ködös szavakkal tudom csak leírni, mint ahogyan a testemet leíró zárójelentések és diagnózisok latin szavait is csak nagy vonalakban értem...
Istók Anna: apofénia egy házasságban
Istók Anna: A szerelem fiziológiája
Fekete Vince: Halálgyakorlatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.