2017. április 23., vasárnap

EGY REGÉNY KÖVETKEZMÉNYEI

ÉLET ÉS IRODALOM - SZABADPOLC
Szerző: Zoltán Gábor
2017.04.21.


Tudtam, hogy az Orgia megosztó könyv lesz, azt is tudtam, hogy amikor kérdeznek róla, meg kell válogatnom a szavaimat. Próbálom elkerülni a provokatív megfogalmazásokat. Ugyanakkor egy pillanatra se hagyhatom figyelmen kívül, hogy maga a téma – a tizenkettedik kerületi nyilasok élete és műve – és az, ahogyan és amiért a téma felé fordultam, eleve provokál, és legalább annyira provokál a megformálás módja is. Ugyanakkor a túl óvatos, kicentizett megnyilatkozásokkal is irritálhatom az embereket. Mindenesetre sokan keresnek meg a könyv megjelenése óta, érdekes gondolatokat és élményeket osztanak meg velem. Például az az olvasó is, akit, mint írta, felkavart maga a regény is, és az a kijelentésem is, hogy az Orgia csak egy magányos fickó irománya, olyasvalakié, aki nem tartozik semmilyen politikai vagy vallási közösséghez, ha bármi ilyenbe beletartozna, nem írhatta volna meg a könyvet, igen, ismételtem, csak egy egyén csinálta, aki nem is remél mást, mint hogy más magányos egyénekhez esetleg utat talál az általa elmesélt történet. Az olvasó szerint ezzel lebecsülöm azt is, amit csináltam, meg amit belőle a könyv kiváltott.

Kapok egy emailt, aminek feladója az egyik tizenkettedik kerületi nyilas családnevét viseli. Sokszor írtam le ezt a betűsort, amíg a levéltárakban jegyzeteltem, és akkor is, amikor az Orgiát írtam. Mert az az alak, az a sors olyan különös, és a maga módján mégis jellegzetes, muszáj volt szerepeltetnem. Aki levelet írt nekem, vajon névrokon, vagy valóságos? Mit várhatok ettől a találkozótól? Megnyitom a jegyzeteimet, és kikeresem a rá vonatkozó részleteket, majd fellapozom a könyvet, és megnézem, miféle gondolatokat, szavakat és cselekedeteket tulajdonítottam ennek a személynek. Hogy mi az, ami hivatalos papírokkal alátámasztott, és mi „az írói fantázia terméke”.

Ennek a nyilasnak három fia volt. A periratok szerint apjuk a városmajori ház kertjében lőni tanította őket, és egyikük azzal dicsekedett, hogy rendszeresen vesz részt Duna-parti kísérésekben, amely alkalmakkor maga is használja fegyverét. A nyilasok között sok fiatal- és kiskorú volt, erre utal a korabeli „nyilas suhanc” kifejezés és számtalan vallomás. Óvatos becslésem szerint csak a tizenkettedik kerületiek soraiban háromtucatnyian lehettek. Ugyanakkor olyan esetről nem tudok, amikor ilyen tizenkettedik kerületi fiatalt bíróság elé állítottak, vagy egy eljárás során legalább megneveztek volna. Így konkrétan ezt a fiút se tette felelőssé senki akár egyetlen zsidó életének kioltásával kapcsolatban. Akik a nyilasok után nyomoztak, nem tekintették feladatuknak, hogy elszámoltassák a fiatal- és kiskorú nyilasokat. Mintha született volna egy általános érvényű etikai döntés: nem a fiatalok felelősek azért, amit tettek. (Igaz, olyan ítélet sem született, amely kimondta volna, hogy egy nyilas szülő felelős az általa nevelt gyerek által elkövetett gyilkosságokért – holott ilyen ítéletet szép számmal hozhattak volna a bíróságok. De mindezen meggondolásokat árnyalja, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy a felnőtt nyilasok százait hagyták futni különféle ismert és csupán feltételezhető okok alapján.)

(A felelősség kérdése amúgy is élénken vitatott. A közelmúltban több ilyen beszélgetésbe, majdhogynem vitába keveredtem. Csakugyan, vannak, akik a felnőtt nyilasok tetteit se tartják erkölcsileg elítélhetőnek, mert, mint mondják, az őket ért hatások tették őket gyilkossá. Ezeket a mondatokat zárójelben tartom, mert engem inkább az esetek megismerése hajt, mint a megítélése, még ha a két irányultság nem is választható el tökéletesen egymástól. De az biztos, hogy a sokat idézett maximát, miszerint megérteni annyi, mint megbocsátani, a legkevésbé se érzem igaznak.)

A szóban forgó családban a legkisebb fiú körülbelül 1, a középső 3, az elsőszülött 12 esztendős 1944-ben. A kicsikről tehát nem kell feltételezni, hogy fegyvert használtak volna. Ami a nagyot illeti, az események idejében ő maga híresztelte, hogy megtette. Valószínűtlen, hogy alaptalanul dicsekedett, de mivel más nem rótt a terhére gyilkosságokat, és saját szavai is csak közvetetten terhelik, az Orgiában nem neveztem meg, és nem szerepeltettem elkövetőként. Nem vállalkoztam rá, hogy arcot adjak a kiskorú tömeggyilkosnak. Csak akkor csinálhattam volna meg, ha kitalált névvel ruházom fel, de az nem illett volna a regény rendszerébe.

A férfi, aki megkeresett, ennek a fiúnak az unokaöccse, a nevezetes tizenkettedik kerületi nyilas unokája.

Mindenesetre könnyebb olyasvalakivel beszélgetnem, akinek apja nem ölt embert. Hogy a nagyapja ölt-e? Az valószínű, de nem dokumentált, ezért az Orgiában más területekre irányítottam. Könnyít a dolgon az is, hogy beszélgetőtársam nem azonosul felmenőinek gondolataival és cselekedeteivel.

Elmeséljük egymásnak, kölcsönösen, amit a nagyapjáról tudunk. Trianon áldozata volt, mondom, mert az utódállamban, ahol fiatalkorát töltötte, nem hagyták boldogulni – legalábbis ő ezt állította, és miért ne lennénk jóhiszeműek, miért ne fogadnánk ezt tőle el? –, az anyaországban sem találta helyét mindaddig, amíg a budai nyilasok keblükre nem ölelték. Itt végre befogadták, sőt, fel is néztek rá, miután maga Szálasi a barátságával tüntette ki.

Nem mondhatnám, hogy kapva kap a mentegető magyarázaton.

Viszont kiderül a szavaiból, hogy az ostrom után nagybátyját – a 12 éves nyilas fiút – a család kimenekítette az országból, abba az utódállamba, ahonnan az apa származott, a még ott élő rokonokhoz. Körükben biztonságban felcseperedett, idővel a kommunista pártba is belépett a fia­talember. A tetthelyre talán sohasem tért vissza, de élete alkonyán memoár írására adta a fejét. Beszélgetőtársam nem tud róla, hogy 1944-es kalandjait is megörökítette volna a nagybácsi.

Az utca túloldalán, nem több, mint ötvenlépésnyire attól a háztól, amelyben az előbbi nagyapa élt a negyvenes években szép családjával, lakott egy másik férfi. Az ő unokája is megkeresett, és vele is beszélgettem. Ez más értelemben is átellenes oldal: az áldozatoké...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése