2020. május 16., szombat

(JOG)ÁLLAMI DIKTATÚRA? – AVAGY A KIVÉTELES ÁLLAPOT MIBENLÉTÉRŐ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MÉSZÁROS GÁBOR
2020.05.15.



...A hazai alaptörvényi szabályozás – amely a különleges jogrendi fejezetben felsorolja a különböző minősített vagy rendkívüli időszakokat – azt a célt szolgálja, hogy ha a rendes jogrend már nem alkalmas valamely rendkívüli helyzet kezelésére, akkor a jog által szabályozott olyan válaszlehetőséget biztosítson, amely megfelel az alapvető jogállami követelményeknek. Persze ebben a keretben lehetőség van az alapvető jogok időleges jelentősebb korlátozására, esetleg egyes jogok felfüggesztésére vagy éppen a hatalom koncentrációjára, de csak az Alaptörvényben meghatározott ideig és mértékig. Az egyes különleges jogrendek közötti szabályok nem variálhatók, ugyanis a rendelkezések között fokozatossági elv is érvényesül (az államot ért külső fegyveres támadás elhárítása és hatásainak kezelése értelemszerűen súlyosabb korlátozásokat és jelentősebb hatalmi koncentrációt tesz lehetővé, mint például egy árvíz kezelése). Ebben a tekintetben tehát nem arról van szó, hogy az alkotmány korlátlan hatalommal ruházna fel valamely állami szervet, hanem arról, hogy a kvázi diktatórikus hatalom jogilag korlátozott, időben pedig kötött.

A különleges jogrend tehát feltételezi azt, hogy a rendkívüli intézkedések bevezetésére csak akkor kerüljön sor, ha a rendes jogrendben biztosított lehetőségek kimerültek vagy elégtelenek (a rendes jogrend keretében biztosított lehetőségekről a korábbiakban itt írtam: Koronavírus és hatalom, ÉS, 2020/13., márc. 27.). Amennyiben pedig valamely különleges jogrend bevezetésre kerül, akkor az így kapott felhatalmazással kizárólag az alkotmányos kereteket betartva lehet eljárni. A 2020. március 11-én elrendelt veszélyhelyzet, valamint a március 30-án elfogadott, úgynevezett „felhatalmazási törvény” nem felel meg ezeknek a követelményeknek, a különleges jogrend és az annak során bevezetett intézkedések nincsenek tekintettel az alapvető jogállami követelményekre.

A veszélyhelyzet elrendelésére elviekben az Alaptörvény 53. cikke alapján került sor, de ténylegesen a katasztrófavédelmi törvény biztosítja a jogalapot, amely megoldás viszont alkotmányellenes. Veszélyhelyzet elrendelésére az Alaptörvény szerint az élet- vagy vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség, illetőleg ezek következményeinek elhárítása érdekében van lehetőség. Az Alaptörvény nem, de a katasztrófavédelmi törvény meghatározza azokat a konkrét eseteket, amelyek ebbe a tág körbe tartoznak, így például az árvíz-, belvízhelyzet, hóesés, hófúvás, földtani veszélyforrások, szélsőséges időjárási körülmények, veszélyes anyag természetbe kerülése, súlyos környezetkárosítás, radioaktív kiszóródás, sugárterhelés stb. Ugyanakkor a tömeges megbetegedést okozó humánjárvány vagy járványveszély nem tartozik az Alaptörvényben meghatározott és a sarkalatos törvényben részletezett egyik kategóriába sem. Az Alaptörvény rendelkezéseit kiterjesztve, erre vonatkozó felhatalmazás nélkül maga a törvény sorol fel egyéb eredetű veszélyeket, amelyek között már megtalálható a tömeges megbetegedést okozó járvány esetköre. Alapvető jogállami követelmény azonban, hogy a jogforrási hierarchia csúcsán lévő alkotmány rendelkezéseit alsóbb szintű jogszabály, így törvény sem írhatja felül, a katasztrófavédelmi törvény pedig éppen ezt teszi: túlterjeszkedik a felhatalmazáson. Vagyis a veszélyhelyzet elrendelésére alkotmányellenes szabály alkalmazásával került sor.

További garanciális követelmény, hogy a veszélyhelyzet során bevezetett intézkedések hatálya 15 nap, amelyet a kormány meghosszabbíthat, feltéve, hogy az Országgyűlés erre felhatalmazást ad. Ez a felhatalmazás (amely egyébiránt nem indokol törvényi, pláne nem kétharmados szabályozást) azonban – miként erre Gadó Gábor is rámutatott (Kívül az időn, ÉS, 2020/13., márc. 27.) – a már meghozott rendkívüli intézkedések hatályának meghosszabbítására vonatkozik. A „felhatalmazási törvényben” szereplő valamennyi jövőbeni kormányzati intézkedésre irányuló biankó felhatalmazás szintén alkotmányellenes, az Alaptörvény szövegéből ilyen típusú felhatalmazás nem olvasható ki. Egyébként nem is férne össze a különleges jogrenddel kapcsolatos alapvető garanciális, jogállami követelményekkel. Ez a törvény ráadásul az alkotmányos kereteken is túl biztosít jogköröket a kormánynak, ugyanis az Alaptörvény és a már hivatkozott katasztrófavédelmi törvény megjelöli mindazokat az intézkedési lehetőségeket, amelyek veszélyhelyzet során bevezethetők. A releváns kétharmados szabályok külön törvényi felülírása, azok formális módosítása nélkül szintén túlmegy az alapvető alkotmányossági követelményeken. A „felhatalmazási törvény” tehát nem adhatott volna többletjogosítványokat a kormánynak, nem írhatta volna át az alaptörvényi szabályokat.

A fentiek alapján joggal merülhet fel az olvasóban a kérdés, hogy ha a különleges jogrendi szabályok lényege a különleges helyzet kezelésén túl olyan garanciák érvényesítése, amelyek biztosítják a demokratikus működést a válság elmúltával, akkor ezeknek a szabályoknak a meghaladása mit jelent a mindennapi életünkre lefordítva. A válasz az, hogy nem jelent jót. Azt írtam, hogy a különleges jogrend időleges alkalmazása egyfajta jogállami diktatúra, hiszen jelentős hatalomkoncentrációt biztosít, egyúttal lehetővé teszi az intézkedésre jogosult (jelen esetben a kormány) számára a gyors és hatékony kezelés érdekében a már-már diktatórikus hatalmat, de mindez azért marad a jogállamiság keretei között, mert mégis leírt, alkotmányi szabályok szerint kell ezzel a hatalommal élni. Ha nem így tesz, akkor tényleges célja a korlátlan hatalom biztosítása: a leírt alkotmányos szabályok (melyeket egyébként maga „gránitszilárdított” az Alaptörvénybe) semmilyen tiszteletre nem számíthatnak, a kormány innentől már a jogállamiság formális követésére sem hajlandó. Ne feledjük, pár éve még az volt az úgynevezett „jogállamiság” fokmérője, hogy a politikailag fontos kérdéseket egyszerűen az Alaptörvény módosításával tették az alkotmányosság részévé, egyúttal pedig hivatkozási alappá: „Lám, benne van az Alaptörvényben, így annak szellemiségében kell működnünk.” Így vált alkotmányjogunk részévé az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény-módosítással kapcsolatos korlátozott felülvizsgálati jogköre, a megújult családfogalom vagy éppen a hajléktalanság kriminalizálását lehetővé tevő, közterületen történő életvitelszerű tartózkodás tilalma. Ezek a módosítások a látszat-jogállamiság biztosítékai, céljuk az, hogy formálisan jogállami mázat adjanak az egyébként tartalmukban alkotmányellenes intézkedéseknek.

A különleges jogrend kihirdetése, majd a biztosított alkotmányos lehetőségektől történő eltérés és a példátlanul korlátlan – alkotmányellenes – felhatalmazással a kormányzat szintet lépett, ami azt is jelenti, hogy immáron a jogállamiság látszatának fenntartása sem fontos. Az az út, amin a hazai alkotmányjog „fejlődése” elindult, nagyon is sötétnek mutatkozik. Ha arra gondolunk, hogy a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésével és annak egyébként jogalap nélküli fenntartásával megtörtént a kivételes állapot fokozatos beépülése a jogrendünkbe, akkor a mostani intézkedések alapján azt állíthatjuk, hogy immáron a kivételesség vált állandóvá, és a korlátlan hatalom birtokosától függ az, lesz-e esély a demokratikus visszarendeződére. A migrációs nyomás eltűnésével is fenntartott veszélyhelyzet azt prognosztizálja, hogy a járványveszélyre hivatkozás folyamatos rendeleti kormányzást fog fenntartani előre nem látható ideig, arról nem is beszélve, hogy az esetleges gazdasági válság kezelésére is – ne legyenek illúzióink – a különleges jogrend lesz a kormányzati válasz. A minap valahol azt lehetett olvasni, hogy a válság elmúlásával főként a nyugati országokban ismét feléledhetnek a rendszerellenességükről ismert terrorszervezetek. Kész szerencse, hogy a hatodik Alaptörvény-módosítás új különleges jogrendként bevezette a terrorveszélyhelyzetet. Már most kijelenthetjük: meg vagyunk mentve.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése