2019. augusztus 10., szombat

MIT VISZ A JÖVŐ? PROGRAMOK, AKCIÓK EGYMÁS HEGYÉN-HÁTÁN

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: PETSCHNIG MÁRIA ZITA 
2019.08.09.


Mi van? – kaptam fel a fejem a vezér tusványosi beszédét hallgatva. No nem akkor, amikor álfilozófiai köntösbe bújt új szerepét próbálgatva érthetetlen fejtegetésekkel múlatta az időt, hogy ne kelljen arról beszélnie, ami a senki által nem kért, általa végrehajtott második rendszerváltás következményeként az országban ténylegesen előállt. A rendszerét alkotó „keresztény szabadság” kiemelése mellett egyszer csak belevágott abba, hogy a nyugat-európai növekedés lassulása miatt a jövő év első felében újabb akcióprogramot fognak meghirdetni, sőt, ha szükséges, egy másikat is a második félévben. „Ennek a megtervezése, kidolgozása az, ami a következő évben Magyarországon elsősorban történni fog” – zárta le ezt témát a nagyfőnök. Tény, hogy az utóbbi években Orbán nem a parlamentben, még csak nem is Várkert Bazárban, hanem egy másik országban, Tusványoson adja elő a terveit, és a dolgok valóban aszerint történnek. Az újabb akcióprogramok meghirdetését ezért komolyan kell vennünk.

Kiszámíthatatlan, Patyomkin-féle költségvetés


De hát akkor mi is van? Hogy áll a helyzet? Hiszen csak a minap fogadta el a parlament a jövő évi költségvetést, s máris úgy néz ki, hogy felül kell írni?

Orbánék az utóbbi években arra hivatkozva nyújtják be tavasszal a következő évi állami költségvetést, hogy így kiszámítható lesz a gazdaság és a lakosság számára a kormányzati politika. Ám ez az érvelés korántsem állja meg a helyét. Egyrészt, mert az előrehozott költségvetés-készítés óta a magyar költségvetés teljesen átláthatatlanná, követhetetlenné lett. Az előirányzatok ugyanis nem a tényszámokra (várható tényszámokra), hanem a tényleges folyamatok által felülírt, előző évi tervszámokra épülnek. Ebből olyan költségvetés képződik, aminek semmi köze a ténylegesen várható be- és kifizetésekhez, vagyis reálisan semmiről nem tájékoztat, egyszerűen csak van, mert állami költségvetésnek lennie kell, különben nem kapnánk pénzt Brüsszeltől. Ezt a Patyomkin-féle költségvetést aztán a kormány tetszés szerint alakítja, amire minden felhatalmazást megadott magának. Élve is ezzel minden évben rendre olyan döntések születnek, amelyek keresztbevágják az elfogadott költségvetést. Az ideit például a családvédelmi tervvel.

Az előrehozott költségvetés-készítés nem a kiszámítható kormányzati munka letéteményese, hanem az időközben felmerült kormányzati ötletek finanszírozásának biztosítéka – minthogy az utóbbi években a tényleges bevételek jóval a tervezett felett teljesültek (az alátervezett adatok évek óta egymásra halmozódnak). Így kerülhetett sor többedszer is év végén annak a több százmilliárd forintnak a kiszórására, ami főként sport- és egyházi, valamint közvetlen politikai célokra ment, beleértve a határon túli intézmények masszív extra spendírozását is.

Ám arra még nem volt példa, hogy heteken belül megtorpedózzák az elfogadott költségvetést, mint történt ezúttal, ami amellett, hogy összevissza kapkodó kormányzati munkára utal, két kérdést mindenképpen felvet. Egyrészt noha a költségvetési törvényjavaslat indoklásában szó volt a korábbiaknál várhatóan kedvezőtlenebbül alakuló uniós konjunktúráról, miért nem vették figyelembe ennek hatását a költségvetést megalapozó alappályában? Nemhogy csökkenő, de erősödő exporthúzást feltételeztek. Talán azért, és ezzel függ össze a másik kérdés, mert ez idő szerint 2020-ra az IMF-től az OECD-ig és az Európai Bizottságig mindenki jobb világgazdasági konjunktúrát prognosztizál az ideinél. De még a Magyar Nemzeti Bank júniusban megjelent prognózisában is az szerepel, hogy 2020-ban javul a magyar gazdaság külső piacainak felvevőképessége, ami az ideinél erősebb exporthatást tesz lehetővé a GDP-ben.

Mi a gond akkor? Van egyáltalán gond a magyar növekedési pályával? Hát van, csak nem ott, ahol azt a miniszterelnök látja, pontosabban láttatni akarja. A külső körülmények kedvezőtlenebbre fordulása a becsatlakoztatható uniós források erejének csökkenéséből (mert szíveskedtek korábban mindent kiszórni), és nem a külső konjunktúra romlásából fog következni. Aki persze nem ismeri el az uniós pénzek magyar növekedésben játszott szerepét, az – ha következetes, márpedig ebben Orbán következetes – nem beszél erről. Arról meg végképp nem, ami a növekedés belső tényezőinek gyengeségéből következik, a munkaerőforrások kimerüléséből, az unió átlagánál jóval alacsonyabb magyar termelékenységből, a lepusztított oktatásból, a minősíthetetlen egészségügyi rendszerből, a piacgazdaság működését akadályozó, politikai indíttatású fékek megépítéséből. A felsorolt okokból adódóan ez idő szerint az ideinél kisebb magyar növekedést jelez jövőre valamennyi prognózis, beleértve a jegybankét is, amely júniusban egy százalékpontos növekedéslassulást vetített előre. A kormány viszont változatlanul négy százalék körüli ütemet akar, talán ezért lettek belengetve az újabb akcióvédelmi programok, amelyek tartalma – Orbán Viktor véleménye szerint – a versenyképesség erősítése kell hogy legyen.

Most már csak az a kérdés, miért kellenek újabb programok a versenyképesség erősítésére, amikor azokkal már tele van a padlás, és miért nem vették figyelembe azokat a jövő évi költségvetés összeállításakor...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.