2020. január 20., hétfő

RÁLÁTÁS A HALÁLRA - A MASLOW-LÉPCSŐK TETEJÉRŐL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: MAROSÁN GYÖRGY
2020.01.17.


...A történelmi fejlődés itt Európában váltott „sebességfokozatot”. Kontinensünk – sokat idézett – megkülönböztető jellegzetességét így foglalta össze a tudós: „Európát a törvény kormányozza, Ázsiát a hagyomány vezeti, Afrikát a szeszély irányítja” (K. Linne). Az európai sikermodellt több, egymásra épülő intézmény – a törvények hatalma, a magántulajdonon alapuló gazdaság, a piac által szabályozott kereskedelem, a liberális demokrácia és az egyének szélesülő jogai – rendszere alkotta. Ennek hatására lendült neki és ívelt meredeken felfelé az európai civilizáció életgörbéje. Világunk fokozatosan biztonságosabb és kényelmesebb lett. Egyre több ember előtt nyílt meg az út felfelé. A felemelkedés „lépcsőit” a XX. században Maslow „piramismodellje” tette jól láthatóvá (Maslow, A.: A Theory of Human Motivation, 1943).

Maslow az emberi szükségletek hierarchikus rendszerét rajzolta fel. Legalul az alapvető fiziológiai szükségletek helyezkednek el, ezek fölött a biztonság szükséglete van, erre a szeretet szükséglete épül, majd az elismerés szükséglete következik, és végül legfelül – a piramis tetején – az önmegvalósítás szükséglete található. A lépcsőfokokat a gazdasági és a társadalmi fejlődés fokozatosan formálta ki. A biztonság szükségletét a letelepedés, a földművelés és az állam létrejötte elégítette ki. Az élet ekkortól vált kiszámíthatóbbá, bár a biztonság még évszázadokig törékeny volt. A társas szükségletet eredetileg a család biztosította, ám az egyén fokozatosan egyre több társulás – iskola, munkahely, gyülekezet, politikai csoport és baráti társaság – tagjává vált. Életének nélkülözhetetlen feltétele lett, hogy a közös munkába bevonják, a csoportban szerepet kapjon, a kocsmában odainvitálják, a gyülekezetben helyet szorítsanak neki. Az elismerés az egyénnek azt az elvárását fejezte ki, hogy a sokféle közösség ne csupán tagjává fogadja, de teljesítményét, személyiségének értékeit elismerve, feljebb léptesse a társadalmi hierarchiában, és magasabb státusszal, vezető pozícióval jutalmazza.

Az életgörbe gyorsan emelkedő szakasza által kínált perspektíva először a fejlett társadalmakban – mindenekelőtt az USA-ban – vált az átlagemberek számára is elérhetővé. A polgárok az „amerikai álom” bűvöletében el is kezdtek felkapaszkodni a szükségletlépcsőkön. A státuszpreferencia – belső „iránytűként” – ösztökélte az egyént: kövesse vágyait, és váljon mindenki által elismert személlyé. A Maslow-lépcsők pedig szinte mozgólépcsőként emelték az egyént mind magasabbra. Az elmúlt század fejlett társadalmaiban az egymást követő nemzedékek mindegyike jobban élt, mint szülei, fogyasztása kifinomultabb, élete pedig kellemesebb lett. A XX. század utolsó évtizedeiben azután – a biztonság növekedése, a fogyasztás bővülése és az életminőség emelkedése miatt – a társadalom többsége bebocsátást nyert a fogyasztói paradicsomba. A boldogságjavak kínálata áttekinthetetlenné szélesedett, és ez olyan várakozást alakított ki az egyénben: bármely szükséglete, bármely pillanatban kielégíthető, és ragaszkodjon is ehhez.

Az üzlet felismerve a kifinomult kényelem igényét és az elismerés leküzdhetetlen vágyát, egyre magasabb presztízsértékűnek feltüntetett márkákat kínált föl. A fogyasztó viselkedését már nem valóságos szükséglete, hanem az elismerés iránti vágya vezérelte. Azért vásárolta meg és aggatta magára a megfelelő szimbólumokkal ellátott dolgokat, mert így tekintélyes személynek látszott, aki elvárhatta az elismerést. Ám a XX. század vége felé az életfeltételek évszázados javulásának trendje váratlanul megtört. A termelékenység növekedése ellenére a jövedelem stagnálni, az egyenlőtlenség pedig újra növekedni kezdett. A fogyasztásnövekedés előidézte boldogságnövekedés fokozatosan csökkent, és a 90-es évektől a „határboldogság” gyakorlatilag nullává vált. Az üzlet sikerrel terelte el a polgár figyelmét az önmegvalósítás szintjéről, aki „letáborozott”a negyedik lépcsőfokon, és életét a fogyasztás egyre őrültebb divatjai követésének szentelte.

Ez az oka, hogy a XXI. századba érkezve – annak ellenére, hogy a fenntarthatóság a túlélés feltétele – az életgörbe mégsem simult bele a növekedés nélküli, stabil pályába, hanem „túllőtt”. Ez összeomlások és ezek kiigazításának váltakozó kríziseit vetíti elénk. Csak remény, hogy ezek csillapodásával ránk köszönt a stabilitás. Az életgörbe szakaszváltásának küszöbére érkezve ugyanis a társadalom gyökeresen felbolydult. A komfortzóna bősége és biztonsága „szétfeszítette”a – korábban végső menedéket jelentő – családot. A házasságok gyengülnek, a gyermekek elvándorolnak, és a család tagjai egyre lazábban kötődnek egymáshoz. Az individualizmus ellenállhatatlanul terjed. Az Y- és a Z-generációk a self-partnerség (Emma Watson) életstratégiáját kezdik követni. Ám az interneten őket „követő” számtalan ismerős ellenére a legtöbben mégis „társas magányban” élik életüket.

Ebben a helyzetben alapvetően új jelentést kapott az elmúlás...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése