2019. június 12., szerda

SEMJÉN PORNÓT ADNA A NÉPNEK, NÓGRÁDI PARTIBA VÁGNÁ A SZÉPSÉGKIRÁLYNŐT

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.06.12.


Rogán Antal mellett Semjén Zsolt jegyzi azt a törvényjavaslatot, amely úgy módosítaná a médiatörvényt, hogy megengednék a tévécsatornáknak, hogy – igaz, kódolva – esténként pornóműsorokat sugározzanak. Sokan megütköztek azon, hogy a kereszténydemokraták szent embere ilyen frivol elképzeléshez adta a nevét, de vannak, akik szerint Semjén pornóügyben tett szerepvállalása mögött nemes elgondolás áll, jelesül az, hogy a családbarát kormány ily módon is segítené a több magyar gyerek születését.

Ha így is volna, akkor innen üzenjük Semjén Zsoltnak, hogy valamit nagyon benézett. Azoknak, akik késő este a pornócsatornákra tévednek, nem a nemzet felvirágoztatásán és új magyar állampolgárokkal való bővítésén jár az eszük, hanem valami egészen máson, olyan valamin, aminek semmi köze a kormány által elvárt demográfiai változáshoz. A több gyerekhez nem pornó kell, hanem a mostaninál nagyobb létbiztonság, a jelenleginél versenyképesebb jövedelem, és úgy általában, kiszámítható egzisztenciális viszonyok.

Nem ez az első eset, hogy a keresztény értékrendre oly büszke Fidesz holdudvarának valamely prominense morálisan ingoványos talajra téved. Nógrádi György, a Fidesz biztonságpolitikai szakértője tavaly novemberben arról beszélt, hogy ő bizony befogadna menekültet a lakásába. Annyi volna a feltétele, hogy a befogadandó menekült olyan jól nézzen ki, mint az ukrán szépségkirálynő. És ezt a szép menekült nőt – Nógrádi György elmondása szerint – két-három hét elteltével átvenné a baráti köre...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.