2019. június 10., hétfő

TGM: MAGYAROK ÉS ROMÁNOK EGYÜTT ÉS KÜLÖN

MÉRCE
Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.06.09.


Az úzvölgyi katonatemető körülötti konfliktus sokadszorra bebizonyította azt, amit bárki megtapasztalhat árvíz, földrengés, aszály esetében: mind az állam, mind a civil társadalom csődöt mond, ha igazán baj van.

Ebben az ügyben csődöt mondott a romániai kormány: belügyminisztérium, csendőrség, titkosszolgálat, sírgondozó hivatal, műemlékvédelem, az állam regionális és helyi szervei is csődöt mondtak (a megyei és községi tanácsok meg a vezetőik), csődöt mondott a görögkeleti (ortodox) egyház, a romániai magyarok országos érdekképviselete (amely egyben parlamenti párt, tehát az állam része), csődöt mondott a sajtó, csődöt mondott a magyar és a román diplomácia.

Mindezek – politikai vezetés, közigazgatás, képviseletek, szakmai szervezetek – a saját rosszul fölfogott (olykor csak képzelt) érdekeiket követték, és különféle okokból tüzelték a roncsoló és emberellenes indulataik csapdájába zuhant embertömegeket. Nem szólva arról, hogy a román támadás stratégája szolgálaton kívüli csendőrtiszt (a román csendőrség volt országos parancsnoka!) volt, Sebastian Cucoş, számos romániai tüntetés brutális szétveretője, több forrás szerint a belügyminiszter bizalmasa – akiről azt írja Ciprian Mihali, hogy „mare pupător de icoane şi drapele” [„szentképek és lobogók nagy puszilgatója”], az újfasiszta focihuligánok ismert védnöke – , no meg (bár ez inkább tragikomikus) fölbukkant a helyszínen Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes, akinél rosszabb hírű és népszerűtlenebb kormánypolitikus aligha akad. Ám a mindenfajta diszkrimináció iránti vonzalma és nacionalizmusa tekintetében nem áll fönn kétség.

De ott volt Mircea Chelaru tábornok is, volt vezérkari főnök, a román katonai kémelhárítás korábbi parancsnoka (!). (Update: azóta már volt kisebb szélsőjobboldali tüntetés Budapesten a román nagykövetség előtt, és állítólag újabbak készülnek. S ebben a hangulatban közöl a magyar Miniszterelnökség irredenta térképeket a Twitteren: ez ellen élesen tiltakozott Marjan Šarec szlovén miniszterelnök és Borut Pahor szlovén köztársasági elnök. Azóta a román külügyminisztérium is dühösen protestált, majd a horvát külügy és a horvát sajtó is kikérte magának a magyar kormány irredentizmusát. „A kelet-európai kisállamok nyomorúsága” – ez volt Bibó István híres esszéjének a címe.)

Az etnikai-nyelvi többség oldalára állt – és nem a teljes romániai Staatsvolkkal, az alkotmányos-politikai közösséggel szolidáris – román nemzetállam felelőssége nagyobb, mert nagyobb az ereje és a befolyása.

A temető körül előkerültek a nemzeti-etnikai konfliktusok összes baljós-tragikus kellékei: a lobogtatott nemzeti és regionális zászlók, a sírkeresztek – la terre et les morts, a föld s a holtak, ahogyan az Action Française régi sovinisztái szokták volt mondani – , a háború emléke és a szimbolikusan újrajátszott háború, az éjszakai őrtüzek, az imák, az esküvések, a himnuszéneklések, a népviselet militáns használata, a gyűlölet és a megvetés durva szavai elkeverve az áhítat és a gyász hangjaival, majd végül a testi erőszak, s aztán persze a harag könnyei. És a kölcsönösen meggyalázott sírok, a „másik fél” kegyeletének kegyetlen megcsúfolása.

Mindegyikben így vagy úgy részt vettek „közületek” vagy „közületek” ismert képviselői. A videók és fényképek elterjedtek a világhálón és az ún. közösségi médiákon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése