2019. június 10., hétfő

A MAGYAROK MEGÁLLÍTANÁK A GYILKOS ROBOTOKAT, A NAGYHATALMAK RAGASZKODNAK HOZZÁJUK

QUBIT
Szerző: BODNÁR ZSOLT
2019.06.07.


A gyilkos robotok megjelenését a hadviselés harmadik forradalmának is nevezik, a puskapor és az atombomba után. Előbbi a távolsági harcot, utóbbi az elképzelhetetlen tömeggyilkosságot tette lehetővé, a gyilkos robotok pedig a gyilkolás felelősségétől is megszabadítanák az embert.

Gyilkos robotnak nevezik azokat a fegyvereket, amelyek emberi közbenjárás nélkül választanak maguknak célpontot, és hajtják végre a támadást. Ezeket másképp halálos autonóm fegyverrendszereknek (lethal autonomous weapons, LAWs) is szokás nevezni, a lényeg, hogy olyan mesterséges intelligenciával rendelkező gépek, amik emberi utasítás nélkül ölnek.

Hogy kell-e félnünk tőlük, és hogy mit tesz a világ azért, hogy ne kelljen, azt a CEU-n csütörtökön tartott, Let's Stop Killer Robots Before It Is Too Late című előadáson ismertette a Campaign to Stop Killer Robots (CSKR) nevű, több mint 110 jogvédő és tudományos szervezetből álló mozgalom két magyarországi képviselője, Bíró Dalma és Vitrai Barbara.

Nyílt levelekkel kikövezett út vezetett az ENSZ-be:...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.