2019. június 10., hétfő

SZELLEMTÁNC MAGYARORSZÁGON

FORGÓKÍNPAD BLOG
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.06.


...De mi köze ennek Magyarországhoz? Az, hogy egy létező, fennálló, reális problémára kerestek misztikus és irracionális választ a lakoták, mivel racionális választ saját gondolkodásuk, kultúrájuk alapján nem találtak. És vesztettek. Magyarországon ugyanilyen létező, fennálló és reális probléma a devizahitelek kezelése, ami érdekes módon minden politikai tényező számára kizárólag választási kampány idején fontos, egyébként vagy a szőnyeg alá söprik, vagy hazudoznak az ellene hozott intézkedésekről. Az Európai Unió Bírósága hozott ugyan egy döntést idén március 14-én, ami irányadó lehet egyes esetekben, ezt aztán minden konjunktúralovag felfújta, és megpróbált ennek alapján politikai tömegbázist teremteni. Arról van szó, nagyon egyszerűen fogalmazva, hogy csak akkor semmisíthetőek meg a hitelszerződések, igaz, akkor visszamenőlegesen is, ha az árfolyamkockázattal kapcsolatban tisztességtelen szerződési feltételt tartalmaztak. Ennek a fogalmába az is beletartozik, ha nem figyelmezették a szerződő felet magára az árfolyamkockázatra. Na, akkor például valóban megsemmisíthető a hitelszerződés. De más esetben nem.

Ezt aztán majdnem mindenki félreolvasta, részben, mert félre is akarta olvasni, részben, mert képtelen volt értelmezni. És így kerülhetett elém a különös, „UCC Hatályos Nemzetközi Törvényrendelet” című, jobb híján misztikus iratnak nevezhető valami, amit kétségbeesett emberek tömegei osztogatnak a világhálón, főleg a közösségi oldalakon. Pedig szemenszedett hazugság az egész tengerikígyó-hosszúságú áljogi blöff, egy mondat igaz belőle maradéktalanul, az alcíme, mely szerint „A jogismeret hiánya senkit sem mentesít a jogi következmények alól”. De nem ám. És a hamis jogismeret sem. De idézzük az iratot!

...
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.