2019. június 10., hétfő

MINDIG VÁLTOZÓ ELLENTMONDÁSOK

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.06.09.


Azt hiszem, teljesen természetes reakció az, amibe belesodródunk. Amikor elkezdtünk dolgozni ebben a problémában, sokkoló volt megtapasztalni a gyerekszegénységet, a teljes kilátástalanságot. Szép íve volt a probléma megértésének ahogy haladtunk ebben, és haladunk ma is, hiszen a mindig változó társadalmi közeg, amibe ez az egész ezer szállal be van kötve, újabb és újabb, eddig nem látott viszonyulásokat, helyzeteket teremt.

Annyi minden változott tíz év alatt! Amikor kezdtük, még elvétve volt mobiltelefon a szegregátumban. Ma már a fogyasztói világ hatására, nincs család, ahol ne lenne. Az internetelérés biztosítása, ami a programunk elején kimagasló eredménynek számított, ma már általános. A facebook elképesztő karriert futott be itt is, bár hatását inkább negatívnak, mintsem pozitívnak látom. Elhozott ide az online elérés olyan tartalmakat is, amihez eddig nem férhettek hozzá. Olyan példákat, amelyek nagyon erősen hatnak náluk. Olyan karrierek, életutak emelődnek követendő példává, amiben a legfontosabb érték a pénz. A mímelt gazdagság hatását pedig a facebook sokszorosan megerősíti.

Persze lehet, ez csak számunkra, akik másképp szocializlódtunk, nekünk nem kerek. Nyilván el is kell fogadnom, mert tulajdonképpen érthető, szegénynek lenni nem jó, és ezerrel meg kell élni azokat a pillanatokat, amikor legalább másokkal el lehet hitetni a gondtalan gazdagságot. De ami nem igaz, ami hamis, arról biztosan tudom, hogy nem fog jól hatni.

Küzd ezzel a “mit mutatok?” kérdéssel sok ember, mert sok minden nem jövedelmi viszony, vagy iskolai végzettség függvénye. A közösségi média arra van kitalálva, hogy az emberek megosszanak másokkal ezen keresztül bármit, amit lényegesnek tartanak. Posztolják hát a főztjüket, kocsijukat, ruhájukat, műkörmüket, virágcsokrukat, macskájukat, kedvenc versüket, szerelmüket, megszületett gyermeküket, a velük történt jó dolgokat, vagy szeretteik halálát, megosztanak cikkeket, véleményeket írnak dolgokról, vagy kiteszik a fotójukat arról, hol jártak éppen, és ott mit ettek, vagy ittak, és még annyi mást. Információt közöl mindenki magáról, vagy véleményt a világról (ami persze szorosan összefügg), ki mit tart fontosnak. És mivel a tömegeket ezen a csatornán könnyebb elérni, természetes, hogy teret hódít itt magának a reklám, és a politika is. Hírforrás is lett, hiszen az online média is él itt, a facebookon, sokan innen tájékozódnak a világ történéseiről. Egyszóval: meghatározó lett ez az egész, mindenhol, a szegénységben élők körében is.

Magamban persze remélem, hogy változik majd az egész, hiszen folyamatosan tanuljuk a közösségi média használatát. Egyre jobban értjük a személyes szféra fontosságát, érzékeljük a nehézségeket, amit egy-egy poszt vagy fotó okozhat, és ez óvatosabb, figyelmesebb, felelősségteljesebb közösségi média fogyasztóvá teszi az embereket. Egyre többen ismerik a “lájkvadász” oldalakat, és el tudnak igazodni az álhírek és valódi hírek világában, ellenállva a manipulációnak. De nem mindenkire igaz ez. Vannak, akik erre képtelenek, és ezt a legvédtelenebb társadalmi csoportot olyan irányokba tolhatja el a facebook, amelyet nem irányít senki, egyszerűen gerjed, húz, beépül az amúgy is negatív problémahalmazba.

A szegénységben ugyanis sok minden másképp alakul. Az egyik dolog az alapkészség- és alapműveltséghiány, ami meghatározza a digitális térben élés mikéntjét, és egy másik a mentális állapot. Mindezek pontosan tükröződnek abban, ki, mit posztol. Világosan látszó szubkulturális jelleget ölt az egész.

Próbálom értelmezni, minden esetben, miért lehet a facebook ennyire erős hatású náluk, akikkel mi dolgozunk, és hogyan húzza ez az egész problémát mélyebbre. Merthogy nem segít egy másfajta életcél kibontásában, az tuti. Viszont ezerrel épít egy látszatvilágot, amiben eltorzul minden, és értelmezhetetlenné válnak olyan célok, amelyeket együtt fogalmaztunk meg velük, amelyeket naponta újra beszélünk és akkor, ott, megerősítenek abban minket, hogy igen, értik, és akarják. De rövid idő múlva már más hatás működik. És ez erősebb, könnyebb, szebb, a vágyakat kielégítőbb, mint a mi alternatívánk.

Csak egyetlen példa, ebből talán érthetőbbé válik. Amikor elkezdtük, még nem voltak a születésnapok megtartva a gyerekeknek. Itt, ebben a blogban is írtam a torokszorító történetet, amit átélhettem, mikor az iskolából hazatérő nagyobb testvér, a jobb társadalmi státuszú osztálytársának szülinapi köszöntésén az osztályban kapott egy szem bonbont hazavitte, és kettéharapva, megosztotta a testvérével. Ugyanez a család ma sem él jobban. Ugyanaz a lakhatási szegénység sújtja őket, semmi nem változott, csak a gyerekek száma lett magasabb. Ma a születésnapi torta náluk is ott van. Örülhetnék, persze, hogy milyen szuper…hiszen ezt akartuk, hogy a gyereknek szülinapja legyen. Sok gyerek nem is tudta, hogy ez ünnep lehet. Az ő ünnepe. Ezért kezdtük a baba-mama klubban a szülinapi köszöntéseket, és ha van lehetőségünk, a tanodában és az iskolában is megszervezzük.

Sokan persze nem tudják ezt ma sem beemelni a családba. De vannak, akik igen, sőt “túltolják”. A 4-5 ezer forintos, vagy még drágább torták megrendelésével. Hiába tanítunk tortasütést a Főzőklubban, nem kell. Mert nem a torta a lényeg, hanem a Torta, ami díszes, mesefigurás, fotóval díszített, de leginkább drága, és amit aztán lefotózva ki lehet tenni a facebookra, bizonyítandó, hogy telik rá. Hiába keresek ezekhez kötődve más, a gyerekről szóló tartalmakat, nem igazán találok. Másoknak szól az üzenet. A többieknek, akikkel kapcsolatban vannak, akik nyilván ugyanabban a társadalmi pozícióban vannak.

És így megy ez egyre több dologgal. Számunkra érthetetlen vásárlások vannak az olyan családokban, ahol a lakhatási szegénység, vagy az eladósodás mértéke meghatározó. Ahol tudjuk, a hónap második felében nincs pénz már megfelelő ételre sem. Ebbe a kilátástalan életbe bemelődött a csomagküldő szolgálat is, a megrendelt holmikkal. Vannak, ahol egy családi eseményre hidegtálakat rendelnek, holott régebben megfőztek, és töredékéből kihozták az eseményt.

Jobban élnek az emberek? Nos, ezt nem igazán lehet érzékelni.De az itt luxusnak, vagy inkább értelmezhetetlennek számító, kifele gazdagságot mutató dolgok mégis felbukkannak.

Vezet persze a mobiltelefon, de van elektromos bicikli, drága televízió, márkás sportcipő, stb., sok holmi az árával együtt kiposztolva, hogy kétsége ne legyen senkinek, milyen drága volt. Ami meg ára nélkül van, azt jobb, ha nem firtatjuk, honnan van, az “üzletelés” egy külön túlélési stratégia. Ráadásul, ha tehetik, kétszeres, háromszoros árat mondanak a frissen szerzett holmik mellé a faluban, hogy még nagyobbnak tűnjön a dolog.

Azért az mennyire szomorú már, mikor kiposztolják a megvásárolt húsmennyiséget is, hiszen, akinek húsra telik, az nem szegény. Meg gyakran a pénzt is kiteszik, amit fizetésképp valahol megkaptak.

Mi meg, segítők, akik szeretnénk beosztóbbá, tervezővé tenni őket, elkeseredve nézzük a facebook posztokat…mert tudjuk, hogy mennyi helye lett volna ennek a pénznek, amit erre fordítottak. Mert ismerjük a helyzetüket, hogy közben pl. behajtócéges vagy más tartozások sora sújtja őket, talán épp az ilyen vásárlások hozadékaként. Olyan mértékben, hogy esélytelenek valaha kimászni belőle. Mi pontosan tudjuk, hogy a látszólag “laza”, gondtalan életstílust sugalló fotók és a valóság között óriási szakadék feszül. Ők pedig nem értik, nem érzik, hogy ez így nem jó.

De azt gondolom, hogy talán ez is egy fázis. Át kell esni ezen is. Amikor nem volt semmi, csak a “nincs”, akkor nem volt fontos semmi. Most sincs több, de már ott van, hogy “mást akarok mutatni”. A mai világ ezt támogatja. A látszatot, a talmi csillogást. De el fog jönni a pillanat, hogy a valóságos, más értékekkel teli élet fontosabb lesz, mint az anyagiak mutogatása. El kell jönnie. De sokat kell még dolgoznunk rajta. Türelemmel, megértéssel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése