2019. június 10., hétfő

MOST MÉG MAGA ORBÁN VIKTOR SEM TUDJA, HOGY MI TÉVŐ LEGYEN

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2019.06.10.


Orbán Viktor kivár. Ez jelentheti azt is, hogy tanácstalan, azt is, hogy tehetetlen, de azt is, hogy több variáció közül próbálja kiválasztani azt, amely számára a legkedvezőbb lehet a következő években. A legvalószínűbb variáció ez utóbbi, ám tény, hogy közel tízéves kormányzása óta még nem került ilyen nehéz helyzetbe. Most ugyanis mérlegelnie kell, hogy a várható veszteségek közül melyik lesz számára a legvállalhatóbb. Ide vezet, ha egy politikus elszámolja magát egy fontos választás előtt.

A helyi Fidesz szervezetek vezetői a kormánysajtóból értesülnek arról, hogy pártjuknak éppen mi az álláspontja egy-egy fontos kérdésben. Olyan most a Fideszt övező erőtér, mint a hektikusan változó forintárfolyam, hiszen igazából senki sem tudja, ki és mi rángatja a szálakat, csak az a biztos, hogy percről percre változik a helyzet. Egyik nap még fontos a néppárti tagság, másnap már inkább a populisták felé nyitna a kormány, egyik nap még felfüggesztik a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, másnap benyújtanak egy olyan jogszabályt a törvényhozásnak, amely lényegében megszünteti a Magyar Tudományos Akadémia függetlenségét.

Ez már több mint pávatánc, ez olyan részeges dülöngélés, mely mögött kevés tudatosságot lehet felfedezni. Amíg nem válnak egyértelművé az erőviszonyok az EU-ban, amíg nem választják meg az új bizottsági elnököt, amíg nem teszik világossá a Fidesz számára, hogy milyen feltételekkel maradhat az Európai Néppárt tagja, addig várhatóan maradni is fog ez a random viselkedés Orbán Viktor kormányától. Közben nyilván gőzerővel gyártják a különböző kommunikációs stratégiákat propagandaközpontban, hogy amikor eldől, milyen irányba mozdulnak el a dolgok, kidolgozott kommunikációs stratégiával rendelkezzenek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.