2019. július 26., péntek

ÉLET ÉS IRODALOM 2019/30. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: ÉS
2019.07.26.


I N T E R J Ú

Kőszeghy László: Megszabadulhatunk a dehumanizációtól?
Beszélgetés Maria Kronfeldner filozófussal

F E U I L L E T O N

Váncsa István: Három bevert tojás 
 
K R I T I K A

Károlyi Csaba: Kilenc zár

Kolozsváros. Irodalmi ka­lauz. Összeállította és szerkesztette Balázs Imre József és Daray Er­zsébet. A térképeket válogatta és kötetbe szerkesztette Bartos-Elekes Zsombor. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2019, 328 oldal, 3999 Ft

Kolozsvár transzszilván főváros lehetne. Erdély a világ kalapja, s a város a bokréta rajta. Lehet, hogy ehhez azonban kicsit máshonnan, máshogyan, más dimenzióból kéne nézzük az egészet – mindenek ellenére és minden tapasztalattal együtt – valahogy úgy, ahogyan például Selyem Zsuzsa nézi. Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae IV. A föld állatai című regénye jutott még hirtelen eszembe. Mint másik remek példa. Ebben a műben romániai hőseink konkrétan nem is élnek Erdélyben, hiszen a Partiumban élnek, Szatmárnémetiben. A regény főhőse, Bori elmondja, milyen volt, mikor apja egyszer elhatározta, hogy most aztán megmutatja a gyerekeknek Erdélyt. Borinak Erdély elemi élményként anyja sikolyát jelentette Kolozsvár főterén, mikor majdnem megcsípte anyját a darázs, mert apja már megint lehúzta az autóablakot – „ez az ő története Erdélyről” – olvassuk Láng regényének 69-70. oldalán. Ez a pici részlet nem szerepel itt, de nekem fontos, gyakran eszembe jut. És még az szokott gyakran eszembe jutni, hogy azok a trianoni elcsatolt területeken élő magyar emberek, akiket aztán a visszacsatolás után zsidóként az auschwitzi halálgyárban meggyilkoltak, mennyire örültek annak, hogy visszakerülnek az anyaországhoz. Kolozsvárnak öt neve van, olvasom az első fülön (latin, román, német, jiddis, magyar). Ma már igazából csak kettő. És a világ nem magyar polgárai ma Cluj-Napoca néven fogják megtalálni a térképen...

A HÉT KÖNYVEI


A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...

Bedecs László: Ex libris

Ayu Utami: Saman
Orhan Pamuk: Hó
Mathias Énard: Iránytű
Ahmed Saadawi: Frankenstein Bagdadban

Takáts József: Kritika helyett értelmezés
Szabó Gábor: Történeteink vége. Emlékezés a kortárs magyar irodalomban. Műút Könyvek, Miskolc, 2018, 163 oldal, 2500 Ft

Vannak kritikusok, értelmezők, akik számára a tárgyalt mű csak alkalom, hogy valami rajta túlmutató témáról beszéljenek: az irodalom új trendjeiről, társadalmi problémákról, formai kérdésekről, ideológiákról vagy önmagukról. Szabónak, úgy tűnik, csak az előtte fekvő irodalmi szöveg a fontos – amikor értelmezését írja: mindennél fontosabb. Ritka szakmai alázattal megírt elemzések alkotják a kötetét. A szövegre irányított figyelme szinte minden esetben a tárgyalt életművek rendkívüli ismeretével párosul. Bizonytalanabbnak látom az egyes életművek határain túltekintő általánosításait. A mi kis köztársaságunkról írva azt állítja például, hogy a magyar kulturális kánontól „idegen a magunkon való gúnyos nevetés”, elfeledkezve A civilizátorról, az Új Zrínyiászról, Határ Győzőről és Örkény Istvánról. „A memoár, az esszé és a szépirodalom határterületein mozgó hibrid szövegek a magyar irodalomban viszonylag kevéssé elterjedtek” – írja a Világló részletek ürügyén; s noha felsorol néhány kivételt, nem említi az elmúlt évtizedben megjelenteket: például Gergely Ágnes, Karátson Endre, Szilágyi Júlia vagy Zoltán Gábor kiváló könyveit...

Hegedűs Claudia: Kívül-belül a zsidóságon

Philip Roth: Isten veled, Columbus. Fordította Nemes Anna. 21. Század Kiadó, Budapest, 2019, 351 oldal, 3690 Ft

Az amerikai-zsidó író első kötete olyan, mint egy kitűnő némafilm-kópia: némiképp túlírt gesztusokkal, de tapintható érzékiséggel meséli el a lényeget családról, szerelemről, bajtársiasságról, életfájdalmakról, megéltségekről. A nagyszerű némafilmesekhez hasonlóan, az akkor még pályakezdő Philip Roth is jelzésszerűen jeleníti meg a kikívánkozó élet-sűrű történeteket. A címadó kisregényt és öt novellát felölelő könyv csaknem minden szövegében főszerepet kap a zsidó anya (jiddise máme) fojtogató túlszeretése, valamint a későbbi regények önreflexív belső monológjait idéző beszédtöredékek életről, halálról. A nagyobb lélegzetű írás, az Isten veled, Columbus egy gazdag zsidó lány és egy szegény zsidó fiú love storyja, de igazán izgalmassá a mellékszereplők teszik a történetet. Habár elvarratlan szál marad a könyvtárosként dolgozó fő karakter és a tanulatlan, a művészeti albumokat plasztikus egyszerűséggel „testészeti” könyveknek nevező színes bőrű kisfiú baráti kapcsolata, előrevetíti a későbbi regényekben részletesen kibontott társadalmi problémákat...

Gyürky Katalin: Kétkulacsos kálvária
Jeroen Olyslaegers: Védőr. Fordította Balogh Tamás. Helikon Kiadó, Budapest, 2019, 432 oldal, 3799 Ft

Ezt a „nem tudom, hogy hányadán állok”- szellemiséget erőlteti rá Olyslaegers regényében a főhősre is a városa. A német hatalom kötelékébe tartozó, a megszálló németeket rendőrként szolgáló emberként ugyanis Wilsnek egyfelől támogatnia kéne városa zsidó lakosságának deportálását, másfelől viszont – belga állampolgárként, de főleg a hősre ugyanúgy jellemző skizofréniából fakadóan, önmagát Angelónak nevező humanista költőként – minden porcikájával tiltakoznia kellene az embertársait megalázó szankciók végrehajtása ellen...

Kardos András: Lukács kísértetei
Weiss János: Lukács György és tanítványai. Áron Kiadó, Budapest, 2018, 268 oldal, 2840 Ft

Weiss János fontos lépést tett tanulmánykötetével, amikor megkísérli Lukács György mára oly sokszor elátkozott alakját megidézni, méghozzá oly módon, hogy a Lukács tanulmányok mellé a tanítványok (elsősorban a Budapesti Iskola) életműveivel is számot vet, megemlítve azokat a tanítványokat is, akik nem tartoztak a szorosan vett Iskola legbelső köréhez. (Itt egyetlen problémára rá kell világítani. A Budapesti Iskola négy tagjának külön tanulmányt szentel Weiss, és még egyet a náluk fiatalabb Kis Jánosnak is. Ez helyes is, de nekem hiányzik innen Bence György, Radnóti Sándor, Ludassy Mária műveinek értelmezése. Noha Weiss nem monográfiát írt, de tanulmánykötetéből mégis hiányoznak ezek a nevek, akik kisebb nagyobb mértékben, de a Lukács Iskola környékéről indultak el.) Weiss János tanulmányai éppen arra adnak lehetőséget, hogy egyszerre értsük meg Lukácsot mint kísértetet, továbbá tanítványait is, akiknek, más módon természetesen mint a Mesternek, de szintén van közük a „filozófus mint kísértet” szerephez...

Gajdó Ágnes: Heten – nem mind gonoszok
Csurgó Csaba–Kalapos Éva–Mé­szöly Ágnes–Miklya Lu­zsá­nyi Mónika–Molnár Krisztina Ri­ta–Sohonyai Edit–Turbuly Lilla: Plá­za­foglyok. Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2018, 212 oldal, 2890 Ft

A Plázafoglyok rendkívüli erővel vonzza és tartja éberen a figyelmet, akár a sci-fik és horrorfilmek. A szerzők előszeretettel élnek is filmes eszközökkel és hátborzongató képekkel. „…ez a valami olyan hangon berreg, mint a betontörő kalapács, áthalad a koponyámon, visítva jajgatnak tőle a fogidegek, végigszáguld rajtuk, mintha árammal sokkolnának, összerándul az arcom, összeharapnak a fogaim. Neeeeeee!” (52.) Vagy a megvadult próbababák támadásakor: „Először csak a hatékonyágra megyek, levagdosom a bábuk lábait, aztán elkezdem élvezni a vértelen öldöklést, és kipróbálok néhány trükkösebb dolgot is.” (79.) „Egy félig vak öregasszony mered rám, a szeme, mint a romlott tej. Nem is ruha van rajta, csak valami mocskos, földszagú, foszladozó lepel. Ezernyi ránc szabdalja az arcát, foghíjas vigyorba torzul a szája, és felém nyújtja a nyelvét.” (91.)...

Kelemen Ágnes Katalin: Családregény és várostörténet
Bácskai Éva: Századok hullámain. Egy szegedi zsidó család letelepedésének története. Oriold és Társai Kiadó, Budapest, 2018, 258 oldal, 2900 Ft

A zsidó történelem és a holokauszt iránt érdeklődő közönséget nem szólítja meg a szerzői ajánlás, és ennek üzenetértéke van. A Seifmannok szegedi család, sorsuk fordulópontjai egybeesnek városuk történetének fordulópontjaival (1849-es utolsó szabadságharcos kormányszékhely, árvíz), amíg a zsidótörvények ki nem tépik őket a többségi társadalommal való sorsközösségből. Minden Seifmann nemzedék élete olyannyira hasonló megannyi hasonló társadalmi helyzetű család életéhez, hogy az olvasó a történetből megérti: minden városnak megvolt a maga Seifmann családja, és minden családnak megvolt a maga Szegede. Mindenki szeretne otthon lenni, a messziről jött zsidók is, amikor engedték őket, otthont választottak és ragaszkodtak hozzá, ameddig hagyták őket. A történet általánossága miatt érint meg minket, és nem utolsó sorban a szerző iránti empátia okán: mennyi kutatásra képes egy (nem történész) utód az ősei iránti együttérzéstől és kíváncsiságtól hajtva!...

György Péter: Leon Kossoff
(1926. december 10.–2019. július 4.)

Wagner István: Művészet és politikum
(Ai Weiwei, Kunstsammlung Nordr­hein-Westfalen, K20 und K21, Düsseldorf, szeptember 1-ig látható.)

Rákai Zsuzsanna: „Kint-e vagy bent?”
(Fesztiválakadémia – Zeneakadémia, július 20. és július 22.)

A két hangverseny legemlékezetesebb, a fiktív tér és idő szabályait legtökéletesebben fenntartó produkciói azonban kétségkívül a zongorás kvintettek voltak, Schubert Pisztráng-ötöse (A-dúr, D. 667), amelyet Alina Ibragimova, Kokas Katalin, Enrico Bronzi, Knut Erik Sundquist és Dejan Lazić csodálatosan nosztalgikus fénnyel és szinte rögtönzésszerűen eleven játékossággal adott elő, valamint Sosztakovics g-moll zongoraötöse (op. 57), amelyből Kelemen Barnabás, Sarah Christian, Razvan Popovici, Maximilian Hornung és Dejan Lazić keze alatt gyönyörű zenei tabló bontakozott ki, szépség, inspiráció, művészet és veszteség lenyűgöző polifóniája, amelynek izzó intellektuális szépségét fantasztikusan könnyed fanyarsággal tette idézőjelbe az utolsó akkord, mintegy kiléptetve a közönséget az elbeszélésből, vissza a kiállítási tárgyakat a látogatóktól elválasztó zsinór túloldalára...

Stőhr Lóránt: A kosztümös film meztelensége
(Lou Jeunet: Pajzán kíváncsiság)

A francia filmben ideje van a vetkőzésnek. És van miből (ki)vetkőzni. E kosztümös látványosság egyik fő pikantériája, hogy távoli eleink szexuális életét kukkoljuk be, amiről a polgárság általános szexuális erkölcsei miatt nem sokat tudunk és hajlamosak is vagyunk elfelejtkezni. Ám e szigorú morált éppen a film főhősei hágják át és kérdőjelezik meg Európa különböző nagyvárosaiban élő kortársaikkal egyetemben...

Ruff Borbála: „Puszipajtások pokla”
(Kazuo Ishiguro: Noktürn. Csellisták. Előadja Schmied Zoltán. Kossuth–Mojzer Kiadó, 2019)

A Noktürn főszereplője képtelen olyan ajtókon belépni, amelyeket nem a zene, hanem a protekció nyit meg, ezért esélytelen a világhírre, a Csellisták főhőse pedig megkérdőjelezi saját tehetségét, amikor kiderül, mestere csak saját képzeletében virtuóz. Kazuo Ishigurónál nincs helye az áltatásnak vagy önáltatásnak. Az igazmondáshoz viszont – ahogyan a lemez esetében a hiteles előadásmódhoz – kevés eszköz is elég, mert ha a szólam pontos, nincs annál sokatmondóbb...

Herczog Noémi: Saját láb
(Sztalker Csoport – Gyulai Várszínház: Vízkereszt, de amúgy mindegy. R.: Ifj. Vidnyánszky Attila. Shakespeare Fesztivál, Gyula)

Viszont úgy látom, két izgalmas, új elem is feltűnt ebben a pop-Shakespeare-ben. Az egyik rögtön a melegtematika, amely talán még sosem volt ennyire jelen a mind ez idáig jellemzően tradicionális nemi szerepeket favorizáló fiúbanda munkásságában. Mondjuk a nemcserés, keresztbe öltözős – eredetileg persze a nőnek öltöző férfiakat is férfiakkal játszató – Vízkereszt ehhez a témakörhöz valóban magas labda...

Fáy Miklós: Just a Grigolo
(Vittorio Grigolo áriaestje – Margitszigeti Szabadtéri Színpad, június 20.)

Voltaképpen egész idő alatt azt érzem, hogy hamis a műsor, hogy Vittorio Grigolo nem ez a túláradó kedély és eszelős éneklési vágy, olasz lélek, olasz szív. Ahogy bejön, ahogy a koncert kezdődik, az inkább csak bénázás, hosszú és tűnődő körbetekintések, pedig a Margitszigeten nincs olyan nagyon mit tűnődni...

Siba Antal: Az új jelölt
(Berki az ATV-ben)

A néző ilyen produkció utánnehezen dönti el, kabarét lát – igen gyengét – vagy komolyan veendő választási beszélgetést. Leginkább arra gondol, hogy nyár van, a nyárba meg ez is belefér. Már épp belealudtunk volna Berkinek az átlagosnál is unalmasabb közhelyeibe, ha a végén egy kérdést nem vett volna zokon, és nem pattant volna föl a székből. Rónai Egon kérdése a Berki ellen indult büntetőeljárásra vonatkozott, ami, lássuk be, lévén szó egy főpolgármester-jelöltről, mégiscsak közérdekű...

Torma Tamás: Vidékszociológia fával
(A Hello Wood Építész Mustra 2019-es faépítményei Tokaj–Hegyalján)

Egyik oldalról jön a hely és a hagyományok ismerete, másik oldalról az Y generáció speciális nézőpontja. Mert ha rögtön fejest ugrunk is a konkrétumok közé, nyilván nincs az az élő egyetemista, aki rátalált volt például a Tolcsva külterületén, a susnyásban lévő Tilalmasra. Itt valaha egy valószerűtlen parasztfürdő működött, afféle helyi mini vigalmi negyed a még álló fürdőházzal és félig összeomlott épületekkel. A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói és tanárai csak az első lépést tették meg a Tilalmas-fürdő megújításához – a folytatás majd helyi erőből és a jövőben várható.

I R O D A L O M

Turi Tímea: A vak anya

De Virág a fiával is szigorú volt: miközben a legtöbben még segítettünk a gyerekeinknek az öltözőben, ő leszidta Elemért, ha nem találta a saját cipőjét a fiókjában, vagy ha a karácsonyi közös mézeskalácssütésnél véletlenül kiszórta a tálkából a cukorgyöngyöket. Akkor mesélt a férjéről hosszabban, hogy zenész, és egy hosszabb turné után végre itthon lesz az ünnepekre. Ki akar elé menni a repülőtérre, mesélte, segíteni neki, mert ő se lát.

Mindeközben Elemér nem tűnt különleges kisfiúnak. Nem volt sem vidámabb, sem szomorúbb az átlagnál, nem viselkedett koravénként csak azért, mert a családan ő volt az egyedüli látó. Egyetlen szokatlan tulajdonsága csupán az volt, hogy sohasem hisztizett...

Radnóti Sándor: Csoóri Sándor

1987-ben az ohiói Lake Hope nemzeti parkban megtartotta éves konferenciáját az Itt-ott nevű emigráns magyar kulturális szervezet. Gondolom, neve Adytól származott („Itt valahol, ott valahol, / Esett, szép, szomorú fejekkel / Négy-öt magyar összehajol / S kicsordul gúnyos fájdalmukból / Egy ifjú-ősi könny, magyar könny: / Miért is?”), de mindenki csak ájtiti-otiti-nek nevezte, mert így ejtette ki ezt az a szenátor vagy képviselő, aki az első találkozót megnyitotta. Csoóri fővendég volt abban az évben, s én is – éppen Washingtonban voltam – meg lettem híva. A Reménység Tava a honvágytól mardosottak vigasza lehetett, mert mind hegy- és vízrajzában, mind fölszereltsége kissé lerobbant állapotában az óhazára hasonlított. A záróünnepségen a konferencia szervezője tartott beszédet, s mindent nagyon dicsért, külön kiemelve a kamasz fiatalokat, akik itt megtanulhatták, hogy jó magyar apák és anyák legyenek. Kivéve egy fiút és lányt – mondta –, akiket rajtakaptak egy bokorban és méltatlanokká váltak… A kijelentés groteszksége csak később jutott eszembe, akkor éktelen dühbe gurultam, s harsány székborogatások közepette kivonultam a teremből. Néhányan követtek. Kisvártatva hívtak, hogy jöjjünk vissza, mert már Csoóri beszél. S valóban, szépen, méltósággal szólt, s végül még erre a kis incidensre is kitért, mondván, hogy értsük meg X. bátyánkat is.

Ez is Csoóri békebarátságáról tanúskodott. S bár akkor tőle is indulatosan kérdeztem, hogy mit is kellene itt megérteni, ugyanez a tulajdonsága tette vonzóvá karakterét; a tolerancia, a jóindulatú közelítés, a barátságosság. Puha és némileg körvonalazatlan fogalmisággal, emberileg kivételesen hitelesen nyitott volt és befogadó...

Ferdinandy György: Június tizenhatodikán
– Leveled van! – mondták.

Akinek nem volt bejelentett kéglijük, azok itt, a tükör szegélyébe dugva kapták a leveleiket.

– Ráérsz elolvasni! – mondták, és elém tolták a Dernières Nouevelles-t, a kelet-franciaországi napilapot.

Számomra ekkor, ebben a pillanatban vette kezdetét a száműzetés. A címoldalon ismerős arc nézett velem farkasszemet: Nagy Imre, 1956 miniszterelnöke.

– Olvasd el! – biztattak társaim.

Ólomszürke csend ült a teremre. Nagy Imrét kivégezték! Nem volt amnesztia. Elmaradt az ígért közkegyelem. Az emberarcú szocializmussal végzett az idegen, megszálló hatalom. Hazakészültünk valamennyien, de erről ettől fogva szó sem lehetett. Emigránsokká váltunk egy csapásra. Hontalanokká, mint a körülöttünk vegetáló latin-amerikaiak...

Balla D. Károj: Ahonnan egyszerre látni

Tudták. Mindenki tudta, de az állítmány előtt mások is elharapták a mondatot.

Ő meg rajzolta a képeket kis füzetébe, rávitte előbb azt, amit látott, majd a maga költötte mesefigurákat, végül sorra a mama kollégáit is, ahogy épp dolgozni indulnak faházaikból.

Leginkább azt a nagy, tiszta színekben pompázó festményt szerette ott az ablakkal szemközti falon, azt, amejik mintha felülről mutatná nagyapáék faluját. Felismeri a templomot, a nagyobb épületeket, az utcát – de ezek ijennek sehonnan nem mutatkoznak, bejárta ő a környező dombokat, nincs magas pont a falu fölött, ahonnan így látszanának. Csak úgy történhetett, gondolta akkor, hogy egy odafenn köröző kányától kérte kölcsön a mester a madártávlatot. De ma már tudja a titkot. Amikor újságíró lett, és a jubiláló piktorral interjút készített az otthonában, akkor ráterelte a szót híres tájképére, és bátorságát összeszedve rákérdezett. Árulná el, honnan látta úgy azt a falut. Hát innen, erről a sezlonról – mondta a mester, és a műterme sarkában álló kanapéra mutatott...

Bányai Tibor Márk: Szembesor

Bányai Tibor Márk: Vissza ide

Bányai Tibor Márk: Rajtam kívül

Erdős Virág: A Hős

(Részlet A Hős utca ciklusból)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.