2019. május 24., péntek

EZ ITT AZ ÉN HAZÁM!

KOLOZSVÁRI SZALONNA /  VENDÉG
Szerző: BOGDÁN GÉZA
2019.05.24.


Kedves roma testvéreim, magyar barátaim és ismerőseim!

Mint az már gondolom mindenki előtt ismert, e hét vasárnapján egy számunkra különösen fontos, bennünket, romákat, szó szerint húsbavágóan érintő, sorsdöntő kérdés előtt állunk: jogot kaptunk arra, egyfajta módot és lehetőséget, hogy szavazhassunk arról, mely magyar parlamenti pártok képviseljenek minket Brüsszelben, az Európai Unió parlamentjében.

Tudom, nagy dilemma ez, és azzal is tisztában vagyok, hogy lesznek majd közöttük olyan álcát öltött és valós érdekeiket eltitkoló hamis pártszószólók, akik – visszaélve a bennünket sújtó és általuk tudatosan előidézett nyomorunkkal – nem csak jól csengő szavakkal, de kevéske pénzért, netán élelmiszerért cserébe próbálják meg kicsikarni tőlünk a szavazatainkat.

Kérlek benneteket, hogy ti, romák, semmiképp ne dőljetek be az önös érdekeiktől vezérelt hamis próféták szépen csengő ám hazug szavainak! Ne feledjétek: a hamisgyöngy időnként sokkal jobban csillog, mint az igazi!

Hazánkban egy – a roma kisebbségi jogokat eltipró – új magyar nemzetállam van kialakulóban. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a jelen hatalom birtokosai számtalan olyan törvényt alkottak, amellyel ők nyomatékot adtak nekünk arra, hogy mi, roma emberek, csupán a származásunk miatt, ennek az általuk elképzelt szép új magyar társadalomnak nem lehetünk a tagjai. Szerintük mi csak romák vagyunk, és nem magyarok…

Senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy a Törökszentmiklóson történt ártatlan romákat megfélemlítő náci vonulás is valójában a Fidesz egyik ellenünk irányuló akciója volt.

A Fidesz úgy akar leszámolni a Jobbikkal – mint legfőbb riválisával – hogy bennünket, romákat, koncként odavet, az un. Mi Hazánk Mozgalom néven futó újonnan szerveződött neonáci eszmeiséget valló pártnak. Ők – kormányzati segédlettel – követve az immár pálfordulást végrehajtott elődeik, a Jobbik egykoron jól bevált népszerűséget hozó stratégiáját, Nemzeti Légiót hoztak létre, és országosan kiterjedő erődemonstrációt hirdettek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.