2019. május 24., péntek

VÉSZESEN FOGY AZ ORSZÁG OLAJTARTALÉKA A TÁROLÓKBÓL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARNITZ ISTVÁN
2019.05.24.


Lassan lemerül a stratégiai kőolajkészlet, miközben még mindig nem érkezik jó minőségű nyersanyag a Barátság vezetékből.

A Mol május 13-ig az ország biztonsági készleteiből felszabadított 400 ezer tonna több mint felét, 203 ezer tonnát már megvásárolta – közölte lapunk megkeresésére az illetékes Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség (MSZKSZ). Ez számításaik szerint 12 napnyi behozatalnak felel meg. 

A Mol legutoljára május elején jelezte, hogy a két nappal azelőtt az illetékes innovációs és technológiai miniszter által megvásárolhatónak nyilvánított biztonsági készletekből 150 ezer tonnát lefoglalt. A Mol az összesen 560 ezer tonnára rúgó biztonsági nyersolajkészletből 400 ezer tonnát köthet le. Számításunk szerint ebből a finomító napi közel 17 ezer tonnát igényel. Ezt a 13-a óta eltelt időre vetítve arra juthatunk, hogy a Mol lassan a teljes, felszabadított készletet felhasználja. Mivel továbbra sem érkezik megfelelő minőségű kőolaj a Barátság-vezetékből, akár a fennmaradó biztonsági tartalék felszabadítása is napirendre kerülhet. Arról, hogy mikor érkezhet megfelelő minőségű olaj a Barátság-vezetékből, ellentmondásosak a hírek. Míg a Mol az időpontot hétfőn e hétre ígérte, az orosz energiaügyi minisztérium szerdán a jövő hét elejét is lehetségesnek tartotta. 

Április 19-én orosz olajkutakon jelentős mennyiségű szennyezőanyag került az Európát ellátó Barátság-kőolajvezetékbe. A hónap végén a nyomvonalon fekvő államok sorra jelentették az átvétel leállítását. A helyreállítással kapcsolatos hírek ellentmondásosak. Miközben számos európai vevő – így a Mol – is vállalta a szennyezett olaj ideiglenes letárolását, a Reuters korábbi értesülése szerint orosz kikötőkből másfél millió tonna, olcsóbban eladható szennyezett kőolaj indult meg hajókon Kína felé. Ez a mennyiség már a teljes szennyezés nagyságrendje. A Mol a múlt héten százezer tonna szennyezett anyag tárolását vállalta, amiből eddig - egy e hét eleji, kisebb fennakadás után - 60 ezer tonna érkezhetett meg. Az bizonyos, hogy ha már jó minőségű anyag érkezik, ahhoz fokozatosan hozzákeverve a szennyezett nyersanyag gondmentesen feldolgozhatóvá válik. 

Egyes, lapunknak nyilatkozó szakértők megkérdőjelezték, hogy jogilag előállt-e az ország biztonsági készleteinek felszabadítását lehetővé tévő ellátási válsághelyzet. Bár a vonatkozó szabály nem rögzíti a súlyos zavar, illetve válsághelyzet pontos ismérveit, korlátozást csak akkor engedélyez, amikor a forrásokból nem fedezhetők az igények. Bár korlátozásra nem került sor, eme feltételek jelen helyzetre nem is állnak, hisz - a Mol nyilatkozata szerint - az Adria-vezetékből teljes egészében ellátható lenne tengeren behajózott nyersanyaggal százhalombattai és pozsonyi finomítójuk is. A vonatkozó EU-irányelv egy uniós egyeztetőcsoport véleményétől is függővé teszi a súlyos zavar megállapítását. Rosszmájú megközelítés szerint az ország kőolajkészleteit inkább a Mol profitcsökkenésének elkerülése végett, illetve a – mindeddig nem hasznosított – tartalékok létjogosultsága alátámasztására szabadítják fel. Felvetésünkre az MSZKSZ nem kívánta értékelni a miniszteri döntés hátterét. A vételár a nemzetközi jegyzéseken alapul úgy, az ügyletnek fedeznie kell a visszapótlási költségeket is – tették hozzá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.