Szerző: ÉS
2021.04.19.
Zelei Dávid: Határátlépés vagy integráció?
Csordás László: Bezárkózás vagy határátlépés? Tanulmányok, esszék, kritikák. Napkút Kiadó, Budapest, 2020, 236 oldal, 2490 Ft
Ez a „kint is vagyok, bent is vagyok” állapot az, ami Csordás mindkét eddig megjelent kötetét jellemzi: minden megilletődöttség nélkül rendezi egymás mellé a kárpátaljai irodalom közelmúltját, kedvenc erdélyi szerzőit és a magyar irodalom olyan, egymással ritkán egy platformra kerülő alakjait, mint Krusovszky Dénes és Oláh András. Nem arról van szó persze, hogy Csordás határtalanul kalandozna a tágan vett magyar irodalomban (ahhoz túl erős a határtudata) – inkább arról, hogy bizonyos határvonalak, amelyeket idehaza kevesen ugranak át (népi – [poszt]posztmodern), kívülről könnyebben átléphetőek...
Csepeli György: Ex libris
Volker Ullrich: Nyolc májusi nap
Pelle János: Vérvád, hisztéria, népítélet
Federico Finchelstein: Fasiszta hazugságok
Konok Tamás: Emlékkövek
ÉS-KVARTETT – Jászberényi Sándor A varjúkirály című novelláskötetéről
Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2021. március 31-én Zoomon. A felvételt a jövő héttől meg lehet nézni YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regényéről lesz szó...
Kőrösi Boglárka: A régészet lassú temetése
György Péter: Fotográfusok és festők
Változó szerepek
(Kik vagyunk, Fotográfiák képzőművészekről, Műcsarnok, szeptember 26-ig. Kurátor: Bán András. A kiállítás jelenleg, ingyen, egy virtuális sétán tekinthető meg. http://mucsarnok.hu/panoramafoto/kik_vagyunk/. Ennél jóval részletesebb, az egyes fotográfiák megtekintését is lehetővé tévő online látogatás pár héten belül elérhető lesz.)...
Báron György: Nyolc dühös ember
(A chicagói 7-ek tárgyalása. Amerikai–angol–indiai film. Forgatókönyvíró-rendező: Aaron Sorkin. Forgalmazza a Netflix.)
A chicagói hetek (vagy nyolcak) peréről több mozgókép született, most Aaron Sorkin készítette el a legújabb verziót, amelyet hat Oscar-díjra jelöltek. Ennél több nominációt csak az Orson Welles elleni vádakat felmelegítő pletykafilm, a Mank kapott (ÉS, 2020/50., dec. 17.), aminél A chicagói 7-ek tárgyalása fényévekkel jobb. Nem pusztán azért, mert nem beszél hülyeségeket – ennyi egy Oscar-várományostól okkal elvárható –, hanem mert tisztes iparosmunka, ami ebben a mezőnyben nem kevés. Visszakanyarodás a jó öreg hollywoodi mozihoz, s annak kedvelt szubzsáneréhez, a tárgyalótermi történethez...
Végső Zoltán: Hát így
(Minka – szerzői kiadás, Sinistra Records, 2021)
A Minkát csak úgy, egy meghallgatás alapján, háttérzeneként senki nem fogja megszeretni, mert kihívásokat támaszt a hallgatóval szemben. Összetett rétegek, elvágólagosan abbamaradó számok, a kapaszkodók elvesztése, furcsa hangok és csak valahol a távolban felsejlő találkozási pontok jellemzik a dalokat. Azonban, ha megtaláltuk az elmélyedés egyénre szabott módját, kitárul a Minka lebegő univerzuma, és felismerjük a művészet iránt tanúsított alázatnak ezt a XXI. századi, különös formáját...
Herczog Noémi: Sosem egyedül
(Schiller: Don Carlos, r.: Nagy Péter István, Radnóti Színház – eSzínház)
A naiv hősök rendezője ezúttal Nagy Péter István, ő maga is fiatal alkotó, a Don Carlos pedig első munkája a (virtuális) Radnótiban. Szépen kivitelezett debüt, még ha a freeSZFE generáció polgári dicséreteként is olvasható előadás elmarad az említett mozgalom színházi radikalitásától. (Ma éppen a freeSZFE akciói hatnak-hatottak olyan frissítően és felrázóan, mint a polgári „aktivista” színház a maga korában.) Igényes válasz viszont a Carlos a pandémia és a polgári színház (tehát a magyar fősodor) problémájára. De nem úgy, mint ahogyan azt több helyütt olvastam, hogy önálló online műfajt teremtene. Egész egyszerűen követi azt az – egyébként nemzetközi – gyakorlatot, hogy a színház online közvetítése vágott változatban élvezhetőbb...
Fáy Miklós: Mindig van egy evangélista
(Bach: János-passió – közvetítés Oxfordból, a Sheldonian Theaterből – DG Stage, április 2.)
Nem tudom, mennyire csábító a lehetőség, hogy az ember nekiálljon különbségeket tenni, végignézni egy pályát egyetlen mű tükrében, ilyen volt, ilyen is volt, most ilyen, de valószínűleg sok értelme nem is volna. Mondjuk nagy okosan kijelenthetnénk, hogy Gardiner meglepő módon gyorsult valamennyit az idők során, lendületesebben csörgedezik a nagy nyitókórus most, mint harmincöt éve, de mi van, ha májusban majd kevésbé lendületes lesz, vagy nem csörgedezik? Az Oxfordból, a Sheldonian Theaterből közvetített előadás amúgy sem mindennapi, hiszen egyfelől nincs közönség, ami óhatatlanul is változtathat az előadáson. A tér kong, ez elbizonytalaníthatja az előadót, hogy vajon nem unalmas-e, nem lesz-e vontatott az interpretáció...
Csengery Kristóf: Mások hangján
(Elgar-hegedűművek. Decca)
Hogy Elgar iránt manapság élénk az érdeklődés a brit zeneéletben, mutatja, hogy a Hegedűversenyből a közelmúltban két felvétel is napvilágot látott, szinte egyszerre: Renaud Capuçon az egykori ősbemutató zenekarával, a Londoni Szimfonikusokkal, Simon Rattle vezényletével vette fel (Erato), Nicola Benedetti pedig a Londoni Filharmonikusokkal – a karmester ezen a lemezen Vladimir Jurowski (Decca). E sorok az utóbbi CD-ről szólnak: tekintettel arra, hogy ennek szólistája a kevésbé ismert, erre indokoltabb felhívni a figyelmet...
Siba Antal: Most akkor nyitunk
(Nyilatkozatok válság idején)
A sok összevissza beszéd és eltérő vélemény nyilván természetes velejárója a járványügyi állapotoknak, de talán, ha a kormány és emberei ennél egyszerűbb helyzetekben mindig őszintén szóltak volna, most könnyebben kezelnék a COVID-os állapotokat. Megszokta, hogy válságkezelése szinte kizárólag saját kezűleg generálta feszültségekre terjed. Ő kreál ügyeket, ellenséget a pálinkafőzéstől a szülők neméig. Most aztán szembe találta magát egy valóságos veszéllyel.
I R O D A L O M
Tóth Réka Ágnes: Bambusz
Tóth Réka Ágnes: Fréz
Tóth Réka Ágnes: Alabástrom
Kálmán Gábor: Augusztus volt
Kálmán Gábor: Februárban
Benedek Szabolcs: Tegyük fel
Szóval, tegyük fel, hogy kitör a járvány, a vírus hatalmába keríti a világot, és ez nem is történik annyira régen, menjünk vissza az időben bő negyedszázadot. A kilencvenes évek közepén vagyunk. Akkortájt abban a boldogan naiv hitben ringatóztunk, hogy ez itt a történelem vége, mostantól sima és egyenes út visz az egyetemes boldogság felé – dacára annak, hogy például Közép-Európában egymást követik a gazdasági mentőcsomagok, és még szerencsések is lehetünk, amiért ennyivel megússzuk, miközben tőlünk délre dörögnek a fegyverek. Az Egyesült Államok a hidegháború győzteseként kihívó nélküli abszolút bajnok, Oroszország egyelőre azon tűnődik, mit kezdjen magával, az európai egység szervezés alatt, Kína felkészül. Egyébként meg van Cherry Coke, a Guns N’ Roses és Michael Jackson lép fel a Népstadionban, Madonna a sokadik csúcson, buszos társasutakkal lehet a spanyol meg a török Riviérára menni...
Bognár Péter: Hajózni kell, élni nem kell
(A szívnek parancsolni)
Ekkor Szindróma következett, ő azonban nem hozott semmit, hanem csak intett, hogy hajoljak közelebb, aztán még közelebb és még közelebb, és én tudtam, az a szándéka, hogy elárulja, megsúgja nekem, miért ciccegett.
Mert nehéz a szívnek parancsolni, Plutárkosz.
De mivel nem értettem, amint hogy nem is érthettem, mire céloz, kénytelen voltam visszakérdezni, hogy ugyan miféle szívre gondol?
Ő azonban bosszúsan legyintett, mint akit sért ez a már-már ostobasággal határos értetlenség, enyhén előrehajolt a villanymeghajtású kerekesszékében, és tagoltan és kicsit hangosabban, mintha csak hallássérült vagy pedig külföldi lennék, elismételte ugyanazt. Végignéztem a soron, láttam, hogy megszámlálhatatlanul sokan várakoznak, de Szindróma, aki elfogta a pillantásomat, megint csak legyintett, mintha nemcsak neki, hanem valamiféle abszolút szempontból nézvést is teljességgel mindegy lenne, hányan állnak mögötte.
Kávai Katalin: Hitek és aranyak
Az öreg úgy tett, mintha nem hallana jól. Megvárta, hogy a néni hangja hisztérikusan fisztulázzon, csak akkor volt hajlandó újabb cigit tenni a csodás borostyánszipkájába. A szomszédok néha elkaptak a liftnél vagy a bejáratnál, és negédes mosollyal kérdezgettek idős rokonaim hogyléte felől. Aztán valahogy mindig a zsidó aranyaknál lyukadtak ki, de addigra felért a negyedikre a vasráccsal záródó tükrös lift. Az a városi legenda járta az Almássy téren, hogy Ráhel néninek kilószámra van aranya, mert az Ecserin használtruha-kereskedést üzemeltetett fiatal korától, ami még a szülei ipara volt, és megszedte magát a válság éveiben. Lisztet, zsírt, bort cserélt pult alatt aranyra. Faluról hozta fel az élelmiszert, ráadásul katonai teherautóval.
Fenyvesi Orsolya: Nyaralás
Három éve voltunk együtt, amikor nyaralni mentünk a 19. századba. Természetesen a második felébe, egyikünknek sem hiányzott a stressz. Az utat az apám fizette.
A gond ott kezdődött, hogy amikor felébredtünk, ott volt egy család. Nem a mi családunk, szerencsére, és tán nem is az őseink, de kétségkívül apa, anya, gyerekek, nagybácsi, és az ő érkezéseik és indulásaik. Azt a kevés személyes holmit, amire, úgy gondoltuk, szükségünk lehet, egy IKEA-s zacskóban hoztuk magunkkal. Most pedig magyarázkodhattunk a műanyag miatt. Eszünkbe se jutott, hogy eszükbe se jut majd a jövőről faggatózni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.