2026. január 11., vasárnap

,,A GYEREK ORVOSI VIZSGÁLATA EZÉRT MEGHIÚSULT" - ÚJABB JELENTÉS KERÜLT ELŐ A SZŐLŐ UTCÁRÓL (MEGRÁZÓ)

JÁMBOR ANDRÁS VIDEÓ
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2026.01.10.



Újabb ombudsmani jelentés került elő a Szőlő utcai javítóintézetről – és ami benne van, az megrázó. A Magyar Péter által még decemberben nyilvánosságra hozott gyermekvédelmi jelentést követően újabb riport került elő! A jelentés szerint az intézményben:

– nincs megfelelő számú és képzettségű szakember, 
– a dolgozók évente több száz túlórát halmoznak fel, 
– egy 15 éves fiút bilincsben és vezetőszáron vittek orvosi vizsgálatra, 
– az orvos kérésére sem vették le róla a bilincset, 
– a gyerek nem beszélhetett négyszemközt az orvossal, 
– végül az orvosi vizsgálat meg is hiúsult. 

Miközben ezek a tények sorra napvilágra kerülnek, a kormányzat és Orbán Viktor továbbra sem vállalja a felelősséget. Ugyanaz a fideszes lemez megy tovább: „ezek börtönök”, „ezek bűnözők” – mintha ezzel bármit meg lehetne indokolni. 

Ez elfogadhatatlan. Ez a rendszer embertelen, működésképtelen, és gyerekeket tesz tönkre. 👉 2026-ban ezt le kell váltanunk.

0:00 Bevezetés 
2:10 Jelentés 
8:49 Igazgató váltás 
11:32 Írásbeli kérdés

A FIDESZ EGY OKTATÁSI KASZTRENDSZERT ÉPÍTETT – ÍGY BETONOZZA BE A NYOMORT AZ ISKOLA

JELEN HETILAP / PODCAST
Műsorvezető: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2026.01.05.



"Aki alulra születik, az alul marad, aki felülre születik, az felül marad" – a magyar közoktatás mára egy kasztrendszerré merevedett, ahol a kitörés esélye gyakorlatilag megszűnt. Radó Péter oktatáskutató a Jelen podcastjában kíméletlen látleletet ad arról, hogyan betonozza be a társadalmi egyenlőtlenségeket az iskolarendszer, és miért vetít ez előre egy latin-amerikai szintű összeomlást.

A beszélgetésben Ónody-Molnár Dórával elemzi, miért lett csend a pedagógustüntetések után: a béremelés csak elfedte a bajt, vagy az ellenállás fáradt el végleg? Radó rámutat: miközben a kormányzat "izompolitizálást" folytat – fenyeget és utasít, de kormányozni képtelen –, a középosztály kimenekült az állami rendszerből, magára hagyva a leszakadó rétegeket egy latin-amerikai típusú, szegregált modellben.
Miközben a világ elhúz mellettünk, a magyar iskola a 21. század kihívásai helyett a nagyszülők múltjára készíti fel a gyerekeket. Van-e még visszaút, vagy tényleg elértük a gödör alját?

Témák a beszélgetésben: 
– A béremelés illúziója: miért hallgattak el a pedagógusok? 
– A kifulladás anatómiája: meddig lehet "forradalmi lázban" élni? 
– A Tisza Párt és az oktatás: van-e új politikai remény? 
– A nagy menekülés: hogyan hagyta cserben a középosztály az állami iskolát 
– Rendszerváltás az iskolában: az állam és a politika kipaterolása 
– Kasztrendszer Magyarországon: a mobilitás vége 
– Múltba néző iskola: miért nem a jövőre készítjük a gyerekeket? 
– Pazarlás és káosz: az iskolaszerkezet ésszerűtlenségei 
– "Izomkormányzás": miért csak erőből tudnak politizálni?

MIT TEHETSZ TE, HA VALAKI ELCSALNÁ A VÁLASZTÁST?

AKKORISCSOKKER
Közreadja: HADHÁZY ÁKOS HIVATALOS
2026.01.11.



A kormányváltás a küszöbön áll, de nincs garancia, hogy meg is történik. Mit tehetünk mi, állampolgárok, ha valaki megpróbálja elcsalni a választásokat? Milyen törvényes és hatékony eszközeink vannak? Hadházy Ákos nem szokott köntörfalazni és optimizmus helyett reálisan vizsgálja a helyzetet. Most se tesz másként, ha szeretnéd, hogy számodra is megvilágítson néhány összefüggést nem olyan egyszerű helyzetünkben, akkor nézd végig a videót.

00:00 - Intro 
00:04 - Bemutatkozás 
00:28 - Közvéleménykutatások bűvöletében 
06:01 - Választási csalások 
13:23 - Mi van még a kormányzat tarsolyában? 
17:01 - Mi van, ha csak feles többséggel nyer a Tisza? 
28:02 - Volt valaha jól működő demokrácia? 
34:02 - Van értelme tüntetni, vagy elég járni a vidéket? 
42:29 - Grúz példa az EU-ban? 
45:36 - Eddigi elcsalt választások a múltban és a jövőben? 
47:33 - Mit lehet tenni választási csalás esetén? 
49:58 - Realista Pozitív kilátások 
54:15 - Jó Szerencsét!

MIBŐL VESZ ORBÁN SÁRA 500 MILLIÓS INGATLANT BUDÁN? | MAGYAR KÖZÖNY PODCAST

MAGYAR KÖZÖNY PODCAST
Műsorvezető: ZIMON ANDRÁS
2026.01.11.



Brutális hiánnyal zárt a költségvetés 2025-ben, de Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter marad a helyén? Jöhet az újabb kínai-hitel? Miért hazudoznak a fideszes politikusok az ország helyzetéről? A Tisza gazdasági tervei a jó irány? Hova navigálja Orbán az országot, az oroszok vagy Amerika irányába? Trumppal jobb lesz vigyázni? Ki juthat még a venezuelai diktátor sorsár? Orbán Sára miből vesz 500 milliós ingatlant Budán? Jöhet az alkotmányos puccs? A Magyar Közöny Podcast kérdéseie Tömpe István közgazdász válaszolt.

EZÉRT VÁLT IVÁNYI GÁBOR ORBÁN CÉLPONTJÁVÁ

KLIKKTV / MÉLYVÍZ
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2026.01.11.



Herényi Károllyal arról beszélgetünk, vajon a hatalom végleg le akar-e számolni Iványi Gáborral és intézményeivel. A beszélgetés apropója egy friss döntés: a Fővárosi Törvényszék elutasította, hogy a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség visszakapja egyházi státuszát, amelyet korábban törvénytelenül vettek el. Herényi Károly szerint ez már nem jogi, hanem politikai ügy: „törvénysértés törvénysértésre halmozva”.

Szóba kerül, miért vált Iványi Gábor a hatalom célpontjává. A beszélgetés szerint nem pusztán személyes konfliktusról van szó, hanem világnézeti ütközésről: Orbán Viktor világképébe nem fér bele a szegénység létezése. A hajléktalanellátás, a szociális rendszer leépítése és a rászorulók kriminalizálása mind ennek a szemléletnek a következménye.

Herényi Károly úgy látja: Iványi Gábor „bűne” az, hogy kimondja az igazságot – hogy Magyarországon tömegek élnek kiszolgáltatott helyzetben, és hogy az állam magukra hagyta őket. A MET és az Oltalom Karitatív Egyesület munkája ezért válik zavaróvá a hatalom számára.


VILÁGGAZDASÁGI FORDULAT: MIÉRT NEM MŰKÖDIK EURÓPA? CSABA LÁSZLÓ, INFORÁDIÓ, ARÉNA

INFORÁDIÓ / ARÉNA PODCAST
Műsorvezető: EXTERDE TIBOR
2026.01.11.



2026- ban kiszámítható bármi a világgazdaságban, amikor egy rövid éjszakán is meglepő dolgok tudnak történni, pl Venezuelában? 
A hosszú ideje tartó bizonytalanságra, háborúra, Trumpra, kidolgoztak reakciót a piacok? ( Bulgária bevezette az eurót. Ez egy fejlettségi szint megugrása, biztonsági háló,vagy egy identitásdöntés? 
Magyarország 17,4 millárdeuró összegben jelentett be igényt az összesen 150 MRD eurós uniós SAFE eszközre jóllehet a kormány korábban ellenezte az adósságuniót. 
Az EU által felvett hitelnek mi a fedezete?-kinek az adóssága, végül kinek kell helytállnia? 
Az uniós versenyképességet előrelendítette a Budapesti Memorandum? 
Mi az ami az uniós növekedést megtolhatja? 
Orosz energia nélkül hogy alakul az uniós versenyképesség? 
Az európai autóipar hogyan fog teljesíteni olcsó energia saját akku nélkül? 
A saját digitális ökoszisztéma fejlődik valamit, miután se csipet nem gyártunk, se szuperszámítógépet, se mesterséges intelligenciát? 
A politikai bizonytalanságnak van gazdasági ára? 
Németország miből kíván növekedni? 
Magyarország most milyen gazdasági helyzetben van? Milyenek a kilátásaink? Miből fogunk növekedni? Ha nem növekszik a gazdaság miből lehet többet fogyasztani? 

Csaba László közgazdász, egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában 2026.01.05-én.

L. RITÓK NÓRA: MEGTÖRNI AZ ISMÉTLŐDŐ KÖRÖKET

A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2026.01.09.


A generációs szegénység ciklikusan ismétli önmagát. A legnagyobb kihívás az, hogyan tudunk olyan hatásrendszert működtetni, ami legalább egy kicsit elmozdítja a következő generációt a szülői mintától, és másképp, reménykeltőbben tudnak alakulni a sorsok.

Nehéz ez minden területen, iskolázottságban, családon belüli erőszakban, önfenntartási képességekben, pénzügyi tudatosságban, de talán a legnehezebb ott, ahol az életstratégiák a kriminalizációval párosulva épülnek fel. Míg a többiben fel tudunk mutatni eredményeket a változás elindulására, ezen a területen a tapasztalataink azt mutatják, teljesen reménytelen.

Arról már többször írtam, hogyan épülnek fel életstratégiák a szürke-feketezónában a mindenben hiányt szenvedő településeken, különféle illegális szolgáltatásokkal, mint a dohányárusítás, a boltocskázás, a pénzért fuvarozás, az üzletelés, vagy a különféle uzsora. Írtam, hogy ezeket elnézi a rendszer (egy bizonyos mértékig, vagyis addig, amíg az nem lesz túl erőszakos), mert ezek nélkül a kis falvak már nem élhetők. Ugyanakkor a másik nyomorúságán felépülő hierarchizálódás nagyon sok mindent meghatároz a közösségben, és folyamatosan amortizálja a pozitív hatásokat.

Még rosszabb a helyzet a kriminalizálódással. Bár az is világos, hogy a kettő között nagyon elmosódik a határ, sőt, össze is mosódik a kettő, nehéz szétválasztani a látszólagosan “csak” illegális pénzszerzést a kriminalizációtól. Mert a dohányárusításba könnyen bejön a herbál, az üzletelésbe a betörés, vagy a kristály árusítása, a pénzért fuvarozásba a prostitúció, és mind mögött ott van az agresszió, a fenyegetés, az erőszak.

Azt pedig, hogy a jogkövető magatartást értékké emeljük a közösségekben, nos, ez naiv ábránd. Egy olyan országban, ahol a korrupció ennyire beépült, ahol lentről a legmagasabb szintig érnek fel a szálak, ott ezt képtelenség. Mikor naponta kap megerősítést az az üzenet, hogy a pénz a legfontosabb, az, hogy hogyan jutsz hozzá, senkit nem érdekel, de a pénz hatalom, és annak birtokában mindent megtehetsz, felelősségre vonás nélkül, nos, akkor ez felhatalmazást ad mindenkinek. Boldogulj, ahogy tudsz, a morális kérdések senkit sem érdekelnek.

De térjünk vissza a generációs megközelítéshez. Oda, ahol a kriminalizációs mintázat nagyszülőről szülőre, szülőről gyerekekre adódik tovább. Mert zsigerileg épül be az attitűd, ami ennek megágyaz. A pénz mindenek felettisége, az erőszakkal biztosított hatalom fenntartása, a szülői példa ezt erősíti. Tanulni? Ugyan minek? Legfeljebb gyúrni kell, hogy a kellő fizikai erőnlét meglegyen, és persze a nyolc osztály megszerzése célszerű, a jogosítvány miatt. Mert az autó is része ennek az életformának, nemcsak a külsőségek megerősítése miatt, hanem munkaeszközként is.

Amikor valamelyik kör átmenetileg megszakad, és börtönbe kerül az illető, akkor gondolhatnánk, hogy az majd visszafog valamit ebből az életvitelből. A valóság azonban nem ezt mutatja.

A börtönviselés sokkal inkább rangot jelent ezekben a családokban. A gyerekek kipöttyözik a “börtöntetkót” a kezükön, büszkén mutatva, mint egy erőt adó valamit. Büszkeséggel mondja pl. az egyikük, hogy “az én apukámnak karperec van a bokáján”, és körbesandít a többiekre, hogy begyűjtse az elismerő pillantásokat.

A börtönből való kiszabadulás pedig sokszor családi ünnep, nagy bulival. Nyoma sincs annak, amit egyébként várnánk. Sokszor láttuk, ahogy dicsőségként élik meg a rendőrséggel való konfrontálódást. Ezek a példák, minták vannak a gyerekek előtt, és természetes, hogy ezt követik, nem pedig az iskolai olvasmányélmények idilli példáit.

Persze vannak a kapcsolatrendszerünkben olyanok is, akik korábban voltak börtönben, de megtanulták, hol van az a határ, ameddig elmehetnek. Nem azt jelenti ez, hogy ők jogkövető magatartással élnek, hanem azt, hogy pontosan tudják, mennyi a kockázat, megvan a háttértudás, és képesek elkerülni a visszakerülést. De az ő családjaikban is beépült elemként van jelen a kriminalizáció, ők is átadják azt a viszonyulást, tudást, sőt, kapcsolatrendszert is, ami a boldogulásnak ehhez az útjához kell. Ők használnak a közösségből sokszor olyan, gyerekként sajátos nevelési igényű fiatalt, akinek a döntési képességei hiányosak, befolyásolhatók, kaphatók mindenre, és elviszik a balhét, ha kell.

Régebben még találkoztunk pártfogókkal, akik segítettek a visszailleszkedésben. Mentorálták őket a börtön után, munkahelyhez segítettek, figyeltek rájuk. Voltunk kapcsolatban olyan civil szervezetekkel, amelyek a fogvatartottak és a családjaik közötti kapcsolattartásban dolgoztak, ez is egy reintegrációt támogató munka volt.

Azt tudom, hogy 2015-ben az integrációs utógondozás a büntetés-végrehajtáshoz került, és ez átalakította a gyakorlatot. Nemrég beszéltem valakivel, aki ebben dolgozott, és megerősítette, hogy a reintegrációs szolgáltatások nem igazán hatékonyak. A jogi keretek ugyan adottak, de önkéntes alapon lehet igénybe venni, és ezzel kevesen élnek.

Feltehetően azért, mert nem az a vonal erősödik meg, hogy szakítsanak a korábbi életükkel, és valamiféle új sorsépítésbe kezdjenek, hanem az, hogy folytassák, ami eddig volt. Vagy az a baj, hogy ebből a helyzetből nagyon nehéz munkahelyet találni, kiszámítható életet építeni, esetleg nagyságrendileg kevesebb pénzből élve, mint a börtön előtt… miközben ott a lehetőség a kapcsolatok felelevenítésére, és a folytatásra. Ez kisebb erőfeszítés és biztosabb pénzhez jutás, ráadásul teljesen más szerepet jelent. Míg a munkahelyen, amit segítséggel megkaphat, mindig gyanakvás veszi körül, a hierarchia alján van, és nem szólhat semmiért, mert akkor rögtön megkapja, hogy “na ugye…”, addig a kriminalizációs térben hamar visszakerülhet a csúcsra, tekintélye és hatalma lesz újra, amit csak tovább fényez az, hogy priusza van.

Azt gondolom, ez is egy bonyolult szocializáción alapul, amivel most nem tud mit kezdeni a rendszer. Vagy nem is akar foglalkozni vele. Az EU összehasonlító anyagaiból látszik, hogy a magyar rendszerben az alternatív programok és reintegrációs szolgáltatások nem olyan fejlettek, mint más európai országokban.

Ez is egy olyan terület lett, ami folyamatosan romlott. Nem kerül fókuszba, pedig az élhető társadalomra nézve nagy kockázattal bír. Van olyan a kapcsolat rendszerünkben, akinek minden letöltött büntetés után érzékelhetően nőtt az agresszivitása. És érthetetlen számomra az is, hogy több ügye van folyamatban, amelyek még bírósági szakaszban vannak, vagyis nincs ítélet, de közben kiengedik, és amíg szabad lábon van, addig újabb bűncselekményeket követ el. Persze tudom, hogy túlterhelt az ügyészség, túlterhelt mindenki, zsúfoltak a börtönök, nincs megfelelő szakember, nincs reintegrációs hajlandóság bennük, stb. Csak azt nem tudom, hogy ennek így mi lesz a vége.

Nem hiszem, hogy ne lehetne megoldást keresni. Valahogy ezek az életutak is átalakíthatók. De most csak eszköztelenül nézzük az ismétlődésüket.

A SZEGÉNYSÉG TAGADÁSA A KORMÁNY POLITIKAI TERMÉKE – HANGOSÍTUNK

MAGYAR HANG / HANGOSÍTUNK PODCAST
Műsorvezető: KATONA MARIANN
2026.01.10.



Megjelent a legfrissebb Magyar Hang, újra megszólal az újság! Tompos Ádámmal beszélgetünk – aki két riportot is írt a legfrissebb Magyar Hangba –, a műsorvezető Katona Mariann.

00:00 – Miért érdemes megvenni a legfrissebb Magyar Hangot? 
05:47 – Szatmárcsekén egy 17 éves fiatal gyilkolt. Mi történt? És miért fontos ez politikailag? 
11:20 – Mennyire bíznak az emberek a hatóságokban, ha a kábítószerproblémáról van szó? 
16:46 – Miért fontos, hogy ez a fiatal javítóba kerül? 
25:22 – Beszélünk eleget a gyermekvédelemről vagy ez is lassan kikopik a közbeszédből? 
28:28 – Ételosztás a Blahán: milyen sorsokkal találkozni ott?

IVÁNYI GÁBOR: "SZERETEM EZT AZ ORSZÁGOT ÉS BENNE VÁLOGATÁS NÉLKÜL MINDENKIT"

KONTROLL
Műsorvezető: VIKTORIN TAMÁS
2026.01.11.



Iványi Gábor lett szerkesztőségünk szerint 2025-ben Az Év Embere. Vele beszélget a műsorvezető, Viktorin Tamás.

PSZICHOPATÁKNAK ÁLL A VILÁG – A LELKIISMERETLENSÉG KULTURÁLIS MÉMMÉ VÁLÁSA ÉS A TÁRSADALOM ÖNVÉDELME

YOUTUBE
Közreadja: PUZSÉR RÓBERT
2026.01.11.



Téma: A lelkiismeretlenség hajlamosító génből kulturális mémmé vált: pszichopaták martalékává válik a nyugati civilizáció?

Puzsár Róbert beszélgetőpartnere Dr. Kovács Beáta az Agóra Szolnoki Közéleti Egyesület elnöke

A részvénytársaságok, a populista politika és a tömegmédia által dominált jelenkort a hatalmi mámor megszállottságában élő, lélektelen humanoidok uralják. Az emberiség előtt álló legfőbb kihívás, hogy tagjai képesek legyenek felismerni és kiszűrni a pszichopátiás viselkedés sajátos vonásait. Az egyenjogúság és a vállalkozás szabadsága nagyszerű vívmányok – hatásukra azonban civilizációnk sokkal védtelenebbé vált a pszichopátiás fenyegetéssel szemben.

Az antiszociális magatartást üzleti tréningeken, marketing-workshopokon, illetve a politika, az üzlet és a média legmagasabb szintjein úgy tanítják és ünneplik, mint egy új világvallást. Ma egy munkavállaló vagy vállalkozó minél teljesebb mértékben válik érzelmetlenné és érzéketlenné, minél hatékonyabban bontja le a személyiségét, annál alkalmasabb lesz arra, hogy a siker felé vezető úton akár a politikában, akár az üzletben, akár a médiában bárkin és bármin átgázoljon. Amikor az ép pszichéjű polgárok egy jobb világról, egy élhetőbb és igazságosabb társadalomról ábrándoznak, ezeket közülük egyesek vallásoktól, mások politikai ideológiáktól, és nem kevesen a technológiától várják. Az emberiség a végső utópiát keresi, amely képes megoldást kínálni a szellemi és egzisztenciális válságára. A társadalommérnökök utópiáinak hajszolása és az ideológiai konfliktusok politikai képviselete helyett a jelenkor embere sokkal nagyobb figyelmet kellene, hogy szenteljen a pszichopátiás működéshez tartozó társadalmi kockázatok elhárítására. A politikai és a céges hierarchiában magas pozíciókba jutó pszichopaták könyörtelensége, érzéketlensége és gátlástalansága nagyobb károkat okoz, és emésztőbben mérgezi a huszonegyedik század mindennapjait annál, mint hogy épp milyen ideológiájú párt visel kormányzati pozíciót. Súlyosabb probléma ez annál, mint hogy az oktatási intézmények egyháziak vagy világiak, vagy hogy épp milyen jogszabályok emelkednek törvényerőre. Azok a rendszerek, amelyeket pszichopaták működtetnek, szükségszerűen dehumanizálódnak és fasizálódnak, s a kiszolgáltatott társadalmak önvédelme velük és hatásukkal szemben látványosan működésképtelen.

00:00 - Dr. Kovács Beáta köszönti Puzsér Róbertet Szolnokon 2025.11.21-én 
01:19 - Robert D. Hare: Kímélet nélkül - A köztünk élő pszichopaták sokkoló világa 
03:55 - A pszichopaták martalékává válik a nyugati civilizáció? 
04:18 - A pszichopaták diagnosztizálása 
05:05 - Nem tanul, nem szeret, nem szorong 
09:11 - A szociopata és a pszichopata megkülönböztetése: szociális faktor és genetikai meghatározottság 
11:12 - Sorozatgyilkosság indíték nélkül 
13:58 - Keep smiling: létállapothamisítás 
15:10 - Politikai ideológia és pszichopátia 
16:40 - A pszichopátia mint üzleti sikerrecept: életveszélyes mém lett 
18:47 - A polgári társadalmak hátránya a feudalizmussal szemben: a pszichopaták felemelkedése 
20:52 - Napóleon, Sztálin 
24:49 - Az elvtelenség mint versenyelőny 
26:23 - A birka, farkas és a farkaskutya 
31:41 - Ajánlott filmek/sorozatok: Mindhunter; Dexter; A ház, amit Jack épített; Éjjeli féreg; Kártyavár; Bob Roberts; Glengarry Glen Ross, Kalifornia - A halál nem utazik egyedül 34:03 - Pszichopaták a magyar politikában 
40:23 - A pszichopaták kiszűrése: milyen állást tölthet be, és milyet nem [A társadalom önvédelme] 
48:28 - Érdemes korlátozni a kapitalizmust, de nem érdemes felszámolni 
49:52 - Magyarországon szabályozatlan kapitalizmus és nertársi feudalizmus 
52:44 - A hűbéri társadalom belső igénye 
54:16 - Orbán élősködik a cselédmentalitású magyar társadalmon 
58:42 - A Fidesz a társadalom akaratát teljesíti, nem a tényleges érdekét [populizmus vs. népszuverenitás] 
1:08:23 - Budapest lesz Ukrajna Trianonja? 
1:12:31 - Az önzés világrendjének vallásos tisztelete [az önzetlen csak egy balek] 
1:19:49 - Értékrendváltozást és nemzeti megbékélést most!

ORBÁN VIKTORNÁL NINCS JOBB, EGRI VIKTORT KIRÚGTÁK, DAVE IS OTT VOLT A PUZSÉR PARTIN

DAVE VILÁGA
Szerző: Dave
2026.01.10.



Orbán Viktor megtartotta a nemzetközi sajtótájékoztatóját. Volt poloska bekussoltatás, nyalonckodás, és persze hazudozás ezerrel. A Dave ezenkívül elmeséli, hogy mi volt a Puzsér karácsonyi buliján, és a kirúgott Egri Viktor is szóba kerül.

A DEMOKRÁCIA EXPORTJA TRUMP MÓDRA

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2026.01.10.


A műsorban a hét legfontosabb külpolitikai eseményeit tekintjük át. Különös tekintettel Donald Trump külpolitikájára. A venezuelai beavatkozásra és annak nemzetközi jogi, politikai és gazdasági következményeire. Vendégeink eltérő nézőpontból elemzik Maduro elnök elfogásának jogszerűségét.

Szó esik a Szenátus döntéséről, amely megakadályozná az újabb katonai akciót Venezuelában. Grönland a következő? Milyen esélye van egy amerikai egy katonai akciónak és mit lépne erre az ENSZ? Orbán Viktor bejelentette, hogy Trump Magyarországra látogat. Mik lehetnek a találkozó belpolitikai következményei?

A műsor végén arra is kitérünk, milyen kihívások várhatnak Európára 2026-ban. Meghívott vendégeink: Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője és Baka F Zoltán, a Della podctast műsorvezetője, valamint a beszélgetéshez csatlakozik Bolgár György is. A műsorvezető: Szénási Sándor.

00:00 - 00:14 - Intro 
00:14 - 00:28 - Köszöntés 
00:28 - 01:17 - A venezuelai beavatkozás megítélése 
01:17 - 2:42 - Nagy Gábor véleménye 
2:42 - 4:11 - Baka F Zoltán véleménye 
4:11 - 7:28 - Vita Maduro elnök elfogásának jogszerűségéről 
7:28 - 8:59 - Bolgár György véleménye 
8:59 -12:19 - A demokrácia exportja, avagy a “Donroe-elv” 
12:19 -15:35 - A Szenátus döntése megtiltja az újabb katonai akciót Venezuelában 
15:35 - 17:56 - Mi történik, ha elindul az olaj Venezuelából? 
17:56 - 23:19 - Grönland helyzete 
23:19 - 34:45 - Orbán-Trump találkozó belpolitikai következményei 
34:45 - 39:35 - “My own morality, and my own mind.” - Számos nemzetközi szervezetből kilép az USA 
39:35 - 49:28 - Mi vár 2026-os év Európájára? 
49:28 - 50:10 - Elköszönés


BIRKÁS GYÖRGY: MATEKLECKE 6548. - HOGYAN VÁLTSD LE A NER-T? 10. RÉSZ

FACEBOOK
Szerző: BIRKÁS GYÖRGY
2026.01.11.


Terjeszd azokat a bejegyzéseket, amelyek segíthetnek a rendszer leváltásában.

Lájkold, oszd meg ezt a bejegyzést, és az ehhez hasonló posztokat. Minél többen teszik, annál valószínűbb, hogy a véleménybuborékunkon kívüliek is látják, az apolitikusak is elolvassák.

Kommentelj alá. A vita értékes, mert gondolkodásra késztet. A ner utáni megbékéléshez is ez kell, hogy újra tudjunk egymással beszélni.

A miniszterelnök nem mer nyilvánosan vitázni a legesélyesebb ellenfelével. Nem azért, mert nem bízna az érvelési képességében, hanem mert egyszerűen védhetetlen az, amit a ner 16 éve művel. De nem is vele kell vitáznunk, hanem az általa megtévesztettekkel.
Én szeretem, ha vitázik velem valaki, még akkor is, ha ő győz meg. Ez nem vereség. Ez csak annyit jelent, hogy a vita végén okosabb lettem.

Az eddigi részek:

10. Terjeszd a változást. Akár egy lájkkal, megosztással.

Ha támogatod a független sajtót, a civil szervezeteket, és megteheted, támogathatod a Mateklecke sorozatot is 1-2 ezer forinttal (revolut @birkasgy vagy otp 11773432-11737643). Sem Sorostól, sem az EU-tól nem kapok érte pénzt, én ezzel próbálom segíteni a ner leváltását. Néhányan már rendszeresen támogatnak, köszönöm nekik.

Még 91 nap.

TÉRKÉPRE VITTÜK A FIDESZ JELÖLTJEIT, EGY MINISZTER IS FELTŰNT AZ ÚJAK KÖZÖTT

444.HU
Szerzők: WINDISCH JUDIT, HAÁSZ JÁNOS
2026.01.10.


Szombaton volt Fidesz-kongresszus, most már ismertek a Fidesz-KDNP úgynevezett pártszövetség 106 egyéni képviselőjelöltjének nevei. A kongresszuson azt mondták, a tavaszi választásnak 41 körzetben új jelölttel vágnak neki, és 65 ember maradt a helyén (de 2022-höz képest új jelölt a dombóvári Csibi Krisztina is, hiszen a négy éve győztes Potápi Árpád a parlamenti ciklus közben elhunyt, igaz, a halála miatt kiírt időközi választáson Csibi már tavaly januárban egyéni mandátumot szerzett).

Az új jelöltek között egy igazán érdekes, országosan ismert név bukkant fel: a gödöllői körzetben Orbán Viktor a kormánya egyik tagját, Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztert indítja...

"RÁOMLIK A 16 ÉV A KORMÁNYRA" – SZABÓ TÍMEA A RENDSZERVÁLTÓ HANGULATRÓL ÉS A FIDESZ PÁNIKOLÁSÁRÓL

JELEN / JELENLEG PODCAST
Műsorvezető: TÓTH ÁKOS
2026.01.11.



Véget ért a türelmi idő? Tóth Ákos vendége a Jelenleg évadnyitó adásában Szabó Tímea országgyűlési képviselővel a 2022 és 2026 közötti ciklus legkritikusabb történéseit tekintette át.

A beszélgetés fókuszában a rendszer morális és politikai eróziója áll. Szabó Tímea szerint a Fidesz-propaganda 16 év után elveszítette a hatékonyságát: a megfigyelések, a karaktergyilkosságok és a "dollárbaloldalazás" már nem fedik el a valóságot. A képviselő részletesen beszél arról, hogyan omlik rá a kormányra az elmúlt másfél évtized, és miért érzi úgy, hogy ma már nemcsak kormányváltó, hanem rendszerváltó hangulat is van az országban.

De szóba kerül a geopolitikai fenyegetés is: Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin és Donald Trump érdekei egy ponton találkoznak – Európa meggyengítésében.

A videó legfontosabb témái: 
– Ki jutunk vagy kijutunk? Az EU-s tagságunk és az Orbán-Putyin-Trump tengely tervei Európával. 
– "Ráomlik a 16 év a kormányra": Miért nem működik már a rogáni propaganda és a megfélemlítés?. 
– Fekete autók a ház előtt: A titkosszolgálati megfigyelések és Rogán Antal szerepe. 
– "A világ barmai egyesülnek": Külföldi beavatkozás veszélye a 2026-os választásokon. 
– Gyermekvédelem és cinizmus: Hogyan helyeznek vissza bántalmazó igazgatókat a rendszerbe, és miért nem kapnak valódi segítséget a traumatizált gyerekek?. 
– A Püspöki Kar és a meddőség: Hogyan dönt az egyház félmillió magyar pár sorsáról és a lombikprogramról?. 
– Esélyek 2026-ban: Együttműködés a Tiszával, a "régi ellenzék" szerepe és a választási csalások kockázata.

ORBÁN VIKTOR KONGRESSZUSI BESZÉDE – 40 PERC HAZUGSÁG ÉRTHETŐEN ÖSSZEFOGLALVA

CSILLAGBRIGÁD
Szerző: CSILLAG DÁVID
2026.01.11.



👉Orbán Viktor kongresszusi beszédének részletes elemzése. Megnézzük, milyen retorikai eszközökkel épít félelmet, hogyan használja a migráció, Brüsszel, gender és háború témáit, és mi volt a beszéd valódi politikai célja a 2026-os választások előtt.

👉 Ha nem akarod végighallgatni a beszédet, itt összefoglaljuk a lényeget!

A FIDESZ BUKNI FOG, ORBÁN HIÁBA FENYEGET

KLIKKTV / VISSZASZÁMLÁLÁS
Műsorvezető: BALOGH JUDIT
2026.01.09.



A Fidesz bukni fog, Orbán hiába fenyeget...

NAPI 400 MILLIÓ FORINTOT BUKUNK ORBÁN MIATT

KLIKKTV / EGYENLEG
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2026.01.11.



Az elveszett uniós pénzekről beszél a kormány – de vajon igazat mondanak? Miért nem érkeznek meg a Magyarországnak járó támogatások, és tényleg visszaszerezhetők-e azok a milliárdok, amelyeket a kormányzati kommunikáció szerint „Brüsszel tart vissza”? Földi Judit (DK) és Lattmann Tamás nemzetközi jogász elemzi a helyzetet: napi százmilliós veszteségek, jogállamisági kifogások, kifizetési stopok, a kondicionalitási eljárás és az a kérdés, hogy kit büntet valójában az Európai Unió – a magyar kormányt vagy a magyar embereket.

A műsorban áttekintjük: 
- mennyi pénz tűnt el végleg a magyar rendszerből 
- milyen feltételek mellett juthatnánk hozzá támogatásokhoz 
- miért nem tudnak a városok közvetlenül pályázni 
- milyen szerepe van a korrupciónak, az uniós eljárásoknak és Orbán Viktor vétófenyegetéseinek 
- miért csak a magyar emberek fizetik meg ennek az árát

Folyamatosan nő a kockázat: elmaradt fejlesztések, leállított városi projektek, szankciók és minden elvesztegetett nap újabb százmilliók mínuszban. A vita már nem arról szól, hogy Brüsszel ad-e pénzt, hanem arról, képes-e a magyar kormány megfelelni a jogállami normáknak.

GÁBOR GYÖRGY: VÁLASZ NAGY BOLDIZSÁRNAK - A NEMZETKÖZI JOG ERKÖLCSI ABSZOLUTIZÁLÁSÁRÓL, INTÉZMÉNYI VAKSÁGÁRÓL ÉS POLITIKAI INSTRUMENTALIZÁLÁSÁRÓL

SZOMBAT
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2026.01.10.


Mindenekelőtt köszönet illeti Nagy Boldizsárt azért, hogy vitát kezdeményezett. A vita – különösen, ha nem személyeskedő, hanem elvi természetű – a gondolkodás egyik legtermékenyebb formája. Lehetővé teszi, hogy az álláspontok ne pusztán ütközzenek, hanem reflektálódjanak: hogy az implicit előfeltevések explicitté váljanak, és hogy a gondolatmenetek saját határaikkal is szembesüljenek.

Egy dolgot már az elején szeretnék világossá tenni. Nagy Boldizsárral szemben nem vagyok nemzetközi jogász. Ezt azonban nem hiányként, hanem – paradox módon – előnyként érzékelem. Nem azért, mert a jogászi szakértelem ne volna nélkülözhetetlen, hanem mert minden diszciplína hajlamos saját normarendszerét természetesnek, önmagát pedig végső mércének tekinteni. A kívülállás – ha nem tudatlanságból, hanem filozófiai, történeti és erkölcsi reflexióból fakad – olykor éppen azt teszi láthatóvá, ami belülről már magától értetődőnek, s ezért megkérdőjelezhetetlennek tűnik.

A történelem és az eszmetörténet számos példát kínál arra, hogy egy-egy gondolkodási területet olykor nem belülről, hanem bizonyos távolságból lehet a legélesebben szemügyre venni. Tocqueville nem amerikai alkotmányjogászként, hanem kívülálló megfigyelőként ragadta meg a demokrácia működésének belső feszültségeit. Hannah Arendt nem jogdogmatikai elemzéseken keresztül, hanem politikai gondolkodóként mutatta meg, miként képes a modern jog nyelve elfedni a totalitárius hatalom működését. Kafka pedig – jogi képzettsége ellenére – éppen nem a jog racionalitását, hanem annak önjáró, személytelen logikáját tette láthatóvá. Ezek a példák nem személyes párhuzamként szolgálnak, hanem arra emlékeztetnek, hogy a kívülről nézés nem szükségképpen tudatlanság, hanem olykor módszertani előny: olyan kritikai távolság, amely észrevehetővé teszi azt is, ami a belső használat során magától értetődővé, s így láthatatlanná válik...

AGGASZTÓ JELEK: VÁLASZTÁSI CSALÁSRA KÉSZÜLHET A FIDESZ

KLIKKTV / MIÉRT? PODCAST
Műsorvezető: BOLGÁR GYÖRGY
2026.01.10.



Hogyan lehet ma Magyarországon választási csalást elkövetni – és hogyan lehet egyáltalán felismerni, ha ez megtörténik? 🗳️

Bolgár György vendége Tóth Zoltán választási szakértő, aki részletesen bemutatja, milyen trükkökkel élhet a hatalom a 2026-os választások előtt, milyen eszközökkel torzítható a demokratikus verseny, és miért nevezi ezeket „fehér galléros csalásoknak”.

A beszélgetésben szó esik az ajánlásgyűjtések manipulálásáról, az egyoldalú törvénymódosításokról, az informatikai rendszerek sebezhetőségéről, a külföldi befolyásolásról és az AI-alapú dezinformációról is. Tóth Zoltán elmagyarázza, miért fontos, hogy a papíralapú szavazatszámlálás fennmaradjon, és hogyan tudják a választók maguk is segíteni a választások tisztaságát helyi bejelentésekkel és civil megfigyeléssel.

👉 Ha érteni akarod, hol kezdődik a választási csalás, és meddig tart a politikai trükk, ez az interjú kötelező.

TÉRKÉPEN MUTATJUK, KIKKEL SZÁLL RINGBE A FIDESZ MOST BEMUTATOTT 106 VÁLASZTÓKERÜLETI JELÖLTJE

TELEX
Szerző: CSEKE BALÁZS, BAKRÓ-NAGY FERENC
2026.01.10.


Szombat délután a Fidesz bemutatta azt a 106 jelöltjét, akiket az egyéni választókerületekben indít az áprilisi országgyűlési választáson. A választókerületek több mint harmadában lecserélték a 2022-es jelöltjüket, összesen 42 új név van a listán.

„A győztes csapaton ne változtass elv helyett én inkább abban hiszek, hogy az eklézsiát mindig meg kell reformálni, mert a Fidesznél csak a Fidesz a jobb” – mondta Orbán Viktor a kongresszuson. Szerinte a Fidesz jelöltjei higgadt, magabiztos, tapasztalt emberek, és Magyarországnak pontosan erre van szüksége. Köszönetet mondott azoknak a kipróbált harcostársaknak is, akik nem indulnak újra. „Mindannyian vállalták, hogy a helyükre lépő fiataloknak átadják tudásukat, tapasztalataikat és a kampányban segítik őket.”

A 2022-es jelöltek közül leváltották például Németh Szilárdot és Vigh Lászlót, átadta a helyét Kósa Lajos és Lázár János. Orbán négy főispánnal, több államtitkárral és az országos politikában eddig ismeretlen helyi önkormányzati képviselőkkel, alpolgármesterekkel erősítette meg a csapatot. A volt közmédiás Németh Balázs Újpalotán, Takács Péter egészségügyi államtitkár pedig a pápai választókerületben indul.

A Mi Hazánk Mozgalom már augusztus 20-án megnevezte a 106 jelöltjét, a Demokratikus Koalíció október 5-én mutatta be, hogy kikkel indul a választáson. A Tisza Párt a kétfordulós előválasztás után, november végén jelentett be 105 jelöltet, azt viszont még nem tudni, hogy ki lesz a fideszes Tállai András kihívója a mezőkövesdi választókerületben (Borsod-Abaúj-Zemplén 7.).

Térképünkön megmutatjuk a négy párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit. A jobb alsó sarokban található +/- jellel bele tud nagyítani a térképbe, így jobban láthatóak lesznek a budapesti választókerületek...

LISZKA JÓZSEF: TÖREDÉKEK A PARTVONALRÓL

NÉPSZAVA
Szerző: LISZKA JÓZSEF
2026.01.11.


Magyarország legyen magyar ország. Rendben. Akkor viszont ne lepődjünk meg, ha egyszer csak Romániából román országot, Szerbiából szerb, Szlovákiából meg szlovák országot akarnak csinálni.

Az a helyzet, hogy nem szívesen adom címnek ezt a futball szakszót. Sose érdekelt a cirkuszt a népnek játék, de amióta Magyarországon az épp regnáló miniszterelnök gyerekkori álmainak megvalósulásaként gyakorlatilag a nemzeti minimum része lett, amióta már-már (?) nem is számít magyarnak a labdarúgás iránt nem lelkesedő (mintha Árpád apánk a nyeregtáskájában hozta volna magával a távoli őshazából – ahová egyesek, sokan! azóta is ábrándosan visszavágyakoznak – a „football” kézikönyvét, s tanította volna meg rá először Európa, majd az egész világ népeit), szóval azóta még inkább viszolygom tőle. Nyilván az idegen szívem teszi. Ellenben szívet cserélni nem lehet. Tudjuk ezt Tompa Mihálynak alighanem Horatiusnál gyökerező verssorából, majd a nyilván ebből fakadó, régi szipogós, könnycsordító Kovács Kati-sláger szövegből.

Írhattam volna persze gyepűt is. Mezsgyét. De azt a jómagyarok egy része nyilván nem értené. Maradjon hát a partvonal, mint hívószó, arra a területre, ami két nemzet, jelesül a magyar és szlovák találkozási vonalán fekszik. Ami már nem Magyarország, de többé-kevésbé magyarok (is) lakják, a szlovákok (egy része) meg bizalmatlan bizonytalansággal sandítanak felé.
***
De aztán találkozott a két ország miniszterelnöke, tényleg pontosan a partvonalon, a Dunánál, a 130 éve épült, Esztergomot Párkánnyal (Magyarországot Szlovákiával – így a szlogen) összekötő hídon, híd mellett (alatt?), hogy Orbán Viktor elmondhassa, „Robert Fico tud valamit, amit Európában egyedül csak ő tud. Mégpedig azt, hogy ha Szlovákiában valami félrecsúszik, akkor ő visszatér és rendbe teszi a dolgokat.” Aztán, hogy Fico se maradjon alul és kifejthesse: „olyan Szlovákiát szeretnék építeni, amilyent Magyarországon Orbán Viktor épít”. Miközben nem maradt el a két, szuverén nemzeti politikát valló kormányfő „brüsszelezése” sem. Kebelre borulás, igazi, nemes férfibarátság. Hurrá! Hiszen erre vártunk. Hogy a két ország miniszterelnöke így egymásba szeressen. Mert az nekünk, a partvonal mentén (kívül vagy belül?) élők számára csupa jót hozhat. Ha nem is a Kánaánt, de majdnem. És felejtsünk el mindent, politikai érdekképviseletünk (értsd: a szlovákiai magyarok szlovákiai politikai érdekképviseletének) szétverését, Malina Hedviget, a magyar köztársasági elnök part(határ)vonalról való hazatessékelését, mindent. Adjuk meg az esélyt ennek a két jeles férfiúnak, hogy bebizonyítsák, más idők jönnek, új szelek fújnak, a szuverenitás... Eljövend a nemzetállamok reneszánsza! De ezt inkább hagyjuk! A nacionalisták internacionáléja. A szocialistákat, meg a keresztényeket szintén hagyjuk: az egyik nem az, a másik nem ez. Tényleg ne feszegessük!

Ha már ily őszinte kebelbarátok lettek, adódott (akkor!) a felvetés, miből állna nekik, hiszen ez politikai döntés kérdése, hogy annullálják példának okáért a Beneš-dekrétumokat? De aztán másként lett.
***
Miközben még ki sem hűlt az államférfiúi vállakat kölcsönösen lapogató tenyerek melege, a szlovák parlament egy olyan alkotmánymódosítást hajtott végre, ami – mérvadó jogászok véleménye szerint – ha közvetlenül nem is vonja maga után, de a nemzeti kisebbségi jogok csorbulásának, csorbításának széles teret enged. Mondhatnám, hogy játékteret. De ez nem játék. Közben a magyar kormányfő, a magyar külügy diszkréten hallgat. Szeressük egymást, gyerekek!
...

"A KORRUPCIÓ TOP PROBLÉMA, A 2026-OS VÁLASZTÁSON JELENTHETI EZ A FORDÍTÓPONTOT" | LIGETI MIKLÓS

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: PÁLINKÁS SZÜTS RÓBERT
2026.01.11.



Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója volt a Reggeli Személy vendége 2026.01.09-én.

BALATONNYI VIZET HOZOTT A HÓ: HA NEM RONTJUK EL, EZ FEGYVER A KISZÁRADÁS ELLEN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2026.01.08.


Elnagyolt számításaink szerint elérheti az 1 milliárd köbmétert az Alföldre hó formájában hullott víz, országosan pedig ennek duplája is lehet az olvadéktartalék. Ez már a legnagyobb tavunk teljes vízmennyiségének felel meg. És bár a hiány ennek többszöröse, a hóban tárolt, lassan kiolvadó víz óriási kincs: hatékonyabban járulhat hozzá a végzetesen megfogyatkozott felszín alatti vizek visszatöltéséhez, mint bármilyen nyári eső. Persze csak ha jól bánunk vele. Ha az olvadással együtt beindulnak a „hagyományos” lecsapoló, elvezető mechanizmusok, ez is kárba veszhet...

ORBÁN MÁR NEM BÚJHAT EL – A BOTRÁNY VISSZAÜT

KLIKKV / EGYENLEG
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2026.01.10.



A Szőlő utcai botrány már nem csak egy újabb ügy, amit a hatalom elnyomhat – legalábbis egyre több jel mutat arra, hogy a kormány maga is felismeri: ez nem múlik el magától. A KlikkTV mai adásában arról beszélgettünk Baka F. Zoltán Zoltánnal és Horváth Gáborral, hogyan terjedt át egy intézményi visszaélési ügyből országos politikai felelősségkeresés, majd rendszerszintű válságtéma.

Miért ennyire érzékeny a Szőlő utca? Mert nem papírok, számok vagy állami mutatók körül forog, hanem gyerekek körül – kiszolgáltatott fiatalok körül, akiknek az államnak kellene védelmet nyújtania. A kegyelmi botránytól a javítóintézetekig vezető ügyfolyam egyre mélyebbre vág, és már a kabinet legbelsőbb köreit is érintheti.

Az adásban szóba került: • miért gondolta a kormány, hogy “három nap alatt elül”? • miért késett minden reakció egy-egy ütemmel? • mit jelent, ha most már a miniszterelnök kéri a jóváhagyást minden kényes döntéshez? • kényszerülhet-e beáldozásokra a hatalom, ha közeledik a választás? • miért nem működik a lejáratás Magyar Péterrel szemben, és milyen társadalmi elégedetlenség bújik meg mögötte?

A beszélgetés végkövetkeztetése: A Szőlő utca nem egy botrány a sok közül. Tükör. És a kérdés nem az, hogy meddig marad napirenden – hanem az, hogy mekkora politikai árat kell fizetni érte 2026-ban.