2025. október 10., péntek

A JÁTSZMA VÉGE

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.10.09.


Nos, Orbán Viktor, a nemzet Gadamerje, a hermeneutikai rezsicsökkentés Liszt Ference, a politikai szövegértelmezés Ricoeurje, ismét olyat alkotott, amire az irodalomelmélet nem volt felkészülve. A Lőkösháza–Békéscsaba vasútvonal átadásán nem egyszerűen szalagot vágott, hanem metafizikai horizontot nyitott. A jelenetben minden benne volt: a sínpár, mint a megértés dialektikus struktúrája; a frissen festett peron, mint a hermeneutikai kör láthatóvá tett íve; és a miniszterelnök, aki Lévinas és Derrida szellemi örökségét egyaránt vállalva, a magyar kultúra sínrendszerét próbálta helyreigazítani.

Olyan mondatok hagyták el a száját, amelyekért a Sorbonne-on kredit járna, de legalábbis zavarba jönne tőlük egy egész irodalomesztétikai világkongresszus.

Ízlelgessük csak e retorikai gyöngyszemet, amely egy csapásra beírta magát a magyar poétikai hagyományba.

„Krasznahorkai László úr, egy író, idevalósi a szomszédos Gyulára. Van egy regénye, ami egy vonattal indul egy meg nem nevezett, de ha jól értem, akkor igencsak Békéscsabára hajazó megyeszékhelyen. Ami ott, abban a regényben elénk tárul, az Lázár miniszter úr rémálma. Soha meg nem érkező vonatok, kapkodó állomásfőnök, frusztrált utasok, lepukkant állomások, hogy úgy mondjam, a helyzet nem túl kedvező ebben a regényben. Azonban a Békéscsaba–Lőkösháza vasútszakasz felújításával ez megváltozott, a regény a múlt, ez itt meg a jövő.”

És ekkor megszületett a magyar irodalomtörténet első olyan vasúti beszéde, amelynek értelmezéséhez Heidegger, Roland Barthes és a MÁV menetrendje egyaránt szükséges.

A miniszterelnöknek sikerült végrehajtania azt, amit az irodalomelmélet évtizedek óta hiába próbál: összehozni a szöveg és az infrastruktúra közti hermeneutikai áttörést. A „soha meg nem érkező vonat” többé nem az apokaliptikus hiábavalóság, hanem az európai uniós támogatások diadalútja.

Gadamer könnyezve bólogatott volna: a megértés eseménye ezúttal valóban sínre került.
Barthes pedig, ha tehetné, új címet adna esszéjének: A Szerző feltámadása a békéscsabai peronon.

Krasznahorkai szövegének szakrális melankóliája így vált közbeszerzési optimizmussá, a dekonstrukció új neve: átadás.

„A regény a múlt, ez itt meg a jövő” – mondta Orbán, és ezzel, minden bizonnyal öntudatlanul, előállt az első politikai narratívával, amely önmagát esztétikai kinyilatkoztatásként értelmezi.

A pillanat, amikor a peronon a miniszterelnök a szalagvágó ollóval végrehajtotta az első gyakorlati dekonstrukciót: a Sátántangó ontológiája szó szerint kettévágatott, a mű jelentése – akár a friss sínpár – újra összeforrasztódott.

De a történet nem áll meg itt. Hiszen a hermeneutikai MÁV-vonal végállomása a zene.
Alig várjuk, hogy a nemzet karmestere a Zeneakadémián elemezze Kurtág György Fin de partie (A játszma vége) című operáját – azt a Beckett-adaptációt, amelynek már a címe is gyanúsan közel áll a magyar politikai időhöz.

Micsoda reveláció lenne hallani, amint Orbán Viktor zeneesztétikai lendülettel fejti ki, hogy a Fin de partie cselesztája miként fejezi ki a rezsicsökkentés transzcendens csilingelését, a hárfa az alázatos nemzeti áhítatot, a pianínó és a szordínós vonósok rezgése a kormányzati kommunikáció halk önreflexióját, a háromféle fuvola pedig a NER különböző hangszíneit – a szelíd tekintélyelvűt, a militáns hazafit és a félszoprán populistát.

És mikor a halk, finoman pergő ütőhangszerek – triangulum, tam-tam, bongó – egyszerre elnémulnak, talán ő maga is megérzi, hogy a zene most már nem kíséret, hanem ítélet.
Hiszen a Fin de partie – A játszma vége – nem más, mint Beckett végső iróniája: amikor a hatalom már nem tud kimenni a szobából, mert a szoba ő maga.

A tangóharmonika elhalkul, a cseleszta utolsót csilingel, és a karmester pálcája lassan megáll a levegőben.

A közönség felnéz, s a vezénylő már nem érti, hol is kezdődött a darab, és ki írta a partitúrát.
A függöny lassan lehull, a taps elmarad, a hangok szétfoszlanak.

És ekkor megszületik a végső, tiszta akkord:

A játszma vége – Orbán saját politikai végjátszmája. (Országos bemutató várhatóan 2026 tavaszán, talán április 12-én.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.