AHOL A TERROR „MILITÁNS”, A MÉSZÁRLÁS „RAJTAÜTÉS”, A VÁLASZ „PUSZTÍTÓ”, OTT A VÉRENGZÉSBŐL STRATÉGIA, AZ ÖNVÉDELEMBŐL AGRESSZIÓ LESZ

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.10.09.

„A Hamász militánsai a határon átnyúló támadást indítottak, mire másnap Izrael egy Gáza elleni pusztító válaszcsapás megindításával reagált.” Így ír a 24.hu, név nélkül, szerző nélkül (noha lenne ötletem, kinek a szüleménye), épp ma reggel, amikor először van esély arra, hogy – számomra ugyan erősen vitatható módon – elinduljon valami a térségben. Számomra azért vitatható módon, mert a totálisan elhülyült, elbutult, szenilitásában már saját maga alá piszkító nyugati világ a vesztfáliai béke óta elfelejtkezett egy szóról, egy fogalomról, jelesül a vallásháborúról. A totálisan idiótává vált Nyugat azt hiszi, hogy azért, mert emitt megszűnt ez a sok évezreden át tartó jelenség, akkor az már máshol nem is létezik. (Két-háromévesen én is azt hittem, hogy ha becsukom a szemem, a többiek nem látnak.) Csakhogy a Nyugat megint csupán a maga koszos vagy rózsaszínű (ahogy tetszik) szemüvegén át próbálja szemlélni a világot, s azt hiszi, ha nem lát vallásháborút, az nincs is. Pedig van: akad civilizáció, ahol ez továbbra is – in statu nascendi, születése óta - fundamentum, vallási, teológiai és mentális alap. Nos, lássuk közelebbről a fenti mondatot! A Hamász militánsai támadást indítottak, amire Izrael pusztító válaszcsapással reagált. Ízlelgessük egy kicsit! Két tagmondat, két ige, két alany: tökéletes nyelvtani szimmetria, végzetes erkölcsi aszimmetria. A nyelv, amely a mészárlást „támadásnak”, a védekezést „pusztításnak” nevezi, már nem ír, hanem ítél, csak épp a bűnöst menti, és az áldozatot teszi vádlottá. Ez nem hír, hanem retorikai bűncselekmény. A mondat úgy tesz, mintha puszta leírás volna, miközben két ige közt elvérzik az igazság. A „támadást indított” katonai kifejezés: higgadt, tárgyszerű, szinte stratégiai méltóságot kölcsönöz a terrornak. A „pusztító válaszcsapás” viszont morális színezetű: destruktív, gonosz, túlerős, tehát elítélendő. A mondat így a legaljasabb nyelvi műveletet hajtja végre: a gyilkosból szereplőt, az áldozatból bűnöst csinál — mindezt úgy, hogy közben a szerző a „tárgyilagosság” álarca mögé bújik. Ez a nyelv nem semleges, hanem cinkos. Olyan, mint a Völkischer Beobachter 1938-ban, amikor a kristályéjszakáról azt írta: „A nép spontán felháborodásának következtében zsidó üzletekben rongálások történtek.” Spontán? Rongálások? A pogrom mint természetes meteorológiai jelenség. A bűn kimosdatása nyelvtani passzívban. Vagy vegyük a Pravda szóhasználatát a sztálini tisztogatások idején: „A nép ellenségei beismerték bűneiket.” Beismerték. Nem kivallatták őket, nem agyonverték, hanem „beismerték” — mintha lelkiismereti megtérés volna, nem kínzás. Ugyanez a logika működik itt is: ha a terror „támadás”, a válasz pedig „pusztító”, akkor a gyilkos hős, a védekező zsarnok. Az ilyen mondat a hazugság grammatikája. Az etikai súlypontokat szintaxisra cseréli, a morált stilisztikára, a felelősséget mondatszerkezetre. Hannah Arendt mondta: „A gonosz gyakran adminisztratív nyelvet beszél.” Itt épp ezt látjuk: a bűn nem kimondva, hanem nyelvileg elmaszatolva válik elfogadottá. A modern propaganda mindig a „semleges” hangon szól. A Magyar Nemzet, a Pesti Srácok, a Mérce, a Mandiner, a 24.hu, a 444, a Telex, a Magyar Hang, a hvg.hu stb. — mind ugyanazzal a képlettel dolgozik: a szörnyűséget lecsupaszítja igévé, az erkölcsöt melléknévvé, a valóságot „véleménnyé”. A terror „militáns”, a mészárlás „rajtaütés”, a válasz „pusztító”. Így lesz a vérengzésből stratégia, az önvédelemből agresszió. A történelem tele van ezzel a hanggal. Auschwitzot „végső megoldásnak” hívták, Kambodzsában „átnevelésnek” nevezték a tömeggyilkosságot, Ruandában „bozótirtásnak”. A nyelv mindig előbb öl, mint a fegyver. Mert aki megváltoztatja a szavak jelentését, az átrajzolja az erkölcs határait is. Ez a mondat tehát nemcsak hazug, hanem bűnrészes. A nyelv bűnrésze. És amíg ilyen mondatokban írják a valóságot, addig a valóság mindig újraírja az erkölcsöt — lefelé.

ITT OLVASHATÓ