2019. november 5., kedd

„MINDEN VASÁRNAP TÜNTETNI MENTEM”BESZÉLGETÉS JÓN KALMAN STEFÁNSSONNAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: KÖVES GÁBOR
2019.11.31.


Izland elég távol esik Magyarországtól, a demokrácia is jobb formában van, mint minálunk, de azért az ő szigetükön is akadt olyan politikus, aki szíve szerint megregulázta volna az irodalmat. Igaz, olyan is, akit a korrupció miatt a népharag lemondásra késztetett. E nálunk hallatlan, a sarki fénynél is egzotikusabb jelenségről beszélgettünk a Margó Irodalmi Fesztiválra érkezett Jón Kalman Stefánssonnal, akinek főműve, a Menny és pokol trilógia nemrég jelent meg magyarul Egyed Veronika fordításában. JKS kivételes ismertetőjegye, hogy mindig található nála verseskötet – Budapestre Hölderlin és Tranströmer kísérte el –, mert ha tagadná is (nem teszi), akkor is teljesen világos, üssük fel bárhol a több mint ezeroldalas regénytrilógiát, hogy prózaíróként is költővel van dolgunk.

Költőként kezdte. Nehezen tudom elképzelni, hogy Magyarországon sok főállású költő lenne. Izland törődik a költőivel?

– Megélhetés szempontjából prózaírónak lenni valamelyest könnyebb helyzet, mint a költőké. Ugyanakkor nálunk mindig nagyon fontos szerepe volt a költőknek, még ha a szegénység és a versírás kéz a kézben jártak is. Alighanem az izlandi sagákban keresendő a magyarázat. Ahogy az évszázadok során folyvást újramesélték őket, a bennük szereplők a gondolkodásunk részévé váltak. A dánok uralmával szemben a költészet fontos eszköznek bizonyult. Alig van olyan beszéd, amelyben az épp aktuális miniszterelnök ne idézné valamelyik nagy költőnket.

Önt idézte már politikus?

– Nem tartom kizártnak, hogy valamelyik miniszter már idézett, de inkább a prózámból. Természetesen nálunk sem minden fenékig tejfel, nálunk is akadnak, akik az írást nem tartják tisztességes munkának. Azonban jó 30 éve már egy állami irodalmi alap is segíti az alkotást. Ide minden évben lehet pályázni. Ha szerencsés vagy, vagy egyszerűen úgy ítélik meg, érdemes a munkád a támogatásra, fizetést kapsz tőlük. Nem nagy összeg, de lehet rá építeni. Ezért is van, hogy Izlandon ma olyan 25–30 főállású író lehet. Költő és prózaíró. Egy focistának is jót tesz, ha nem csak mellékállásban, munka után kergeti a labdát, és így van ez az íróemberekkel is. Teljes egyetértés van nálunk az ügyben, hogy a nyelv nélkül semmik se lennénk. Ennek egyik záloga az erős irodalom. A 2008-as gazdasági összeomlás sem tudta megingatni ezt a hitet, egy fillérrel sem csökkentették az irodalmi támogatásokat. Bár voltak politikusok, akik ezt követelték, de még többen voltak az olyanok, akik kiálltak az irodalom ügye mellett. Az elmúlt 30 évben nem vettek el pénzt az íróknak járó támogatásokból. Bizonyított tény, tanulmányok szólnak arról, milyen jól jár az izlandi állam a helyi kultúra támogatásával. Minden euró, amit az irodalomba fektet, hármat hoz vissza. Amit a filmbe fektet, az ötöt-hatot fial és így tovább. És hát az sem elhanyagolható, amivel a művészet a kultúrafogyasztókat gazdagítja. Öröm, élvezet, efféle apróságok.

A költészet és a foci állami támogatottságát tekintve nálunk a futball áll nyerésre.

– Természetesen nálunk is többen követik a kortárs focit, mint a kortárs költészetet, de ha a miniszterelnökünk szólásra emelkedik, sokkal nagyobb valószínűséggel idéz költőtől, mint focistától. Amúgy elég jól megy mostanában nekünk a foci, ez is része nemzeti büszkeségünknek...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése