2020. január 12., vasárnap

A SZÓLÁS-, ÉS SAJTÓSZABADSÁG 30 ÉVE MEGKÉPZŐDŐ ÁRNYOLDALÁRÓL; NÁCI BESZÉDRŐL ÉS CSURKA ISTVÁNRÓL

ÁTLÁTSZÓ / VILÁGTÉRKÉP
Szerző: VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
2020.01.11.


Harminc éve egy januári vasárnap reggelén hörögve üvöltötte a rádiómikrofonba Csurka, hogy „ébresztő magyarság!”. Akkor riasztón és dohosan tűnt újszerűnek e hang, mely napjainkban, immár tíz éve sztenderd lett. 

Zsidózott Szigligeten részegen – ezt mindenki beszélte. De: Réz Pál volt az egyik legjobb barátja, pókerpartnere, önéletrajzi interjúkötetében (Bokáig pezsgőben; a kérdező: Parti Nagy Lajos) Réz nem győz sajnálkozni, hogy kapcsolatuk 1990 után megszakadt. Réznek volt egy nyaralóként használt fakunyhója Pasaréten, telente ezt romantikus együttlétekre két írótársának ajánlotta fel még a hetvenes évek kádári mocsarában; a másik Eörsi István volt. Utóbbi szerző két műfajban is megemlékezett minderről (Történetek egy hideg faházban. Írások a hűség és hűtlenség tárgyköréből novellák, Szépirodalmi, Budapest, 1978.; Jolán és a férfiak dráma, megjelent a Színház c. folyóirat mellékleteként 1979. 8. szám, Dániel Ferenc előszavával).

Rosenstein Tibor a pesti gasztrohistória legendás alakja, évtizedek óta műveli a nem-kóser közép-európai zsidós konyhát. Tibi bácsi egyszer mesélte, hogy valamikor a kilencvenes évek elején összetalálkoztak, a régi ismerettség okán barátságos lapogatás után kérdezte, „mikor jössz már el egyszer megint hozzánk Pista?”, mire Csurka azt felelte „nem lehet Tibi, sajnos nem lehet”. Az akkorra már bocskaiba bújtatott terjedelmes test ideológice tiltotta el magát a maceszgombóctól mint levesbetéttől, töltött libanyaktól, ludaskásától, a diószín politúrfényű libacombtól és a jó masszív flódnitól.

Viszont egy újabb de: talán már iskolai tananyag, ha nem, annak kéne lennie, hogy a magyar értelmiség nagy, a pártállamot 1956 után talán először megijesztő (lásd: az ún. Knopp-Kornidesz jelentést) összefogás a Donáth Ferenc auspíciuma alatt 1980 őszére elkészült Bibó-emlékkönyv jelentette, melynek egyik szerzője Csurka István volt. Bibó-felejtés c. írása emlékezetes darabja számomra a kötetnek, hamvas ifjúként olvastam és a sok történeti elemzés mellett igenmód jólesett Csurka „indulati prózája”, amit tudvalevően szeret az olvasó, pláne ha még tapsztalatlan és romantikus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése