2020. június 4., csütörtök

„POLITIKAILAG ÉS MORÁLISAN IS VÉDHETETLEN ÜZENETET KÜLD A KORMÁNY” – INTERJÚ UNGVÁRY KRISZTIÁNNAL

NÉPSZAVA
Szerző: CZENE GÁBOR
2020.06.04.


A trianoni megemlékezésnek arról kell szólnia, hogy azok az elvek, amelyek alapján a békét meghirdették, mind a mai napig csorbulnak – figyelmeztet Ungváry Krisztián történész a századik évfordulón.

Egyetért azzal, hogy Trianonnak hivatalos emléknapja van?

Történészként nem mondhatok mást: helyénvaló egy olyan történelmi eseményre való emlékezés, amelynek ilyen nagy a jelentősége.

A „nemzeti összetartozás napja” elnevezést is jónak tartja?
Nincs vele gondom.

Kétségkívül jobb, mintha az „örök magyar fájdalom” vagy a „revízió napja” lenne. De lehetne akár a „megbékélés napja” is. Naivitás?

A megbékéléshez két fél kell. Olyan helyzetben, amikor például az Úz völgyében magyar sírkereszteket tépnek ki, nehéz megbékélésről beszélni. Kérdés, hogy mi a fontosabb nekünk. Az, hogy a magyar politika a vélelmezett jó viszony érdekében kapituláljon a szomszédos országok előtt, vagy pedig az, hogy az egységes magyar nemzet szolidaritást vállaljon a határon túl élőkkel? Súlyos dilemma ez, mindkét választásnak nehezen kezelhető politikai következményei vannak. Úgy tenni azonban, mintha most minden rendben lenne, erkölcsileg sem helyes. A nemzeti összetartozás napjának pozitív jelentése van, ami kifejezett előrelépés ahhoz képest, amit a kormány az emlékezetpolitika ügyében az elmúlt tíz évben művelt. Lásd a Szabadság téri „német megszállási emlékművet”, amely maga a tömény nemzeti giccs. A hazugság szobra.

A Parlamenttel szemben, az Alkotmány utcában létrehozott trianoni emlékhely – amit a járványveszély miatt csak augusztus 20-án terveznek átadni – ön szerint rendben van?
Azzal a ténnyel, hogy lesz ilyen emlékmű, nincs bajom. Különösebb esztétikai kifogásaim sincsenek. Bajom a tartalommal van. A föld alá vezető folyosó két oldalán olyan települések nevei szerepelnek, amelyek 1920 után elvesztek Magyarország számára. Közöttük van azonban Zágráb is, ami nekünk nem fáj, különösen nem annyira, mint Csíkszereda. Horvátországgal társországi státuszban voltunk, Zágráb soha nem tartozott a szűkebb értelemben vett történelmi Magyarországhoz. De ez még hagyján. Nagyobb probléma, hogy a feltüntetett helységnevek az 1913-as állapotot tükrözik. Sok kisebb település nevének korábban nem volt magyar megfelelője, a magyar nevét csak a XIX. század végén, a XX. század elején kapta. Adott esetben 100 százalékig nem magyarok alkották a lakosságot. A trianoni emlékmű ellenben úgy tesz, mintha magyar települések lettek volna, ugyanúgy, ahogyan ma Vácegres vagy Budapest. A kormány politikailag és morálisan is védhetetlen üzenetet küld. Jelesül azt, hogy Magyarországnak olyan területekkel is van dolga, amelyek nem kötődnek magyar identitású emberekhez. Szerintem ez nagyon veszélyes, ingoványos terep.

Mi a megoldás?
Akár valamilyen színárnyalattal, akár konkrét adatokkal jelezni lehetne, hogy annak idején mely helységekben volt magyar többség, vagy jelentős létszámú magyar lakosság...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése