Szerző: ÉS
2021.06.04.
Ötven éve halt meg Lukács György
I N T E R J Ú
Bérczes Tibor: A valóságot nem sokáig lehet letagadniBeszélgetés Frits Bolkesteinnel, a Liberális Internacionálé volt elnökével
K R I T I K A
Végső Zoltán: Nincs, mi megtörjön
(Brad Mehldau Trio – Zeneakadémia, május 25., élő online közvetítés)
Tudjuk, hogy a Zeneakadémia és általában Budapest (a Trafó, a Müpa) Mehldau fontos és kiemelkedő koncertjeinek színhelye volt eddig is, hiszen ott a csodás, négylemezes szóló antológián rögtön a nyitószám, amit az Akadémián rögzítettek. Mehldaunak szólóban és trióban is jól áll a Zeneakadémia nagyterme; ahogy mindig, ezt most is elismerte és kifejezte, hogy a hagyományok, a terem atmoszférája hatással van rájuk. N, de mégis, a világ talán legjobb jazz-zongoristája és triója milyen teljesítményre képes egy üres teremben? Próbálnak egy jót, és helló? Vagy mindent beleadnak?
Széplaky Gerda: Tanúsítások járvány idején
(Gyógyír, Capa Központ, megtekinthető augusztus 8-ig)
Báron György: Valóságshow
(A kivégzőosztag. Amerikai dokumentumfilm. Rendező: Ryan White. Forgalmazó: magyarhangya)
A kivégzőosztag azokban a napokban került a mozikba, amikor a belarusz diktátor nemzetközi légijáratot kényszerített a földre, hogy elfogja népszerű ellenfelét. Előtte Putyin hasonlóan népszerű kihívóját novicsokkal mérgezték meg, később maga az áldozat derítette ki, kik és kinek az utasítására. Korunkban a legveszélyesebb nemzetközi terroristák a diktátorok: Carlos vagy a RAF suta kezdők hozzájuk képest. Az orosz, majd a belarusz eset, amely egyszerű volt és durva, akár a faék, a közelébe sem ért az ördögien szofisztikált észak-koreai mestertervnek. Ha Hollywoodban egyszer játékfilm készül róla – ami felől aligha lehet kétségünk –, az ötletdíj minden bizonnyal Kim Dzsongunt illeti.
Torma Tamás: A hattyúdal nyaka
(Három sportcsarnok egyházi gimnáziumok mellett – Szentendre, Újbuda)
Basszus!... Egy hete arra jártam, azt hittem rosszul látok… Szürke szörny…Betonszarkofág! Felfoghatatlan, hogy ez az épület ebben a környezetben engedélyt kapott… Ronda! Tornaterem, ebédlő és könyvtár régen is volt. Ezért kár volt a szép sportudvart feláldozni! (…) Az egy dolog h ronda. A ronda is lehet esendőségében a maga módján szép es kedves. De ezt egy katolikus gimnáziumba húzták fel a rend megrendelésére… Mit üzen az ott tanuló gyerekeknek, milyen hatással van rájuk? Mit közvetít? Számomra brutalitást, gőgöt és ürességet.
Azt mondjuk hagyjuk meg a gimnazistáknak, hogy nekik mit közvetít – nyilván jó kosár-, kézi- meg focimeccseket –, de a kérdés bizony engem is elért.
Gergics Enikő: De ki nem a faterja fia
(Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia. Rendezte Kocsis Gergely. Átrium, május 22.)
Kovács Máté úgy hajszolja a szórakoztatást, mintha sprintelne, szinte olyan dinamikával játszik mint színész, mint ahogy az előadásbeli fiú tépi a ribizlit a boldogabb jövő reményében. Nem lehet itt megpihenni, és pláne nem lehet elmélyülni azokban a pillanatokban, amelyekről feltételezhető, hogy esetleg alkalmasak volnának erre. Ezekből egyébként nem sok van. Előkészítést igényelne például az a momentum, amikor a fiú az apját látogatja a kórházban, és ebben a kritikus helyzetben nem tudnak mit mondani egymásnak. A szövegek azonban az elmosott határvonalak ellenére különálló elemek maradnak, nem adnak lehetőséget további építkezésre.
Fáy Miklós: A halál csókja
(Giordano: André Chénier – Erkel Színház, május 29.)
A bemutató nagy vesztese így számomra Sümegi Eszter, akinek pályája újabb szép pontja is lehetne Maddalena. Voltaképpen így is az, Sümegi most is erős hangú, leénekli a csillagot is az égről, de mindig érzek nála valami rejtélyes fékezést is, minden megvan, csak az nincs, ami a mindenen is túl van, amire ez a minden szolgál, hogy az emberek hirtelen elővegyék a zsebkendőjüket, vagy csak örüljenek annak, hogy maszk van az arcukon, nem látszik, hogy bőgnek.
Siba Antal: Angol ember csakis jót
(Interjú Kálomista Gáborral az Elk.rtuk című készülő filmjéről – origo.hu)
Nem tudni, mit szól ehhez a Fidesz–KDNP összevont propagandagépezete, nevezetesen, hogy Kálomista szerint milyen slampos munkát végeznek, ha egy teljes évtizede sulykolják a népbe, hogy Gyurcsány bűnöző, és lám, fölnő egy új generáció, amelyik erről az emberről mit sem tud. Azt is mondja a Megafilm főnöke, hogy azért van szükség a Gyurcsány-filmre, mert „rengeteg a történet, amit nem dolgoztunk fel”, majd nagyvonalúan egyberántja Gyurcsányt Trianonnal, a második világháborúval és így tovább.
Fuchs Lívia: Bartók ürügyén
(Bartók Béla–Juronics Tamás: Concerto; Bartók Béla–Leo Mujić: A fából faragott királyfi, Riederauer Richárd–Vincze Balázs: Vasarely-etűdök, Bartók Tavasz, Müpa-stream)
A Bartók Tavasz szervezői idén nem sokat bíbelődtek a táncprogrammal, ugyanazt a néhány társulatot hívták meg, amelyek a Müpa egész éves kínálatában is rendszeresen fellépnek. Először is bepótoltak két, már a tavalyi, jubileumi Tavaszi Fesztiválra tervezett és elmaradt bemutatót, a Győri Balett GisL-jét és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A hűtlen feleség – Barcsai szeretője című táncdrámáját. Saját, mert nem tavalyról megöröklött programként három balett egyfelvonásost kínáltak, s ezek közül kettőben az új fesztiválnak nevet adó, éppen 140 éve született Bartók Béla zeneműveire született koreográfiák szerepeltek. Ami szép gondolat, csak ehhez sejteni kellene, a magyar koreográfiai szcénában kik is azok, akiket valóban érdekel Bartók zenei univerzuma.
Zelei Dávid: Bevezetés a koronovellisztikába
Dekameron projekt. 29 új novella a járvány idejéből. Közreadja a New York Times Magazine. Fordította Báder Petra et al. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2021, 324 oldal, 4499 Ft
A magyar olvasó mindük közül Margaret Atwoodot ismeri legjobban, akinek lassan egész életműve elérhetővé válik a Jelenkor Kiadónak köszönhetően, de az ír Colm Tóibin és a Park, illetve az olasz Paolo Giordano és az Európa Könyvkiadó neve is szépen összefonódott az utóbbi években. A többiek között is vannak nemzetközileg is erős nevek (Leila Slimani például Goncourt-, Mia Couto pedig Camões-díjas), vagy olyanok, akiknek emlékszünk egy-egy művére (például David Mitchell Felhőatlaszára), de a többségük a magyar olvasó számára egyelőre elvész a világirodalom végtelen óceánjában.
Ne legyünk persze negatívak: a világirodalom óceánjában elveszni ugyanis csak akkor lehet, ha valahogy belekerültünk. Márpedig ismerve, milyen elenyésző százalékban adnak ki az Egyesült Államokban fordításirodalmat, egyáltalán nem evidens, hogy nem csak a tágas amerikai beltengerben pancsikolunk: a szerzők felének egyáltalán nincs amerikai állampolgársága, és akiknek van, azok között is sok a kettős identitású (nigériai, marokkói, szerb, iráni, stb. gyökerű). Mindez ugyanakkor rögtön érthetővé válik, ha a kiadás kontextusában nézzük a névsort: nagyon erős ugyanis a kötet – multikultiságot és kidekázott kiegyensúlyozottságot szinte előíró – New York-isága, kötődése a városhoz és a Times-hoz.
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.
Pléh Csaba: Ex libris
Alison Gopnik: Neveljük-e a gyerekeket?
Gyáni Gábor: A történeti tudás
Robert J. Shiller: Narratív közgazdaságtan
Ruth Sheppard: Freud
ÉS-KVARTETT – Szaniszló Judit Leli élete című regényéről
Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2021. május 26-án Zoomon. A felvételt a jövő héttől meg lehet nézni a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Ősszel folytatjuk.
I R O D A L O M
Jász Attila: Ötvenöt évesen
Benedek Szabolcs: Egy stóc könyv
Végre kinyílhattak a könyvtárak is. Kóródi nem tudta eldönteni, várta-e. Számukra eddig is nyitva volt. Mindig akadt tennivaló. Pakolászni, rendezgetni, szelektálni, kötészetre vinni, nyilvántartást ellenőrizni, pontosítani, a közösségi oldalon kortárs magyar írók műveit fölolvasni, ügyeletben ücsörögni, telefonokat fölvenni, naponta több tucatszor elismételni, hogy „sajnos mi se tudjuk, tessék figyelni a híreket, de azonnal kiírjuk a honlapunkra is”, és így tovább. Közben lett egy átvevőpont, jöttek az e-mailek, a még több telefon, össze kellett rakni a rendeléseket, a megadott napokon pedig kiállni a kapu elé a leszuperált szervizkocsival, amely olyan régóta volt a könyvtár tartozéka, hogy már senki nem emlékezett rá, honnét van, és amelyen most poharak és szendvicstálak helyett szellemi táplálék sorakozott. Egyszóval, eddig se unatkoztak. Csak éppen hiányzott a folyosókról meg az olvasótermekből a szöszmötölés, a lapozgatás, a csoszogás, a fojtottságával is tisztán hallható suttogás, a csipogás, amikor végighúzták a mágnescsíkon, mégis beriaszt a kikölcsönzött könyv, és a többi, jól megszokott zaj, amelyet összességében életnek lehet nevezni...
Szathmári István: Az asszony
És akkor, sok-sok év után jött az a New York-i út, majd vissza, majd megint egy másik ország, közben meg amott dúlt a háború, amiről itten nem nagyon akartak tudni, valahogy nem volt sikkes, uram, nem volt tétje, igazi visszhangja, bezzeg ha a havasok között hallatta volna a hangját, sikolyát, nem így alakul, és álltam az ismert-ismeretlen városban, feleségtől elhagyatottan, és nagyon világos volt, nekem nő kell, igen, mint abban a szép olasz filmben, ahol az egyik szereplő egy nagy fára mászik, és ordibálni kezd, donna, donna, tehát itt az újság, kezdeni kellett valamit, tele hirdetéssel, mindenfélével, igen, emlékszem, még a manhattani parkban, amikor abban a vastag kiadványban lapoztam, mint már említettem, számomra ez igazi Amerika volt, még karácsonyra is hirdettek érzéki programokat, vagyis hogy a hét, a hónap, az év minden napján nyitva az ajtó, a bejárat, merülhetsz, megmerülhetsz mindenféle lében, szeszben, személyben, míg én azokban a napokban (...)
Keresztury Tibor: Hűlt helyem
Sietett, hogy minél kevesebbet kapjon, de nem volt egyszerű, mert egyszerre kellett iszkolnia négykézlábon, s tartania az orrán a szemüveget. Ráadásul szakaszosan, ütemesen záporozott a tompán csattanó nyakleves, amitől minduntalan elhasalt, méterenként fel kellett tápászkodnia, ami jelentősen megnehezítette a haladást. Olyan vontatott volt a film, hogy belealhattam a függöny mögött. Meglepődve konstatáltam, hogy feltámadt Babu néni, kikóválygott az udvarra színes szoknyájában, egy darabig meredten nézte a jelenetet, aztán égnek csapta a karjait, rázendített kedvenc nótájára, patak partján sátoroznak az oláh cigányok, és táncolni kezdett hozzá, mint rendesen. Forgott ott a porfelhőben, egyre hevesebben, és kijött utána az ajtón, amin át este majd behúzzák, a vakáció utolsó napjának mind a tizenkét hullája, az egész regiment. Álltak, néztek fel az ablakunkra, te voltál ott tegnap nálunk, ezt lövellte felém vizenyősen tompa, megtört, közönyösen kifejezéstelen tekintetük. Nem én akartam, próbáltam reflexből felelni, de nem jött ki hang a torkomon. Az apám akarta, hogy így érjen véget a gyerekkorom, folytattam volna a könnyeimmel küzdve, ám mintha nem is Medve sajtot, hanem kaktuszt vacsoráztam volna, másrészt meg szíven ütött, hogy amit csinálok, az színtiszta árulás. Csak nem árulkodok, csak nem mószerolom be apámat vadidegen tetemek plénuma előtt…
Mit tegyek. Egész testemen folyt a víz...
Schmideg Ádám: Életem legjobb mantrája
Mi az a mantra, amit éjjel egykor felpróbál az ember, illesztgeti magára, próbálkozik? Számoljam a légzésemet? Vagy bárányokat, sarkokat, minden sarkon a kurvákat, vagyis a nőket, akik valaha tetszettek nekem? Számolni kéne, leszámolni az álmatlansággal, elfoglalni az agyamat, elengedni, hagyni, hogy legelésszen annál zöldebb réteken, mint ez a lakótelepi szoba, 26 négyzetméter, beleértve az előszobát és a vécét, ami nyílik onnan, a főzőfülkét, ahová be fogok botorkálni reggel, hogy kávét. De az még messze van, még csak éjjel egy. Ilyenkor másképp muzsikál a hold, kinézek, ki se kell nézni, benéz ő magától, láthatja: itt vagyok, tágra nyitott szemmel fixálom a plafont, leolvasom onnan a mene, tekelt, próbálom leolvasni, de ma már ilyen túlvilági híradások nincsenek, csak a hold. Ja, meg az utcalámpa, elég erős, sárga fény, bevág ide, a másodikra. Ha feljebb költöznék, lenne esélyem közelebb lenni a naphoz és a holdhoz...
Szegőfi Ákos: A tovatűnő
Asif Mirzát három nappal az eltűnése után, egy körözési plakáton láttam először mosolyogni. Születési helye: LAHOR. Születési dátum: 199?-1?-2?
Alacsony, barna bőrű fiatalember volt, olyan fémkeretes szemüvegben, ami mindig fölösleges szigort kölcsönöz az arcnak. Évszaktól, időjárástól és napszaktól függetlenül, a fejét kissé hátravetve, közönyös arccal rótta az egyetemi folyosókat – az őt ismerőknek is legföljebb biccentett. Ritkán beszélt, ahogy a világtól megundorodott emberek általában. A hangjára nem is emlékszem, igaz, az emlékekből a hangok vesznek ki a leghamarabb, ahogy minden a saját, kotnyeleskedő belső beszédünkre cserélődik. Valójában fogalmam sincs, hogy Asif valaha is megszólított-e engem. Az biztos, hogy egy alkalommal kommentárt küldött a szociális idegtudományi előadásomra – a kérdések és kommentárok a curriculumban jegyzett tanulmányokról mindig három nappal az előadás előtt érkeztek, hogy az előadónak legyen ideje felkészülni –, és nekem ez volt az egyetlen, jóllehet indirekt beszélgetésem Asif Mirzával. A témakör a kiközösítésre adott agyi válaszreakció volt...
Bakos Gyöngyi: A tett
1932. július
Bakos Gyöngyi: Az ítélet
1933. május
Harcos Bálint: Orfeusz
Harcos Bálint: Újjászületés
Harcos Bálint: Túl késő
Harcos Bálint: Próbababa és tavililiom
Harcos Bálint: LED
Harcos Bálint: Ebéd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.