2016. február 7., vasárnap

A SZEGÉNYSÉG REMÉNYE, A REMÉNYEK SZEGÉNYSÉGE

NÉPSZABADSÁG ONLINE - KENTAUR
Szerző: Lengyel László
2016.02.06.


A szegénység gyerekei

Látták őket: szegények. A gyerekség szegényei. A szegénység gyerekei. Az öregség szegényei. A szegénység öregei. Aki rájuk néz, azt elfogja a kétkedés: hogyan nézhetnek ennyi reménykedéssel, miközben mi tudjuk, hogy helyzetük reménytelen. Ha másból nem, hát abból, hogy a képeken látható gyerekek öregkori mása ott néz bele semmire se jutottan, sorstalanul a mindent látó kamerába. A Mésztelepről a Mésztelepre lehet jutni. A gyerekszegénységből a felnőttszegénységbe, a felnőttszegénységből az öregszegénységbe, az öregszegénységből a névtelen földbe.

Amikor 1935. április 16-án Gömbös Gyula magyar királyi miniszterelnök találkozott az írók küldöttségével, a kezdeti zavar szokásos csendje után Móricz Zsigmond állt föl. Komótosan elővette a szivarzsebéből a Ritz menükártyáját, s hátlapjáról olvasni kezdte: „Hétfő. Reggelire kenyér, zöldhagyma. Délben lebbencsleves. Este üres krumplifőzelék. Kedd. Reggelire kenyér, zöldhagyma. Délben lebbencsleves. Este puliszka kis tejjel. Szerda. Reggelire kenyér, zöldpaprika... Ha a kormány ezen az állapoton akar segíteni, akkor számíthat miránk, írókra!" Lett is nagy-nagy csönd. Gömbös e miniszterelnöki szavakkal fordult Móriczhoz: „Zsiga, rólad rosszakat jelentenek, te destruktív vagy."

ITT OLVASHATÓ

5 megjegyzés:

  1. "És itt emeljük fel a fejünket és nézzünk a tükörbe. Látjuk-e egykori, negyven évvel ezelőtti önmagunkat? Azt, aki kötelezettségének érezte, hogy mindenkor a szegények és megalázottak pártjára álljon? Mikor kezdtünk el félrenézni? Mikor hallgatott el bennünk a lelkiismeret, amely a hatvannyolcas baloldali szabadságot és egyenlőséget, de legalább annyira testvériséget hirdette. Amikor a szo­ciográfus könyvek, filmek, képek a falvak széléről, a városi gettókról nem távoli tájak voltak, hanem a mi hazánk. Amikor őszintén hittük, hogy az 1976-os cigánytelepi fiúk nem jutnak ugyanoda, ahová az apjuk és a nagyapjuk – mi teszünk róla. Látszólag csak velünk ment tovább a világ: ők ott maradtak. Polgár Miklós képein az arcok Örök Arcok. Csak a miénk változott és változik: vajon kivé, mivé? Róluk tudjuk, hogy kicsodák. De kik vagyunk mi, akik őket nézzük?" L.L.

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.